Vezető hírek
Katonanapló a malomból
Kötetben a zalaegerszegi tüzér feljegyzései
Molnár András, Havas Erzsébet és Balaicz Zoltán bemutatták az új kötetet
A Kárpátoktól az Alpokig – Egy légvédelmi tüzér főhadnagy naplója 1944-45 című könyv egy TOP-pályázatnak köszönhetően jelent meg az önkormányzat kiadásában. Balaicz Zoltán polgármester a kötetbemutatón elmondta: a város számára kiemelten fontos, hogy segítse a helytörténeti kutatásokat és az ezekhez kapcsolódó kiadványok megjelenését. A mostani könyv mindazok számára hasznos lehet, akiket érdekel a második világháború időszaka. A naplóból nemcsak arra derül fény, hogy egy magyar katona hogyan élte meg a háborút, hanem családja mindennapjaiba is bepillantást nyerhetünk.
Az 1910-ben Zalaegerszegen született, később jogi diplomát szerzett dr. Havas Rezső naplóját a család bocsátotta a levéltár rendelkezésére. Molnár András az eseményen többek között elmondta: a zalai vízimalmokat kutató Molnár László hívta fel a figyelmüket a naplóra, aki a család malmában (Gömbös-malom) is végzett gyűjtést. A hadnagy leszármazottai a kutató közreműködésével kerültek kapcsolatba a levéltárral, majd átadták az intézménynek a malomban megtalált értékes dokumentumokat. Nemcsak az 1944-45-ből származó napló került így a közgyűjteményhez, hanem rengeteg korabeli fotográfia is. Havas Rezső ugyanis lelkes fotós volt. A történész szerint a napló azért jelentős, mert a légvédelmi tüzér az eseményeket szinte egyből lejegyezte, ráadásul nagyon részletesen, olvasmányosan, szinte kisregény szerűen. A feljegyzések tükrözik a korabeli közgondolkodást, vagyis, hogy az emberek és a katonatársak miképp vélekedtek a háborúról, de az itthon maradtak életébe is bepillanthatunk. A most megjelent kötet törzsanyaga maga a napló, de a főhadnagy fotóiból is sok bekerült (a korabeli fényképek digitalizálását és nagyítását Zóka Gyula végezte). A hadi események leírásai alapján pedig utólagos térképvázlatok is készültek Nagy Béla jóvoltából.
Molnár András a könyv szerkezetéről és gazdag fotóanyagáról is beszélt
Molnár András beszélt Havas Rezső katonai pályafutásáról is. Többek között elhangzott: a trianoni békeszerződés egyik tiltó rendelkezése miatt Magyarországnak nem lehetett tüzérsége, ezért az úgynevezett folyamőrség keretében szervezték meg a légvédelmi tűzérséget – tulajdonképpen egy rejtett katonai alakulatként. Havas így folyamőrként kezdte a pályát. 1934-ben tartalékos hadapród volt, a következő években többször behívták hadgyakorlatokra, képzésekre. Az első komolyabb katonai akció melyben részt vett, az észak-erdélyi bevonulás volt (1940 szeptemberében). Ekkor már a szombathelyi légvédelmi tüzérosztálynál szolgált félszakaszparancsnokként. 1943-ban hivatásos tiszti állományba került, 1945 májusában légvédelmi tüzér főhadnagyként esett brit hadifogságba, osztrák területen. Innen 1945 októberében tért vissza Zalaegerszegre.
Mint hivatásos (az akkori hatalom szemében „horthysta”) katonatiszt nem vállalhatott végzettségének megfelelő tisztségviselői állást, ezért a családi kertészetben, majd később felesége családjának malmában dolgozott. Ezt követően a húsipari vállalathoz került irodai munkára, majd a tervosztály vezetője lett. Egészen nyugdíjba vonulásáig dolgozott a cégnél. Az egykori főhadnagy 1982-ben hunyt el.
Havas Rezső portréja
A kötetbemutatón jelen volt lánya, Havas Erzsébet, aki néhány gondolattal felidézte édesapja alakját, jellemét és néhány érdekes családtörténeti adalékkal is szolgált.
A könyv 500 példányban jelent meg, s bár kereskedelmi forgalomba nem kerül, a zalaegerszegi lakcímmel rendelkezők a Kvártélyház jegypénztárában hozzájuthatnak a készlet erejéig. Ezenkívül a könyvtárakban is megtalálható a kötet.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben