2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Gyűjtés a dagerrotípia használatáért

2020. július 03. péntek, 13:07
Szerző: Pánczél Petra; Fotó: pP
Helyi cégek és magánszemélyek segítségét és támogatását kéri a Göcseji Múzeum annak érdekében, hogy az év elején előkerült – Zalaegerszeg egykori vásárterét ábrázoló – 19. századi dagerrotípiát jogszerűen felhasználhassák, illetve bemutathassák az új állandó kiállításukon.

Mint ismert, idén februárban a párizsi Francia Fotográfiai Társaság gyűjteményéből előkerült egy 1840-es évekre datálható dagerrotípia, mely a város egykori vásárterét (ma Kazinczy tér) ábrázolja.

 A zalaegerszegiek segítségét kéri a múzeum

A fotó- és helytörténeti ritkaságra Fisli Éva (a Magyar Nemzeti Múzeum történésze és Történeti Fényképtárának munkatársa) akadt rá, párizsi kutatómunkája közben. A kép azonosítását nagymértékben segítette egy a háttérben látható cégtábla: „Anisits Pál vegyeskereskedése”. Innen a nyomok egyértelműen Zalaegerszegre vezettek; a levéltár munkatársainak (Kulcsár Bálintnak és Molnár Andrásnak), és két muzeológusnak (Béres Katalinnak és Megyeri Annának) köszönhetően egyértelművé vált, hogy a fotográfia a zalai megyeszékhely egykori vásárterét ábrázolja.

Az új állandó kiállításba kerülne a dagerrotípia (balról), ha sikerülne megszerezni a felhasználási jogot. (A kinagyított fotográfiára illesztett két portré  a valóságban nem lenne része az installációnak.)

A kuriózumnak számító fotó országos visszhangot váltott ki, és a helybéliek is óriási érdeklődéssel kísérték a dagerrotípia előkerülését. Ezt a lelkesedést látva döntött úgy a múzeum, hogy amennyiben lehetséges, a kép nagyítását bemutatják a most készülő, új várostörténeti kiállításukon. A múzeum épületének felújítását követően, várhatón 2021. decemberében nyílhat meg a tárlat.

Béres Katalin történész, az állandó kiállítás kurátora az intézmény pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: fel is vették a kapcsolatot a Francia Fotográfiai Társasággal, s hosszas levelezésbe kezdtek a kép felhasználási jogáért. A párizsi intézmény 1950 eurót (körülbelül 650 ezer forintot) kér a dagerrotípia 10 évre szóló használati jogáért. Ez az összeg sajnos nem áll a Göcseji Múzeum rendelkezésére, ezért a zalaegerszegi cégekhez, magánszemélyekhez fordulnak segítségért, hogy aki tudja, lehetőségeihez mérten támogassa a kezdeményezést.

- A dagerrotípia előkerülése fellelkesítette a kiállítás grafikai tervezőit is, akik azonnal el is készítették az Elődeink élete című állandó kiállítás új látványtervét, immár az előkerült fotográfiával. Szeretnénk, ha egy poszter méretű nagyításon tudnánk bemutatni a látogatóknak ezt a ritkaságot – fogalmazott a történész.

Hozzátette: bíznak abban, hogy a koronavírus okozta óriási problémák ellenére is megmaradt a városlakók lelkesedése és talán örömmel adakoznak egy ilyen nemes-, és várostörténeti szempontból is jelentős cél érdekében.

Béres Katalin és Kostyál László bíznak abban, hogy a zalaegerszegiek támogatják az elképzeléseiket. Egyelőre csak monitoron nézhetik a korabeli fotográfiát.

Annál is inkább, mert az előkerült dagerrotípia lett most Zalaegerszeg első hiteles ábrázolása. Év elejéig senkinek fogalma sem volt arról, hogy létezik ez a fotográfia – mondta dr. Kostyál László művészettörténész, a Göcseji Múzeum megbízott igazgatója a sajtótájékoztatón. A felvétel – melyet valószínűleg egy utazó készített az Arany Bárány Szálló ablakából – az 1840-es évek második feléből származik. Ez a dátum amiatt is fontos, mert a legkorábbi magyarországi dagerrotípia 1840-ből való, tehát a zalaegerszegi ábrázolás is egy nagyon korai és értékes példány.

A közösségi gyűjtéssel kapcsolatban elhangzott: a múzeum egy külön számlaszámot nyitott, erre várják a lakosság, illetve a cégek, vállalkozások, adakozó kedvű emberek adományait. Bízva abban, hogy sikerül összegyűjteni a szükséges összeget.

Számlaszám:

Göcseji Múzeum Dagerrotípia
11749008-15433114-10190009

 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK