A Tanácsköztársaság hiteles források tükrében

Zalaegerszegen nem történt drámai esemény

A most megjelent kötet tanulmányai az ülésen elhangzott tíz előadás alapján készültek, és a Tanácsköztársaság 1919-es, „dicsőséges 133 napjának” legfontosabb zalai mozzanatait tárják fel. A zalaegerszegi és nagykanizsai események és szereplők éppúgy terítékre kerülnek, mint az 1919-20-ban elszakított délnyugati területek drámai pillanatai. A könyvben többek között olvashatunk a Tanácsköztársaság egyik legismertebb zalai politikusának, Hamburger Jenőnek az életéről, de a hírhedt nagykanizsai szervezet, a Fabik-féle vörös terroralakulat tagjairól is. Ezenkívül megismerhetjük a zalai tanárok/tanítók tevékenységét, a nők politikai szerepvállalását, de azt is, hogy a kommunizmus évtizedeiben, helyi szinten hogyan élt tovább a Tanácsköztársaság kultusza. Hiszen 1945 után – egészen a ’80-as évekig – széles körben terjesztették 1919 emlékét. Elég, ha csak az állami ünnepre, az utcanevekre, az intézmények elnevezéseire és a szoborállításokra gondolunk.

Dr. Paksy Zoltán (ZalaMédia archív/pP)

A kötet szerkesztője és a „Tanácsköztársaság Zalaegerszegen” című publikáció szerzője dr. Paksy Zoltán történész, főlevéltáros, akit többek között a fellelhető források hitelességéről és a viszonylag csendes, vértelen zalaegerszegi események okairól kérdeztünk.

- A könyv előszavában az olvasható, hogy a Tanácsköztársaság eseményeiről már az 1960-as, ’70-es években is születtek összefoglalók, de azok nem tekinthetők objektívnek, hiszen a szocialista rendszer ideológiáját tükrözik. Milyen levéltári források állnak a kutatók rendelkezésére a téma kapcsán, és mennyire hiteles például az 1919-es helyi sajtó, melynek cikkeire sokszor hivatkoznak a szerzők?

- A források felhasználása természetesen nagyban függött az egyes szerzők által választott témától. Hogy a zalaegerszegi eseményeknél maradjunk, nekem olyan szempontból szerencsém volt, hogy a levéltárban rendelkezésünkre áll az 1918-1920 közötti, szinte teljes polgármesteri iratanyag. Gyakorlatilag „átbogarásztam” ezt a négy-öt doboznyi dokumentumhalmazt, ami hiteles forrásnak tekinthető. Ugyanez mondható el a fegyelmi- és büntetőeljárások iratairól is. Használtam persze az „Élni emberül…A munkásmozgalom Zala megyei harcosai című életrajzgyűjteményt is, ám ezt kellő szakmai kritikával kell kezelni, mert még a szocializmus éveiben készült. Ami a korabeli sajtót illeti: érdemes ezt is némi fenntartással olvasni. Cenzúra és központi irányítás ugyan nem volt, ám az újságírók elfogultak lehettek, vagy az aktuális elvárásoknak akartak megfelelni. Tehát nemcsak a tájékoztatás, hanem propaganda céljából is megszülethetett egy-egy írás. Ugyanakkor a konkrét eseményekkel és szereplőkkel kapcsolatban mégiscsak fontos dokumentumok az akkori lapok.

A nemrégiben megjelent könyv hivatalos bemutatójára a járvány miatt egyelőre nem kerülhet sor

- A zalaegerszegi történéseket elemző tanulmány részletesen beszámol az 1919. márciusi hatalomátvételről, a direktórium megalakulásáról, a teljes szervezeti rend kiépüléséről, a karhatalom és a forradalmi törvényszék felállításáról. Bemutatva a legfontosabb szereplők rövid életútját, egészen az augusztusi letartóztatásukig. Többször hangsúlyt kap a szövegben, hogy más városokkal ellentétben itt csendesebben, kevésbé radikálisan zajlottak le az események. Mi ennek az oka?

- Leginkább az, hogy az itt élő szociáldemokrata vezetők nem voltak szélsőséges, radikális figurák. Tényleg inkább „szocdemek” voltak, és nem kommunisták. A diktatúra és a terror távol állt tőlük. Zalaegerszegen a polgármester, Czobor Mátyás is a helyén maradhatott, mint a városi közigazgatási hivatal vezetője. Az is érdekes, hogy a Tanácsköztársaság bukása után Czobor nem tartotta szükségesnek a városi tanács tagjainak felelősségre vonását sem. Tehát összességében itt különösebb rendzavarások nélkül telt el a márciustól augusztusig terjedő időszak. Persze kisebb ellenségeskedések, feljelentgetések azért voltak.

- Egy átlagember mit érezhetett az új rendszer intézkedéseiből? Mennyire befolyásolta a hétköznapokat?

- Attól függ, hogy az illető mekkora vagyonnal rendelkezett. Az üzemeket, vendéglátóegységeket, pénzintézeteket, valamint a 100 holdnál nagyobb birtokokat szocializálták. Az „elzavart” tulajdonos persze továbbra is ott maradhatott dolgozni. Azok se jártak jól, akik nagyobb háztulajdonnal rendelkeztek, hiszen a lakhatási problémák megoldása érdekében az úgynevezett lakásbizottság elrendelhette egy-egy ház megosztását. Vagyis igénybe vehették a magánszemélyek ingatlanait. A helyzet ellentmondása ugyanakkor az, hogy a kisemberek rövidtávon jobb helyzetbe kerültek, többet foglalkoztak a hátrányos helyzetűekkel, a szegényekkel. Hogy mi lett volna hosszú távon, ha tartósan gyökeret ver a rendszer, az más kérdés. Valószínűleg akkor előbb jutunk el ahhoz az állapothoz, ami az 1950-es éveket jellemezte.

- A Tanácsköztársaságnak a rendszerváltás óta nem túl jó a „marketingje”. Mit tehetnek a történészek annak érdekében, hogy kevesebb indulatot váltson ki a téma, ha a nagyközönség elé kerül?

- A már korábban is említett hiteles és objektív források felkutatása mindenképpen fontos. E téren Zala megyében még van is tennivaló. Az időszak kutatása tehát nem zárult le teljesen a kötet megjelenésével. Ezenkívül lényeges, hogy több oldalról közelítsünk a kérdés felé, és sokféle szempontrendszer szerint elemezzük a tárgyalt korszakot.

A Tanácsköztársaság Zala megyében című kötet hivatalos bemutatójára a veszélyhelyzet miatt egyelőre nem kerül sor. A könyv – korlátozott példányszámban – a levéltárban elérhető.