2024.12.21., szombat - TamásZalaegerszeg időjárása

Csemegéző

Walter Rózsi-villa: modern luxuslakás, szocialista orvosi rendelő, most építészeti kiállítótér

Vegyünk egy híres és ünnepelt magyar operaénekest a két világháború közötti időszakból, majd adjunk hozzá egy szép példányt az említett korszak modern építészetéből. Végül az egészet fűszerezzük meg azzal (a számomra nagy meglepetést okozó dologgal), hogy a mostani kormány és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kiemelten foglalkozik egy a Bauhaus stílusjegyeit magán viselő fővárosi épület sorsával.

Olyannyira, hogy felújítottak és kiállítótérré alakítottak egy szebb napokat látott, 1936-ban épült villát, melyet a hazai modern építészet egyik kiemelkedő alakja, Fischer József tervezett. Az alábbiakban a főváros egyik új kiállítóteréről, a Walter Rózsi-villáról lesz szó, mely tavasz óta fogadja a látogatókat a Bajza utca 10. szám alatt. Az épület és az egykor itt lakó család sorsa, életmódja, valamint a kiállítótér koncepciója annyira tanulságos, hogy érdemes vele megismerkedni mindenkinek, aki érdeklődik a korszak kultúrája és annak utóélete iránt.

A történet röviden annyi, hogy a ’20-as, ’30-as évek népszerű operaénekese Walter Rózsi (1899-1974) és férje, a textilkereskedő Radó Géza a Városligeti fasor szomszédságában telket vásárolt, és a korszak neves építészét, Fischer Józsefet bízták meg azzal, hogy tervezzen számukra egy családi házat, vagy ha úgy tetszik, luxusvillát. Ahogy arról a kiállításon és az intézmény honlapján is olvashatunk, Fischer ebben az időszakban már több hasonló modern villát tervezett, melyek Le Corbusier svájci-francia építész hatásáról és a Bauhaus-iskola szellemiségéről tanúskodnak.

A Walter-Radó család háza 1936-ban, kevesebb mint hat hónap alatt épült fel. Nemcsak Fischer József egyik kiemelkedő alkotásáról van szó, hanem a modern magyar lakóház-építészet térhódításának kezdeti szakaszáról is. A tetőteraszos, háromszintes, lapostetős ház földszintjére a kiszolgálóterek (házmesteri lakás, garázs) kerültek, az első emeleten tágas hallt, ebédlőt, fogadószobát alakítottak ki, a legfelső szinten pedig a hálószobák, a gyerekszoba (a házaspárnak volt egy kislánya, Radó-Walter Marika) és a fürdőszobák kaptak helyet.

Walter Rózsi a maga korában igazi sztárnak számított, így nem csoda, hogy intenzív társasági életet élt, melynek a villa volt az egyik központja.
 

Teljes bejegyzés, sok fotóval:

https://kultourvidek.hu/walter-rozsi-villa-modern-luxuslakas-szocialista-orvosi-rendelo-most-epiteszeti-kiallitoter/

 

Forrás: KulTour-Vidék

Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK