Fényképész lányok a Batthyány úton

A Saly család műterem titkai

Nemcsak műtermi fotóiról volt híres, hanem arról is, hogy elődeihez képest jóval gyakrabban mozdult ki a négy fal közül, s a középületeket, tájat, valamint a fontos eseményeket is megörökítette, mint afféle fotóriporter. Életét és munkásságát néhány éve Megyeri Anna történész, muzeológus (Göcseji Múzeum) foglalta kötetbe, akinek egyébként is egyik kedvelt témája és kutatási területe a fotótörténet, illetve a régi felvételek gyűjtése, rendszerezése, elemzése.

Megyeri Anna (ZalaMédia archív/pP)

Ritkábban kerül azonban a figyelem középpontjába az a Saly család, akiknél Serényi Árpád elsőként munkába állt, sőt tulajdonképpen az ő hívásukra érkezett a fiatal fotográfus Zalaegerszegre. Pedig a fényképész-família története a századelőtől egészen az 1980-as évekig tartott, hiszen a műtermet tovább vitték az alapító leányai. Ennek ellenére – mint azt Megyeri Anna érdeklődésünkre elmondta – mégis kevesebb adat és dokumentum áll rendelkezésükre a Saly családról, mint Serényiről.

Saly Viktor 1904-ben nyitotta meg műtermét a Galamb utcában, majd a Batthyány utcai modern, üvegfedeles épületbe költözött a család (ez a ház korábban Antal Béla fényképész műterme volt). Saly azonban 1917-ben háborús sérülései miatt elhunyt, hátrahagyva feleségét, három lányát, na meg a népszerű üzletet. A vállalkozást felesége, Saly Viktorné Pauer Anna örökölte és vitte tovább, akinek viszont hamarosan egy segédre, vagy üzlettársa volt szüksége. Így került Zalaegerszegre 1920-ban a Szombathelyen frissen szakképesítést szerzett Serényi Árpád. Salyné ezt követően inkább a vállalkozás üzleti részével és a kuncsaftok fogadásával foglakozott, bár férjétől megtanulta a fotózás fortélyait is. Arról egyelőre nincs adat, hogy képesítést is szerzett-e. A Saly-Serényi műhelybe leginkább a város jómódú polgárai érkeztek, hogy portrékat, igazolványképeket, vagy különböző családi fotókat (esküvő, keresztelő, stb.) készíttessenek. Serényi aztán 1926-ban különvált, és önálló műtermet nyitott néhány házzal arrébb – szintén a Batthyány utcában, de a belvároshoz közelebb. 

Saly Viktorné (Göcseji Múzeum)

A történész elárulta: Salyné és az időközben felcseperedett három lánya soha nem bocsájtották meg a szakítást. Részben azért, mert a módosabb közönséget „elszipkázta” előlük, részben pedig azért, mert a nők titokban reménykedtek benne, hogy valamelyik leányt feleségül veszi, de ez nem történt meg. Serényi Árpád Léránt Margitot választotta, a Saly-lányok pedig sosem mentek férjhez. Apjuk szakmáját azonban maximálisan kitanulták, s mindhárman hivatásos fényképészek lettek, majd az üzletet is fokozatosan átvették anyjuktól. (Bár Serényi távozása után érkezett még „segéderő”.) A lányok később precíz munkamegosztásban dolgoztak: egyikük fényképezett, másikuk laborált, a harmadik pedig a retusálással foglalkozott. Egészen a ’80-as évek elejéig dolgoztak. Eléldegéltek az üzletből, bár az utolsó években már szerényen. A műterem, valamint a ház fejlesztésére, modernizálására viszont nem volt lehetőségük.

Kérdésünkre Megyeri Anna elmondta, hogy annyira nem volt egyedülálló eset, hogy nők működtettek fényképész műtermet. A 20. század első felében Nagykanizsának és Keszthelynek is volt női fotográfusa. Utóbbi városban Tímár Rózsa szép és hosszú pályát futott be, hagyatéka a Balatoni Múzeumban található.

Ami a Saly családot illeti: az egykori műterem több száz pozitív képe és üveglemeze a Göcseji Múzeum birtokába került. Főleg portrék, családokról készült fotók, de képeslapok is vannak a gyűjteményben. Ezenkívül Saly Viktor egyik műtermi háttere és a fényképezőgépe is megtalálható az intézményben. A Saly-lányok hagyatéknak pedig van egy ritkasága is, mégpedig az orosz katonákat bemutató sorozat. Hogy ezek milyen apropóból készültek, és milyen áron (vagy esetleg milyen „alku” részeként), azt nem tudni – tette hozzá a szakember. Valószínűleg sosem firtatta senki.

Saly Ilonka báli ruhában (Göcseji Múzeum)

Megyeri Anna a ’80-as évek elején még járt a Saly-nővérek műtermében; szerette volna megmenteni a muzeális értékű gyűjteményt. De ez csak töredékesen sikerült. Azt meséli, hogy bár a hölgyek annak idején közkedveltek voltak a városban, azért kicsit „habókosnak” is tartották őket. Ő is érzett némi „boszorkányos hangulatot” (persze nem rossz értelemben), mikor meglátogatta a már idősödő és betegeskedő három nővért, a kissé lelakott házban. Sajnos a komplett műtermet nem sikerült megőrizni az utókor számára. (A testvérek halála után az üresen maradt házban fosztogatók is jártak.) A fényképész-család múzeumba került fotói azonban így is fontos kortörténeti dokumentumok, rengeteget elárulnak Zalaegerszeg 1904 és 1980 közötti miliőéről, az itt élt családokról, karakterekről és a divat változásairól. Az ’50-es, ’60-as évek portréit pedig döbbenetes látni a fennmaradt üveglemezeken. Az anyag miatt szó szerint „kemény” arcok néznek szembe velünk, a kész képeken persze mindig lágyabbak a vonások – tette hozzá a történész.

Az egykori ház homlokzata (Göcseji Múzeum)

A Saly család műterme, mely a Batthyány úton – a Budai Nagy Antal utcai kereszteződés közelében – állt, már nincs meg. Az utca ezen részén új házak épültek.