A digitalizáció felgyorsította a történészi munkát

  Beszélgetés dr. Káli Csabával, a levéltár októberben kinevezett új igazgatójával

Helyetteséül elődjét, Molnár András történészt választotta. Hogy miért került sor a vezetői cserére, többek között erről is beszélgettünk.

- Nem szakmai, hanem egy adminisztratív ok miatt történt az igazgatóváltás. Mikor a közalkalmazotti jogviszonyunk megszűnt, és átkerültünk a munka törvénykönyve alá, megjelent egy új végrehajtási rendelet is. Ebben az állt, hogy csak B2-es típusú középfokú nyelvvizsgával lehet valaki intézményvezető. Mivel ez Andrásnak nem volt meg, és a szabályozás nem biztosított felkészülési időt arra, hogy teljesítse ezt az elvárást, a rendelkezésnek eleget téve elkerülhetetlenné vált az igazgatócsere, mellyel a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója is egyetértett. Irányváltásra nem is készülök, hiszen 2000 óta vezettük együtt az intézményt, úgy érzem, hogy mindig egy hullámhosszon voltunk, és sikerült egy jó metodikai irányvonalat kidolgoznunk.

Dr. Káli Csaba (Fotó: Pánczél Petra)

- Az elmúlt harminc évben azért sok változás történt, ami a kívülállók számára nem mindig látványos. Milyen volt az 1990-es évek levéltára, és milyen a 21. századi?

- A kilencvenes évekre szívesen gondolok vissza. 1993 augusztusában, egyből az egyetem után kerültem ide, beosztott levéltárosként. Annak az időszaknak a kutatását kaptam feladatul, ami mindig is érdekelt: a 20. század. Azon belül is a két világháború közötti, illetve az azt követő időszak társadalom- és politikatörténete. Tulajdonképpen egyből bedobtak a mélyvízbe: kiadványszerkesztés, konferenciák, előadások. Lassan pedig megismertem a levéltéri rendszer működését is. Mivel közvetlenül a rendszerváltozás után jártunk, szinte minden nap találkoztam olyan új forrással, dokumentummal, ami felülírta a korábbi tudásunkat a 20. századról. Nagyon jó volt fiatalként részt venni ennek a korszaknak az újraértékelésében. Ráadásul szinte minden kolléga hozzám hasonlóan fiatal volt és lelkes, egy nagyon jó szellemiségű, modern szakmai csapat működött itt. Változások valóban történtek azóta, leginkább az informatika és a digitalizáció terén. Bár már a kilencvenes évek elején is voltak számítógépeink, eleinte csak hetente egyszer-kétszer kapcsoltuk be őket. Ma már a munka túlnyomó többsége ezeken keresztül zajlik. Elektronikus iktatás ugyan a kilencvenes években is volt, de még egy kezdetleges adatbázissal. E téren óriási fejlődés történt, és a levéltár mindig is gondot fordított arra, hogy a munkatársak naprakészek legyenek; külső-belső tanfolyamokon, képzéseken vegyenek részt.  Szinte minden levéltári szegmensnek lett valamilyen informatikai vonzata, és ma is folyamatos a források, dokumentumok digitalizálása.

- Sőt az ügyfeleket, külső kutatókat is érinti ez a folyamat.

- Igen, hiszen néhány éve bevezetésre került az elektronikus ügyfélfogadás. Egyre kevesebbszer keresnek már fel minket hagyományos postai úton. További változás volt, hogy a tavalyi évtől a kutatók már csak elektronikus úton regisztrálhatnak, néhány hónapja pedig az anyagkikérés is online módon történik. 

Káli Csaba és Molnár András 2023 januárjában egy levéltári sajtótájékoztatón (Forrás: ZalaMédia archív/Pánczél Petra)

- Ebben a digitalizálódott világban egy új intézményvezető számára mik lehetnek a legnagyobb kihívások?

- A levéltár hagyományos és jogszabályban rögzített feladatain túl, mindenekelőtt az, hogy megőrizzük azt a színvonalat, amit Molnár András vezetésével elért a levéltár mind tudományos, mind pedig szakmai vonalon. Szeretném megtartani a munkatársi gárdát, mert ez a lelke az egésznek. Bármilyen szép anyagokkal, dokumentumokkal rendelkezünk, jó szakemberek nélkül mindez láthatatlan marad. A közgyűjtemény „köz” jellegéből fakadóan pedig nyilván az a cél, hogy különféle kiadványokkal, konferenciákkal megismertessük a nagyközönséggel is a történettudomány helyi eredményeit. A jövő egyik nagy kihívása pedig az elektronikus iratok fogadása lesz. Van már erre jogszabály, és kiépült a technikai háttér is, de maga a gyakorlat még nem járatódott be. Itt kettőn áll a vásár, hiszen az iratképző szerveknek és a levéltárnak is biztosítani kell azt a formátumot, platformot, ami az átadás-átvételhez szükséges. A jövő azonban ez.

- Kijelenthető, hogy a történészi munkát felgyorsította a digitalizáció és az online adatbázisokban rejlő lehetőség?

- Felgyorsította, és át is alakította. Ma már sok kutatáshoz szükséges segédanyag elérhető elektronikus módon is, vagy különféle online adatbázisokban. Ez a munkánkat, az eredmények publikálását, de még a könyvkiadást is sokkal gyorsabbá tette. Annyiban viszont nehezíti a dolgunkat, hogy újabb és újabb források jönnek a képbe, amiket meg kell vizsgálni. Mindez felülírhatja a korábbi kutatási eredményeket.

- Nincs ennek egy olyan veszélye, hogy beszűkíti a kutatási területeket? Mintha egyre kisebb részegységeket vizsgálnának a történészek a nagyobb, átfogóbb elemzések helyett.

- Ha exponenciálisan nő a digitális források száma (márpedig nő), az valóban azt vetíti előre, hogy kénytelenek vagyunk egyre szűkebb témákra koncentrálni. Egy nagyobb téma esetén ugyanis annyi anyagot kellene megvizsgálni, elemezni, amihez már kevés egy ember élete. A nagy történeti szintézisek korszaka lejárt. Hogy ez pozitív, vagy negatív dolog, hozzáállás kérdése. Az biztos, hogy a korábbiaknál jóval részletgazdagabb kutatási eredményekre számíthatunk a jövőben.

- Ha már itt tartunk: az igazgatói feladatok mennyiben befolyásolják a folyamatban lévő kutatásaidat?

- Néha még furcsa ez az új helyzet, mert sokkal több adminisztráció hárul rám, mint eddig, és több az értekezlet, egyeztetés, telefonbeszélgetés… De semmiképpen sem szeretném, hogy a kutatómunka csorbát szenvedjen. Annál is inkább, mert amióta megírtam a doktori disszertációmat, egy új témába is belefogtam. A szocialista korszak állambiztonságának működését (is) kutatom, és ez biztos, hogy számos meglepetést, érdekességet tartogat.