2024.12.03., kedd - FerencZalaegerszeg időjárása

Csemegéző

Csipkeház-dizájn a Kertvárosban?

Sokszor megesik, hogy egy-egy jelenség csak akkor tudatosul bennem igazán, ha fényképezőgépen keresztül nézem, pedig azt megelőzően milliószor elsétáltam mellette. Ez a fajta koncentrált figyelem különösen fontos olyan környezetben, ami természetes/megszokott az ember számára. Mondjuk, mert ott nőtt fel.

 Univerzális szolgáltatóház a (Nép)Köztársaság úton
 

Nagyjából így vagyok a Kertváros egy bizonyos szakaszával; például a "kisposta" és a hozzá kapcsolódó Köztársaság úti szolgáltatóház épületével. Gyerekkoromban misem volt természetesebb, minthogy a Neptunban fagyizunk, a Csiga-zöldségeshez meg lezavarnak néhány krumpliért, paprikáért. Az architektúrát a fene se nézegette akkoriban, amióta pedig máshová költöztem, kissé el is felejtettem ezt az épületkomplexumot. Még azzal együtt is, hogy időnként azért elhaladok mellette. Néhány hete aztán, egy sajtóeseményt követően körbejártam a témát, bementem az árkád alá (ahol már szerintem több mint tíz éve nem jártam), megnéztem az épület ki-és beugró darabkáit, de legfőképpen a tetőt. Mert az objektíven át esett le, hogy a vonalvezetése nagyon is emlékeztet valamire. Mégpedig a Csipkeházak kissé "ejtett", úgynevezett csonkakontyos tetőszerkezetére, amit a göcseji boronaházak ihlettek.

Vadász György építész az 1970-es évek végén tervezte a belvárosi Csipkeházakat, amikkel Zalaegerszeg hosszú évekre bekerült az országos híradásokba és a szaksajtóba. Vadásznak a kertvárosi szolgáltatóházhoz nem volt köze - a korabeli sajtó szerint a "Zalaterv rajzasztalain készültek a tervek" -, de a népszerű dizájnt és a "hullámzó" homlokzatot, ha kicsit újragondolva is, "belecsempészték" a külvárosi épületegyüttesbe. Nyilván teljesen más a két építmény (mind méreteit, mind szerkezetét, mind funkcióját illetően), de azok a bizonyos "vonalak", sőt még a kiugró részek barnás színezése is, tagadhatatlanul hasonló. Mintha a tervezők ebből a "menő" és Göcsejt idéző tetőszerkezetből át szerettek volna menteni valamit a kertvárosi lakótelep épületei közé.

A szolgáltatóházat amúgy 1985. novemberében adták át hivatalosan, ahogy lenni szokott, némi csúszást követően. (Bár néhány üzlet már szeptemberben kinyitott.) A Zalai Hírlap 1985. február 16-án még arról írt, hogy hosszú szünet után újraindult az építkezés. Jelezve: a szolgáltatóház, ha egyszer végre valahára felépül, megoldja az immár tízezer főre duzzadt városrész infrastrukturális problémáinak egy részét. Ősszel aztán patyolat, férfi-női fodrászat, kozmetika, és Univerzál is költözött az üzlethelyiségekbe.

 

Folytatás és teljes bejegyzés (több fotóval) itt:

https://kultourvidek.hu/csipkehaz-dizajn-a-kertvarosban/

 

Forrás: KulTour-Vidék

Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK