Mindent tanulni kellett!

Harminc éves az önkormányzatiság - Családiasabb volt a közgyűlések hangulata

A közgyűlés tagja lett Kiss Gábor, jelenlegi könyvtárigazgató is, aki az egyik kertvárosi körzet egyéni képviselőjeként került a testületbe. Hogy hogyan csöppent a politikai életbe, s miképp látja most az akkori éveket? – többek között erről kérdeztük. Miközben mutatja a képviselőknek járó első megbízólevelet, ami még eléggé „puritán” stílusú volt.

Kiss Gábor

- Talán Kapiller Imre barátom révén sodródtam bele az eseményekbe. Ő szoros kapcsolatot ápolt az ellenzékkel, főleg az akkori SZDSZ-Fidesz vonallal. Így én is e két párt színeiben indultam az 1990-es önkormányzati választáson. Nem mint párttag, hanem mint a két szervezet színeiben induló jelölt. Általában is jellemző volt, hogy párton kívüliek voltak az indulók, hiszen képlékeny volt még minden. Az újonnan létrejövő pártok struktúrája is. Inkább csak „alakultak” körülöttünk a dolgok. Persze az, hogy a politika közelébe kerültem nem volt előzmény nélküli. A nyolcvanas évek közepén már volt egy összecsiszolódott értelmiségi csapat a városban; köszönhetően például néhány országos vetélkedőnek, ahol sikeresen szerepeltünk. Amikor intenzívebbé vált a kommunista hatalom bomlása és Zala megyében is komoly bázisa lett az MSZMP-n belüli reformköröknek, akkor élénkebbé vált a helyi értelmiség is. Tulajdonképpen az akkori levéltári, könyvtári, múzeumi, közművelődési és színházi/művészeti közeg elég jól együttműködött. Örökre emlékezetes marad az 1989-es „alternatív” március 15-e, melyen Szabolcs Péter szobrászművész volt a szónok. Rengetegen vonultunk fel a városban ezen a nem hivatalos ünnepségen. De, maradandó emlék a szintén ’89-es időközi országgyűlési választás is, ami egyfajta főpróbája volt az 1990-es szabad választásoknak.

- Helyi szinten mennyire voltak érezhetőek az alakuló pártok és azok szimpatizánsai közötti ideológiai ellentétek? Vagy inkább az volt a cél, hogy a kommunista rendszer mielőbb megbukjon.

- Na, az egy nagy közös cél volt! Sőt, egy darabig ez volt a közös nevező, az összetartó erő. Persze azért a pártok helyi szervezeteinek létrejöttével és az 1990-es országgyűlési-, majd önkormányzati választások közeledtével, a kampányidőszakban kezdtek előjönni a repedések. De az ellenzéki pártok között akkor még nem volt olyan jellegű feszültség, vagy személyeskedés, mint napjainkban. A kampány során zajló beszélgetések, viták is inkább szakmai jellegűek voltak. 

- Egy kertvárosi körzet képviselőjelöltje milyen célokat tudott megfogalmazni 1990-ben a kampány során?

- Kapiller Imrével sokat dolgoztam együtt, tulajdonképpen közösen írtuk a kampányszövegeket, és az „élhető városra” helyeztük a hangsúlyt. Tanulságos visszanézni a korabeli sajtót, mert az látszik, hogy szinte minden jelölt – pártoktól függetlenül – erről beszélt. Jobbá szerettük volna tenni a dolgokat. A Kertváros még egy alakulóban lévő városrésznek számított. Az Apáczai ÁMK környéke például rendezetlen volt, a mostani Bóbita játszótér helyén pedig egy használaton kívüli, erősen leromlott állagú ZÁÉV-épület állt. Az egyik legnagyobb eredmény az volt, hogy ezt sikerült felszámolni. De ekkor indultak meg a misék is az Apáczai ÁMK-ban, ami egyfajta „alapja” lett a későbbi kertvárosi templomnak.

