Pánczél Petra

Tavaly nyáron költözött el Zalaegerszegről Nagy Kálmán festőművész, aki közel negyven év után hagyta el a várost. Egy rövid sóskúti kitérőt követően Budapesten lelt új otthonra. Bár mint mondja, még szokja a „terepet” és álmaiban sokszor visszatér Zalaegerszeg.

A térben lebegő látásvizsgáló táblák miatt mindjárt az elején gyanakodhatnánk, hogy valami nincs rendben a szemmel. Azonban a nyitány vicces monológja, majd a szarkasztikus hangulatú párbeszéd a házasságról (a „Míg a halál el nem választ” szöveg miatt minden esküvő pont olyan, mint egy temetés) eltereli a néző figyelmét.

Sokszor megesik, hogy egy-egy jelenség csak akkor tudatosul bennem igazán, ha fényképezőgépen keresztül nézem, pedig azt megelőzően milliószor elsétáltam mellette. Ez a fajta koncentrált figyelem különösen fontos olyan környezetben, ami természetes/megszokott az ember számára. Mondjuk, mert ott nőtt fel.

Török korból származó iratokkal, obsitlevéllel, második világháború idején készült fotókkal, valamint különleges családi dokumentumokkal is gyarapodott a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltárának állománya a tavalyi évben.

A 21. század emberének természetes az utazás, szeretünk más tájakat, kultúrákat felfedezni. De mi volt a helyzet évszázadokkal ezelőtt? Kik és hogyan utaztak a középkorban, és milyen veszélyek leselkedtek rájuk? Ezekre a kérdésekre kereste a választ a zalaegerszegi Lokálpatrióta klub legutóbbi ülésén dr. Bilkei Irén történész, nyugalmazott főlevéltáros.

A Göcseji Múzeum munkatársai rendhagyó módon mutatják be az intézmény gyűjteményének néhány becsesebb darabját. „Múzeumi kerengő” címmel történeti, néprajzi, régészeti és képzőművészeti tárgyakkal találkozhatnak az érdeklődők, mégpedig egy-egy konkrét téma mentén. Mivel az energiaválság ihlette a rendezvénysorozatot, a muzeológusok a sötét termeken át, némi hangulatos gyertyafény és zseblámpa kíséretében kalauzolják a látogatókat, hogy minden fontosabb kiállítótérben meséljenek egy bizonyos tárgyról.

A közelmúlt régészeti feltárásairól, a Göcseji Múzeum és a skanzen elmúlt egy évének programjairól, a Mindszentyneum első néhány hónapjának eredményeiről, valamint új kutatási témákról is beszámoltak a „Pillanatképek 2023” című minikonferencián. A Göcseji Múzeum vezetése 2019 óta szervezi meg a rendezvényt, melynek célja, hogy az éves munka egy-egy szeletről színes előadások keretében számoljanak be a közönségnek.

A 2022-es év eredményeiről, néhány változásról és az idei esztendő terveiről tartottak sajtótájékoztatót a levéltárban. A hagyományos évindító eseményen az is elhangzott, hogy a törvényi változásoknak megfelelően az intézmény neve hivatalosan Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára (MNL ZVL) lett.

Díjátadókkal és a Zalai Táncegyüttes gálaműsorával ünnepelte Zalaegerszeg a magyar kultúra napját.

Pályakezdésről, humanistákról, társművészetekről és az anyaghasználatról is mesélt Farkas Ferenc szobrászművész a Lokálpatrióta Klub legutóbbi összejövetelén. Az alkotóval Iványi Ildikó, a civil szervezet vezetője beszélgetett a Deák Ferenc-könyvtárban.

Vannak megunhatatlan helyek, ilyen például a szombathelyi Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház, ahol rendszeresen szerveznek különféle tárlatvezetéseket. Ez önmagában nem nagy meglepetés, azt is mondhatnám, hogy manapság egy múzeumnak kötelessége ilyesfajta programokkal “életben tartani” az állandó, vagy az időszaki kiállításait.

Már a tavaszi nyitás óta nagyon kíváncsi voltam erre az épületre, de sajnos csak most volt alkalmam egy villámlátogatásra. Az érzéseim elég vegyesek.

A szürke, ködös időben könnyen jókedvre derítheti az embert néhány könnyednek tűnő kép a nyári Balatonról. Vízpart, színes törölközők, labdák, fagyik, lángosok. Vagyis a balatoni klisék, némi iróniával fűszerezve; amikről saját magunkra ismerünk, vagy épp a szomszédunkra, rokonunkra. (Hiszen mindig a másik az „átlagnyaraló”, mi magunk sosem.)

A Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben egy hónappal ezelőtt megnyílt, In Memoriam Bedő Sándor című kiállítás zárásaképpen mutatták be azt a képes albumot, mely a képzőművész pályafutását és legfontosabb műveit foglalja össze.

Vegyünk egy híres és ünnepelt magyar operaénekest a két világháború közötti időszakból, majd adjunk hozzá egy szép példányt az említett korszak modern építészetéből. Végül az egészet fűszerezzük meg azzal (a számomra nagy meglepetést okozó dologgal), hogy a mostani kormány és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kiemelten foglalkozik egy a Bauhaus stílusjegyeit magán viselő fővárosi épület sorsával.

Az 1960-as ’70-es évek tűrt, tiltott és támogatott (leginkább az első kettő) művészeti törekvéseit veszi górcső alá a Szombathelyi Képtár legújabb kiállítása. A „TeTT – Megtört progresszió (1968-1975)” című tárlatnak zalaegerszegi szálai is vannak.

A város értékes és veszélyeztetett faállományáról készített nyilvántartást a zalaegerszegi Városvédő Egyesület. A felmérés tanulságairól, valamint az így létrejött fakataszter szerepéről a legutóbbi közgyűlésen számoltak be a tagságnak.

Harmadik alkalommal adták a megyei könyvtárban a Kalliopé-díjat. A magyartanároknak járó elismerést a zalaegerszegi kötődésű, jelenleg Párizsban élő Csősz Katalin alapította 2020-ban, mégpedig édesapja, a közismert pedagógus, magyar-történelem szakos tanár, Csősz József (1938-2019) emlékére.

A protokoll eredetileg a rendet, rendszert jelentette a régi irattárakban. A szó tartalmi jelentése sokat változott az idők során, és a fogalom egyre inkább kiterjedt a magas rangú világi kapcsolatok és a diplomácia területére. Ma már leginkább ezek szabályszerűségeit foglalja össze, de az élet más szituációira, helyszíneire is kiterjed.

In memoriam Bedő Sándor címmel nyílt kiállítás a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. Öt évvel ezelőtt hunyt el ugyanis a város közismert festőművésze, a Kölcsey-gimnázium nyugalmazott rajztanára.