Gyermeki ártatlanság, ideológiai nevelés

A szocializmus gyermekei a nagykanizsai múzeumban

A közelmúlt történéseit, társadalmi változásait jeleníti meg a nagykanizsai Thúry György Múzeum legújabb időszaki kiállítása, mely helyi vonatkozású dokumentumokon keresztül a szocializmus korszakának egy speciális területét tárja a látogatók elé. A szocializmus gyermekei című tárlat a mindennapi élet azon színtereit mutatja be – a csecsemőkortól egészen a házasságkötésig – melyek jelentősen befolyásolták a felnövekvő korosztályok, vagy éppen az ifjú párok, kisgyermekes családok életét.

Tablók és egykori tárgyak segítségével elevendeik meg a korszak

Mikó-Baráth Franciska, a kiállítás kurátora (és a múzeum fiatal történésze) tablók, korabeli tárgyak, dokumentumok és rengeteg fotó segítségével idézi meg a szóban forgó korszakot. Bemutatva azokat a politikai, társadalmi, gazdasági változásokat, melyek hatására a második világháborút követően jelentősen átalakult a családszerkezet – így a munkával, családdal eltöltött idő aránya is. A gyermekek nevelését a néprajzi értelemben vett nagycsaládok helyett az 1950-es évektől egyre inkább a közoktatási intézmények vették át. (Beszédesek a számok is: míg 1945-ben csak öt, addig 1970-ben már tizenhat óvoda működött Nagykanizsán. Az óvónők száma a háború végén mindössze hat fő volt, 1970-ben pedig már hatvankettő.)

A kiállítás a fentiek miatt kiemelten foglalkozik a gyermeknevelés különféle színtereivel; a pajtások, úttörők, ifivezetők, táborozások világával. Vagyis a bölcsődék, óvodák, iskolák és persze az úttörőmozgalom mindennapi életével, társadalmi szerepével. Az intézmények számának bővítésére annál is inkább szükség volt, mert a háború után nőtt a népességszám (abortusztilalom, Ratkó-korszak), a nők pedig – mint arról már szó volt – tömegesen álltak munkába. Persze a köznevelés nemcsak a szigorúan vett oktatás, hanem a kemény ideológiai nevelés terepe is volt; a legkisebbeket sem kímélték. Az 1953-as módszertani követelmények szerint például a kiscsoportos óvodásoknak már fel kellett ismerniük Sztálin, Lenin, Rákosi arcképét. (1957-ben aztán a hruscsovi idők szellemében enyhítettek a követelményeken.)

Balogh László és Száraz Csilla mondott köszöntőt

A bemutatott anyagnak a történetiségen túl van egy érzelmesebb, nosztalgikusabb vonulata is, hiszen rengeteg korabeli használati tárgy: játék, iskolai „kellék”, könyv és film került a kiállítótérbe. Köszönhetően több nagykanizsai civil szervezetnek és magánszemélynek, akik a múzeumnak adományozták a családi relikviákat; megteremtve ezzel egy személyesebb atmoszférát. Az enteriőrök között sétálva ismerős arcokat és „sztorikat” fedezhet fel a látogató.

„A hatvanas években fellazult tételben fogalmazódott meg a világ” – hangzottak el az eredetileg Cseh Tamás által énekelt sorok a tárlat megnyitóján. A korszak „lazább” oldalát az 1960-80-as évek könnyűzenei életének felvillantása jelzi az egyik tablón. Megemlékezve néhány legendás kanizsai zenekarról (Flamingó, Mephistó, Albatrosz).

A kiállítást Káli Csaba nyitotta meg

A kiállítás a járványhelyzet miatt szabadtéren, vagyis a múzeum udvarán nyílt meg. Káli Csaba történész, a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltárának igazgatóhelyettese a téma kapcsán többek között arra világított rá, hogy a „gyerek” nemcsak napjaink közösségi oldalain népszerű. A politika is mindig előszeretettel kampányolt a „gyermeki ártatlansággal”, amit óvni, védelmezni kell. Az autoriter rendszerek pedig hatékonyan alkalmazzák ezt a manipulációs eszközt. A kommunizmus idején az intézményes keretek között zajló nevelés (beleértve még a sport- és szabadidős foglalkozást, sőt a bélyeggyűjtést is) erős ideológiai töltetet kapott, de úgy, hogy azt a gyerekek lehetőleg ne vegyék észre. Energiáikat, figyelmüket igyekeztek elterelni valamilyen hasznosnak tűnő (látszat)tevékenységgel. Ezt a „terelést” szolgálta a nyelv kisajátítása is, ami szintén alapja a diktatórikus rendszereknek. Vagyis a korábban használt és bejáratott fogalmakat, szokásokat egyszerűen „kicserélték”. Így lett az esküvőből házasságkötés, a keresztelőből névadó, az egyházi ünnepekből pedig különféle társadalmi ünnepek. Mindezekről a kiállítás tablóin is olvashatunk érdekességeket.

Csakúgy, mint a nagyarányú lakásépítésekről, például Nagykanizsa keleti városrészében. A lakótelepek szimbolikájával kapcsolatban a történész megjegyezte: minden akkori vezető harcolt azért, hogy az ő városában is épüljenek új lakónegyedek. Ezek ugyanis a fiatalság, a modernség allegóriái voltak. (De persze a megalomániáé is.) Számos korabeli filmben is megjelennek, mint az új élet, a modern jövő jelképei.

Feltárul az iskolák világa

A megnyitón jelen volt Balogh László polgármester, aki szerint a mostanihoz hasonló kiállítások abban segítenek, hogy jobban megértsük a közelmúlt történéseit, hiszen a múlt még kötődik hozzánk. Vannak viszont árnyékban meghúzódó momentumai, melyeket történészi munka révén lehet felszínre hozni.

A gyermeki ártatlanság a manipuláció eszköze volt

A Thúry György Múzeum igazgatója, Száraz Csilla lapunknak elmondta: kiemelt gyűjtési területük az 1950-től 1980-ig terjedő időszak. Sok helybéli adományozott már az intézménynek különféle tárgyakat, dokumentumokat, melyekkel otthon már nem nagyon tudtak mit kezdeni. A kiállítás szervezésekor is közzétettek egy felhívást, ami több mint húsz családot, továbbá intézményeket és civil szervezeteket mozgatott meg, így bővíteni tudták a kollekciót. A múzeum szocialista időszakra fókuszáló gyűjteménye tematikáját tekintve sokrétű, most a „gyermekkort”, mint népszerű témát, és mint fontos kutatási területet emelték ki a tárlat apropóján.

A szocializmus gyermekei kiállítás – mely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg – márciusig látogatható.