Helytörténet
köztér
Megújulhat a régi városháza épülete
A tervek szerint megújulhat a zalaegerszegi egykori városháza, vagy ahogy a rendszerváltozás környékén hívták, pártok háza épülete. A Kazinczy tér 1. szám alatti ház földszinti része magántulajdonban van. Itt a tavasz folyamán újra egy modern bisztró nyílik, de jó esély van a teljes épület (az első és második emelet állami tulajdonban van) rekonstrukciójára is. Mindezt Balaicz Zoltán polgármester közölte a napokban Facebook oldalán. Kiemelve: 2021-ben készülhetnek el a tervek, 2022-ben pedig a munkálatokra is sor kerülhet.
köztér
Dokumentarista utcaképek idilli hangulatban
Azt már megszokhattuk, hogy Kummer Gyula mérnök-tanár, a közösségi oldalán rendszeresen megörvendezteti ismerőseit egy-egy korabeli városképpel, hiszen hosszú évek óta gyűjti a Zalaegerszegről készült fotókat, képeslapokat. Néhány évvel ezelőtt a Lokálpatrióta Klub vendégeként be is számolt gyűjteményének legbecsesebb darabjairól. Sőt, a kollekció digitális változatát a múzeumnak adományozta.
interjú
Nincsenek instant történelmi igazságok
A közelmúltban védte meg doktori értekezését Káli Csaba történész, a MNL Zala Megyei Levéltárának igazgatóhelyettese. A „Zala megye szovjetizálása 1945 és 1950 között” című disszertáció mintegy ötszáz oldalon keresztül elemzi a megye 2. világháború utáni történéseit; a szovjet csapatok bevonulásától kezdve egészen a tanácsrendszer kiépítéséig.
zete
Könyvben a százéves ZTE története
Idén ünnepli megalakulásának századik szülinapját a ZTE sportegyesület. Zalaegerszeg legnépszerűbb klubjának százéves története könyvben is megjelent. A kötetet sajtótájékoztató keretében mutatták be. A kiadvány a Településfejlesztési Operatív Program 4,4 millió forintos támogatásával, ezer példányban jelent meg. Mivel a könyv pályázati pénzből került kiadásra, ingyenes.
klasszik
A belvárosi Filatélia ötven éve
A hírlapterjesztést sem kímélte a koronavírus-járvány. Zalaegerszeg belvárosában több újságárusító hely is megszűnt a tavaszi veszélyhelyzet idején. Köztük az egyik legrégebbi, már-már ikonikusnak számító bolt, a Kossuth utcai „Filatélia” is.
egyszervolt
A Tanácsköztársaság hiteles források tükrében
A közelmúltban látott napvilágot a Tanácsköztársaság Zala megyében című kötet, melynek apropóját egy tavalyi konferencia adta. A Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára 2019. márciusában, a Tanácsköztársaság 100. évfordulója alkalmából rendezett tudományos ülést a témában, hogy beszámoljanak a legfrissebb kutatási eredményekről.
egyszervolt
Fényképész lányok a Batthyány úton
Sokszor esik szó Zalaegerszeg egykori fotográfusáról, Serényi Árpádról, aki az 1920-as, ’30-as években (egészen 1941-ben bekövetkezett haláláig) töltötte aktív éveit a városban.
egyszervolt
Mindent tanulni kellett!
Idén harminc éves az önkormányzatiság. Zalaegerszegen a rendszerváltást követő, első szabadon választott testület 1990. október 20-án alakult meg hivatalosan, ekkor választották meg Bogár Imre személyében az első polgármestert is. Előtte néhány nappal – a megbízólevelek átadása után – a képviselők a jeles alkalomból Deák Ferenc szobrához vonultak, ahol egy koszorúzást követően megfogadták, hogy mindig a város érdekeit tartják szem előtt.
egyszervolt
30 éve, októberben
Csak egy kis visszaemlékezés… Hogyan kezdődött? Nem ment könnyen, - ezt válaszolja szinte mindenki, akivel a rendszerváltoztatás éveiről, a tanácsi rendszer utáni önkormányzatiság kialakulásáról beszélgetünk. Az első közgyűlés tagja lett, majd alpolgármestere Müller Imre (MDF).
klasszik
Szobrok, sírok fotóalbumban
Hobbijából, a fotózásból kifolyólag értékes gyűjteményt hozott létre Kiss Lászlóné. A zalaegerszegi nyugdíjas hölgy szereti megörökíteni az élményeket, a világban látott szépséget, a múlandó perceket. Mindezeket évek óta dokumentálja, albumba is rendezi.
egyszervolt
Virtuális harc a török ellen
Amit néhány évtizeddel ezelőtt még csak sci-fi filmekben láthattunk, az mára befurakodott a városmarketing (sőt, az idegenforgalom és a helytörténeti kutatások) szférájába. Elég csak felvennünk egy speciális szemüveget, és néhány száz évet máris visszarepülünk az időben, hogy a korabeli városban tegyünk egy sétát. Ha meg már éppen ott vagyunk, a törököktől is megvédhetjük a várat.
kultúra
Dagerrotípia: a gyűjtés lezárva
Júliusban fordult a Göcseji Múzeum a város lakosságához, a helyi cégekhez támogatást kérve, hogy az év elején előkerült - Zalaegerszeg egykori vásárterét ábrázoló – 19. századi dagerrotípiát jogszerűen felhasználhassák és bemutathassák az új állandó kiállításukon.
kultúra
Andráshida földtörténete és kortörténete
Hiánypótló, tudományos igényű és közvetlen hangnemű ismertető anyag látott napvilágot Andráshidán. Fábián István nyugdíjas pedagógus a település földtörténetét taglalja a 250 millió évvel ezelőtti időktől, amikor embernek még nyoma sincs errefelé, napjainkig.
közélet
A rendszerváltozás oszlopa
30 éve Szabadon – Amit lebontottunk címmel adtak át egy úgynevezett Hypercube oszlopot a színház előtti Ruszt József téren. A nagyméretű installáció a rendszerváltozás 30. évfordulójára emlékezik, különös tekintettel a zalaegerszegi eseményekre.
egyszervolt
Katonanapló a malomból
Egy zalaegerszegi születésű légvédelmi tüzér 1944-45 közötti mindennapjaiba kalauzolja el az olvasót az a kötet, melyet kedden mutattak be a városházán. Dr. Havas Rezső egykori főhadnagy katonanaplóját Molnár András történész, a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltárának igazgatója és Illésfalvi Péter hadtörténész, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa rendezte sajtó alá.
egyszervolt
Tematikus séta a végvár mentén
Hosszú évtizedes hagyománya van az európai országokban a Kulturális Örökség Napjai rendezvénynek, mellyel az épített örökségre, a régészeti emlékekre és a természet értékeire hívják fel a figyelmet az intézmények. Az idei örökségvédelmi programsorozatra Európa-szerte szeptember 19-20-án került sor, az eseményhez a Göcseji Múzeum is csatlakozott.
egyszervolt
Gyermeki ártatlanság, ideológiai nevelés
Életkorunktól függően, kisebb vagy nagyobb mértékben, de mindannyian a szocializmus gyermekei vagyunk. Még a legfiatalabb korosztály sem bújhat ki alóla teljesen, hiszen szüleik, nagyszüleik még biztos, hogy eltöltöttek néhány évet vagy évtizedet a rendszerváltozás előtti időszakban.
egyszervolt
A fekete-fehértől a kék-fehérig
Idén száz esztendős a ZTE. A jeles évforduló alkalmából centenáriumi sétára várta az érdeklődőket a Tourinform Iroda. A sport-és helytörténeti kalandozáson ezúttal Sóska Zoltán idegenvezető kalauzolta a közönséget. Afféle meglepetésvendégként pedig jelen volt Péter Zoltán válogatott labdarúgó is.
egyszervolt
Gyűjtés a dagerrotípia használatáért
Helyi cégek és magánszemélyek segítségét és támogatását kéri a Göcseji Múzeum annak érdekében, hogy az év elején előkerült – Zalaegerszeg egykori vásárterét ábrázoló – 19. századi dagerrotípiát jogszerűen felhasználhassák, illetve bemutathassák az új állandó kiállításukon.
köztér
Új vágányra terelte a művészeti életet
Az utca neve bizonyára sokaknak ismerős – főleg a kertvárosiaknak – azt azonban már kevesebben tudják, hogy ki is volt valójában Göcseji Pataki Ferenc. A Zalaegerszeg Kultúrájáért Közalapítvány jóvoltából, most kicsit reflektorfénybe került a zalaegerszegi születésű néhai festőművész alakja.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
intermodális vasúti-közúti konténerterminál (1), Szalon Tárlat (2), Elosztó központ (1), Puszika Oszika Csónaktúra és Flúgos Futam (2), Vetőmag börze (1), Koncert (816), Várostörténet (50), Letenye, Művelődési ház (15), BikeFest Keszthely az Energia téren (1), Zalamerenye (1), Bánkúti Sándor vívómester (1), Páka (7), Alvászavarok (2), Beiskolázási kampány (1), Balaton Színház-Keszthely (469), Dr. Szalai István dékán (3), Vádemelés (1), Gyimesi Endre (9), Letenyei MEDOSZ (1), Zsidó Hitközség (20)