Kiss Gábor képviselői megbízólevele 1990-ből

- A testület megalakulásakor még senkinek nem volt tapasztalata arról, hogy milyen is pontosan a képviselői munka, milyen egy demokratikus önkormányzat. Mennyire volt gördülékeny a munka a közgyűlésben?

- Mindent tanulni kellett! Szinte a jogszabályokkal, törvényekkel együtt fejlődtünk mi is, és a bürokráciának is merőben új helyzet volt a tanácsi rendszerből átállni az önkormányzatira. Sokáig az „így szoktuk” elv uralkodott, ezért voltak problémák például a költségvetés elfogadásánál. Összességében azonban a közgyűlési munka sokkal családiasabb, intimebb, szabadabb volt, mint most. A polgármesteri hivatal 101-es termében voltak az ülések, nem a díszteremben. Egymás közelében ültünk, menet közben is sok mindent meg tudtunk beszélni. Jobban elkülönültek a városi ügyek a pártügyektől, sőt ez cél is volt akkoriban. Most az országos politikai viszonyok jobban befolyásolják a helyi közéletet. Persze éles helyzetek akkor is voltak. Mindjárt az elején a taxisblokád. De tárgyalásokkal, érdekegyeztetéssel – nem a felek összeugrasztásával – sikerült úrrá lenni a helyzeten. Ehhez az is kellet, hogy Bogár Imre polgármester megőrizte a higgadtságát, belső tartását.

- Biztos voltak negatív élmények, vagy események is…

- Voltak, persze. Amikor az ember politikai szerepet vállal, időnként óhatatlanul a másik oldalra kerül az eredeti pozíciójához képest. Jó példa erre a Művészeti Tanács megalakulása, illetve a létrejötte körüli vita, ami akkor az egyik legfontosabb kulturális kérdés volt a városban. Ott ültek velem szemben azok az értelmiségiek, művészek, akikkel mindig együtt voltam, ám úgy tűnt, hogy én valamiféle ellenérdekelt fél vagyok a szemükben. Ezt nehezen éltem meg. Sarkalatos kérdés volt, hogy milyen szerepet kapjanak, hogy ki kerüljön be közülük a kulturális bizottságba. A konzervatív oldal nehezményezte, hogy létrejön egy ilyen szervezet, attól féltek, hogy majd diktálni akarnak az önkormányzatnak. Meg kellett értetni – ugyanúgy ahogy a taxisblokád esetében – hogy érdekegyeztetésre van szükség. Szerencsére ez végül meg is valósult.

- Eddig jó részt az értelmiség került szóba, miközben a gazdasági átalakulás hatására munkahelyek szűntek meg, gyárakat privatizáltak, nagymértékben nőtt a munkanélküliek száma. Mennyire nyomta rá mindez a bélyegét az önkormányzati munkára?

- Ez egy nehéz kérdés, hiszen valóban rengetegen vártak segítséget. Viszont sokan nem értették meg, hogy ha bezár egy gyár vagy üzem, az nem az önkormányzat hibája, mert nem volt soha a város tulajdonában az érintett cég. Az önkormányzat közvetítő- vagy tárgyaló szerepet tudott vállalni, károkat enyhíteni, segélyezni, munkahelyteremtő stratégiákat kidolgozni. A piaci folyamatokba beavatkozni ilyen módon nem tudott.

- 1994-ben lezárult az első ciklus. Mi történt utána?

- Az 1994-es önkormányzati választásokon ugyan elindultam, de már nem választottak meg képviselőnek. Feladatom azért bőven maradt, hiszen 1992-től közben könyvtárigazgató lettem, az önkormányzati üléseket előkészítő bizottsági munkában pedig még nagyon sokáig részt vettem. Legtovább az úgynevezett utcaelnevező bizottságnak voltam a tagja. Összességében örülök, hogy részese lehettem a kezdeti munkának, az átalakulás időszakának, mert sok felemelő pillanattal ajándékozott meg.