Történelem

olvass!
Tengernyi sztori Horvátországról
Nemcsak a tengerpartról, hanem Zágráb környékéről, Szlavóniáról, Muraközről is szól többek között Mihovics József író, újságíró „Tengernyi nosztalgikus történet” című kétnyelvű kötete.

interjú
A digitalizáció felgyorsította a történészi munkát
Megtartani az eddigi szakmai nívót, és figyelni, felkészülni a jövő kihívásaira – röviden ezek a legfontosabb céljai a levéltár új igazgatójának. Dr. Káli Csaba történész harminc évvel ezelőtt kezdte meg a munkát a Zala Megyei Levéltárban, s tavaly október közepe óta ő a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltárának új igazgatója.
olvass!
Bíró Szabolcs és a székirodalom
A József Attila Városi Tagkönyvtár vendége volt Bíró Szabolcs dunaszerdahelyi író, akinek hamarosan megjelenik az Anjou-kort bemutató nyolcadik történelmi regénye. A kerekesszékben élő szerző önironikusan nevezi munkásságát székirodalomnak, mely egyébként több műfaji próbálkozást is takar, de kiemelkedően a történelmi regények az ő háza tája.

egyszervolt
Kötetben a pölöskei vár története
A pölöskei vár legkorábbi időszakától kezdve, a török koron át a Széchényiekig, majd az erődítmény pusztulásáig (18. század) foglalja össze a Zalai kismonográfiák sorozat 11. száma a szóban forgó település egykori várának múltját.

egyszervolt
Királypárti volt és rendszerkritikus
Mindszenty József közéleti tevékenysége, valamint a korszak politikai, történelmi eseményeihez fűződő viszonya volt a fő témája a Mindszentyneumban megrendezett Rubicon-estnek.

egyszervolt
Egyházüldözés a második világháború után
A második világháborút követő egyházüldözésre, egyházellenes propagandára hívta fel a figyelmet az a konferencia, melyet a Mindszentyneumban rendeztek az elmúlt héten. A tanácskozás egy TOP-projekt keretében valósult meg.

oktató
Plakátok és makettek a szentek napján
„Hit, Haza, Megmaradás” címmel nyílt plakát- és makettkiállítás a magyar szentek emléknapja alkalmából a Zrínyi Miklós Gimnázium aulájában. A kiállított műveket az iskola „kisgimnazistái”, vagyis a 6. N osztály tanulói készítették.

egyszervolt
A tollat és a főzőkanalat is jól forgatta Szendrey Júlia
Szendrey Júliáról hosszú ideig keveset tudtunk, annál is inkább, mert a történelmi emlékezet Petőfi Sándor excentrikus feleségeként, majd hűtlen özvegyeként emlékezett rá. Pedig sokkal több volt ő, mint Petőfi felesége; költő, író, műfordító, a korszak egyik publikáló szerzője, aki ráadásul elsőként fordította le Andersen meséit Magyarországon.

egyszervolt
A kádárizmus sajátossága és sokszínűsége
Kádár-korszak a vasfüggönyön túlról, szocialista agrármodernizáció, ellenségképek, balatoni építkezések, popkultúra zenével, filmekkel; a Lindától „A besúgóig”. Napjaink televíziós sorozatának említése azt is jelzi, hogy a korszak utóélete is figyelmet érdemel. Mindez csak néhány kiragadott elem egy közelmúltbeli országos tudományos üléssorozat programjából.

egyszervolt
Egy régi népszámlálás margójára
Köztünk él a történelem, és ez különösen jó, ha olyan kedves hölgy személyében, mint a 94 éves Halassy Árpádné. Az egykori budapesti lakos 20 éve él Zalaegerszegen. Szép ívet befutó munkahelyi életútját anno az 1949-es népszámlálásnak köszönheti. Akkor jelentkezett adatrögzítőnek, sok más fiatallal együtt. Végül osztályvezető szintig jutott az adatfeldolgozások világában. Egy kis múltidézésre kértük.

egyszervolt
Videóinterjúk holokauszt-túlélőkkel
A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban is hozzáférhető már a Vizuális Történelmi Archívum, mely a világ legnagyobb olyan gyűjteményének számít, ami a népirtások túlélőinek és szemtanúinak visszaemlékezéseit tartalmazza.

életmódi
Történelmi játékok Bagodban
Egész napos programkavalkád várja mindazokat, akik június 25-én Bagodba látogatnak. A település kerek évfordulói kapcsán történelmi játékokat rendez a sportpályákon és azok környékén.

egyszervolt
Egy „melós” a Rózsadombon?
Hogyan teltek Kádár János hétköznapjai, és mi igaz abból a sok legendából, mely szerint az egykori pártfőtitkár puritán életet élt, sőt még tyúkokat is etetett? A Múzeumi esték vitatott történelmi személyiségeket bemutató előadássorozatának legutóbbi rendezvényén dr. Majtényi György kereste a választ a fenti kérdésekre.

egyszervolt
Egy zalai követ pozsonyi élete
A pozsonyi diétán zajló események és egy zalai követ mindennapjai elevenednek meg Molnár András történész, a Zala Megyei Levéltár igazgatójának legújabb könyvében. A szerző az 1825-1833 közötti időszakra fókuszálva mutatja be Deák Antal (Deák Ferenc testvére) politikai tevékenységét, a pozsonyi hétköznapokat, sőt a képviselő magánéletébe is bepillantást nyerhet az olvasó.

egyszervolt
Levéltárosok családtörténetei
Egyszerre volt rendhagyó, tudományos és kicsit személyes az a konferencia, melyet az NKA támogatásával rendezett a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára a város dísztermében. A történészek, levéltárosok ezúttal saját családjuk múltját vették alapul, ezen keresztül mutatva be a viharos évszázadokat, illetve a kutatás módszertani sokszínűségeit.

egyszervolt
Vallásügyek a második világháború után
Az egyházak második világháború utáni helyzetéről, és az egyházüldözésekről szólt az a tudományos ülés, melyet a közelmúltban rendeztek meg a város dísztermében. „A diktatúrák határán – Egyházak Magyarországon 1944-1948 között” című konferencia egy TOP-projekt részeként valósult meg.
egyszervolt
Vándorkiállítás az őrségi kitelepítésekről
A múlt századi történelem egy sokáig elhallgatott epizódjáról, a hortobágyi „gulagok”-ról, szól az a vándorkiállítás, mely az Őrségből kitelepítettek sorsát villantja fel. A tárlatnak május 29-ig a református templom Kálvin-terme ad otthont.

egyszervolt
Egy zavaros időszak politikusa volt
A magyar történelem egyik legellentmondásosabb alakjának, Károlyi Mihálynak a politikai pályafutása került a középpontba a Múzeumi esték programsorozat legutóbbi előadásán. A vitatott történelmi személyiségeket bemutató rendezvény előadója ezúttal dr. Hatos Pál történész, a korszak kutatója volt, aki „Károlyi rejtélyéről” beszélt.

egyszervolt
Kapcsolatfelvétel Herszonnal; több mint 60 éve
Az elmúlt napokban sokszor hallottuk a híradásokban Herszon nevét, ezúttal háborús kontextusban, hiszen az orosz csapatok elfoglalták a Dnyeper torkolatánál fekvő kikötővárost. Normális esetben viszont arról is szólhatnának a helyi hírek, hogy 60 esztendős a Zalaegerszeg-Herszon közötti testvérvárosi kapcsolat, ami 1962-ben vált hivatalossá. A landorhegyi városrész is ekkoriban kapta a Herszon lakótelep nevet.

egyszervolt
Vénusz-szobor, Borostyánkő út és római érmék
Egy római kori Vénusz-szobrocska töredékével, rengeteg 2-4. század közötti pénzérmével és más korabeli használati tárggyal gyarapszik a Göcseji Múzeum gyűjteménye. Az intézmény régészeti osztályának munkatársai az ókori Salla, vagyis Zalalövő területén végeznek próbafeltárásokat a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézetének megbízásából.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Író-olvasó találkozó (52), Hasonmások revü-musical (2), ELTE BTK Régészettudományi Intézete (1), Szenterzsébethegy (4), Belügyminisztérium (1), Önkormányzati választás 2019 (10), Szentgotthárd (1), Diagnosztikai eljárás (3), agyaggalamb-lövészet (2), Tungsram (1), Káli Csaba (44), Anyák napja (15), Szabadidőpark, Művelődési Központ Zalalövő (1), Mesterségek napja (3), járvány (5), Papp Gábor – Hévíz Város polgármestere (2), Az Év Fürdője (1), KulTour-Vidék (80), Gébárti Kézművesek Háza (150), Díszpinty Gasztro Bár (8)