járvány
Rendkívüli intézkedések Zalában a kiskérődzők pestise miatt
Az országos főállatorvos Zala Vármegye teljes területére rendkívüli intézkedéseket rendelt el a kiskérődzök pestisének megakadályozása érdekében.

közélet
Május 29-én nyit a fürdő Lentiben
A koronavírus elleni küzdelem minden honi település életét gyökeresen fölforgatta. Áprilisban és májusban több intézkedés bevezetésével sikerült mérsékelni a Covid-19 vírus kártételét Lentiben. A város 41. születésnapján mondott ünnepi beszédében Horváth László polgármester még említést tett egy 3 milliárd forintos projektről, amelyben infrastrukturális, valamint magas- és mélyépítési beruházásokkal gazdagszik a város. Végleg karanténba került ez a projekt, vagy van kiút? – kérdeztük elöljáróban a város vezetőjét.

közélet
Határőrizet és mintavétel
A mentőszolgálat két évfordulót is ünnepelt május 10-én, az Országos Mentőszolgálat 72 évvel ezelőtti, míg a szervezett életmentés 133 évvel ezelőtti megalakulását. Az idei tavasz azonban nem várt helyzetet idézett elő a koronavírus-járvány miatt a zalai mentők életében, akik a helyszíni mintavételek mellett a határátkelőkön belépő utasokat is ellenőrzik. Vincze Luca megyei vezető mentőtiszttel beszélgettünk.

közélet
Bevásárolnak, köztereket ellenőriznek
Gyógyszereket váltanak ki, banki ügyintézést végeznek, élelmiszereket és állateledeleket vásárolnak a Rendért Zalai Közbiztonsági és Polgárőr Egyesület polgárőrei annak érdekében, hogy a koronavírus által legveszélyeztetettebb korosztály tagjai otthon maradjanak. Májussal önkéntes munkájuk harmadik hónapját kezdték meg a zalai megyeszékhelyen.

nézőpont
Védelemért védelmet vár
Immunrendszerünk révén mindannyian egy hadsereget hordozunk magunkban, amely ha kell, megtámadja az ellenük forduló kórokozókat. Megfelelő működés esetén mellettünk áll, és kiáll értünk, viszont ha zavar támad benne, minket néz ellenségnek. A valóság azonban ennél sokkal árnyaltabb. Dr. Kovács Mónika PhD klinikai immunológussal, a megyei kórház I. Belgyógyászat és Infektológiai osztályának főorvosával beszélgettünk.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Termál Tour (3), Mystery Gang (2), Írottkő Natúrpark (1), Oktatás (177), Keszthelyi Asbóth Sándor Szakképő Iskola és Kollégium ISK (3), Fenékpusztai ásatások (3), Toposháza utca (1), Borsodi nap (1), Előadás (910), Orbányosfai Faluszépítő Közhasznú Egyesület (1), 3D nyomtatási technológia (3), SütiVarázs Kreatív Gyermektábor (1), zenés mesejáték (5), Szőlő és Gyümölcstermesztők Egyesülete Letenye (1), Online tér (27), Balatongyörök, Kossuth Lajos utca (52), Idősek hónapja (17), Szandi koncert (5), Tűzveszély (6), Kertvárosi Sárkányosdi (1)