Vezető hírek
Képzőművészettel a békéért
Nagy Kálmán is részt vesz a fővárosi tárlaton
A fővárosban viszont új lehetőségeket és kapcsolatokat keres, alkotói pályafutását igyekszik előrelendíteni. Nemrég csatlakozott egy budapesti, főleg absztrakt képzőművészekből álló egyesülethez (Fine Arts Capital), melynek tagjaival immár másodszor vesz részt csoportos tárlaton. A mostani bemutató különlegessége, hogy a békéért szólalnak fel az alkotók. A galéria honlapján olvasható ajánló szerint, a művészek, mint a kreatív társadalom tagjai, a többi emberhez hasonlóan belefáradtak a minket körülvevő helyzetbe. A szomszédban dúló háborús állapotokba éppúgy, mint a hétköznapi élet problémáiba. Mindezeket a lelki rezdüléseket egy közös tárlaton mutatják be a közönségnek.
Nagy Kálmán a budapesti tárlatnyitón (Forrás: Facebook/Nagy Kálmán)
A Ráday utcai Golden Duck galéria „Art for peace” (Művészettel a békéért) című időszaki kiállításán nemcsak maguk a művek szerepelnek, hanem az egyes festmények alapján készült pólóingek is. Nagy Kálmán négy festményével vesz részt a kiállításon, közölük kettő (a Párizs és a Léleklajtorja című) nemcsak a vásznon, hanem immár pólóra nyomtatva is látható. A választás vélhetően a festmények kék és sárga színvilága miatt esett erre a két műre. A ruhadarabokat meg is lehet vásárolni, a bevétel pedig jótékony célokat szolgál – mondta lapunknak az alkotó. Hozzátette: annak különösen örül, hogy az egyik legújabb alkotása, az „Atlantisz” a galéria kirakatában foglalhat helyet.
A művész egyik festménye pólóra nyomtatva (Forrás: Facebook/Nagy Kálmán)
A művész úgy érzi, hogy a fővárosi közeg összességében jó hatással van rá, aktív időszakát éli, sok új festménye született az elmúlt hónapokban. Sőt, újabban az akril technikába is belekóstolt: meglepődve tapasztalta, hogy bár még tanulni kell, de sokkal gyorsabb vele az alkotási folyamat. Így elképzelhető, hogy a jövőben ezt a technikát is alkalmazza majd. Izgatottan várja a tavaszt is, mert akkor dől el, hogy sikerül-e két képével egy rangos londoni seregszemlére eljutnia. Pályázott ugyanis egy nemzetközi csoportos kiállításra, melyen az előzetes becslések szerint harminc országból vesznek részt alkotók, közel 500 festménnyel. Nagy Kálmán a Hommage á Handel és a Kikötő című műveit küldte el a „megmérettetésre”. Néhány hét múlva egy ottani szakmai zsűri dönt arról, hogy kik mehetnek nyáron a londoni kiállításra.
Nagy Kálmán: Atlantisz
Persze Zalaegerszegtől sem szeretne teljesen elszakadni, mert az elmúlt évtizedek emlékei ide kötik, és sok kedves ismerőse van a városban. Ha hívják, továbbra is szívesen jön kiállítani, vagy zenélni, hiszen a festés mellett az utóbbi művészeti ág a másik szívügye.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji Falumúzeumban -
rovatunk hírei
Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi GalériábanBudaházi Tibor jubileumi kiállítása a Göcseji MúzeumbanVárosi Farsang 2025 - ZalaegerszegMágia a műanyag világban - Dana Puhosh tárlataElkezdődik a volt HEMO felújítása„Az én babám lakodalmast játszik” - népviseleti babák kiállításaÉvindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Holland kerékpáros tanulmányúton járt Bali ZoltánTitkos csalók: Célkeresztben a fiatalokSikeresen szerepeltek a zalaegerszegi gazdász hallgatók az 37. OTDK-n