Vezető hírek
Bíró Szabolcs és a székirodalom
A kamaszok is kedvelik történelmi regényeit
A kultúra több területére is beírta nevét, lovaggá is ütötték, hagyományőrző csapata is van, évekig rock zenészként állt színpadra. Kereki Judit könyvtáros beszélgetett vele.
Több műfajban írt már Bíró Szabolcs regényeket, az első három évben álnéven. Majd megtalálta igazi hangját, a történelmi regényt, azon belül is az Anjou-kor világát. Ebben a témában az ünnepi könyvhét alkalmából jelenik meg a nyolcadik kötete. Írását alapos történelmi kutatás előzi meg, több polcnyi szakirodalomból készül fel. Mint mondja, először jegyzeteket készít, melyek akár 60 oldalt, egy kisebb novella méretet is kitesznek. Majd ezeket rendszerezi és így fog neki az aprólékosan kidolgozott, történelmileg hiteles műveinek. Egy-egy könyv akár négy évi munka gyümölcse.
Bíró Szabolcs és Kereki Judit
- 2008-ban kezdtem az első történelmi regényemet, magyar néven, magyar helyszíneken. Ez akkor nagyon fehér folt. De nem a piaci szempontok motiváltak, hanem megírtam, mert úgy érzetem, hogy meg kell írnom. Bár sokszor volt olyan érzésem a négy év alatt, hogy talán sosem készül el. Nagyon sok történész, kutató munkáját tanulmányoztam. Köztük van, aki zseniális tudós és nagyon jól is ír. A jó történelmi regényre szintén ez a két dolog jellemző. Rögtön az első fejezet szippantsa be az olvasót.
A szerző saját maga számára legkedvesebb műve az Elveszett csillagok. A „kamasz regényt” több iskolában az Egri csillagok feldolgozása előtt ajánlják a diákoknak. Az író is azt tanácsolja, aki olvasni szeretné az írásait, ezzel kezdje, ez alapján el tudja dönteni, hogy szereti-e a stílusát vagy nem.
- Ezt a könyvet annyira szerettem, ha nincs leadási határidő nem is fejeztem volna be. Bár vannak benne önéletrajzi elemek, mégsem az én életem, viszont újra átélhettem ezen keresztül a kamaszkort. Városkaland jellege van, mindenféle reklám nélkül 5000 példányban kelt már el.
A beszélgetésen többek között elmesélte még az által írt mesekönyv (A sárkány, aki nem akart aludni) történetét, ahogy a nagy művek között pillanatnyi intuíciók alapján született „gőzkieresztő” mitologikus történelmi fantasy-ját (Ragnarök) is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben