Történelem
egyszervolt
Történelmi kalandozás a bor körül
Az emberiség történetének mindig is része volt a szőlőtermesztés és a borivás. A jelenséghez egyaránt hozzátartozik a kultikus célú borfogyasztás, a gasztronómiai élvezet, a mértéktelenség és a bűnözés is.
egyszervolt
Női sorstöredékek a diktatúrák árnyékában
Kevéssé ismert élettörténeteket rejt az 1944 decemberében a nyilasok, majd 1945-ben a Vörös Hadsereg által elhurcolt személyek névsora. A két elnyomó rendszer áldozataira emlékező zalaegerszegi emlékműveken (melyek közül az egyik már nem áll) egy-egy női név is szerepel.
kultúra
Meglepetéskönyv Bilkei Irén születésnapjára
Stílusos meglepetéssel készültek kollégái, pályatársai dr. Bilkei Irén nyugalmazott levéltáros-történész, (a MNL Zala Vármegyei Levéltára címzetes igazgatója) kerek születésnapjára.
egyszervolt
Kiállítás IV. Károly királyról a Mindszentyneumban
Az utolsó magyar király, IV. Károly boldoggá avatásának 20. évfordulóján rendezett kiállítást a Habsburg Ottó Alapítvány Zalaegerszegen. A tárlat október 30-tól látható a Mindszentyneum időszaki kiállítótermében.
egyszervolt
Magyar Menyasszony a Göcseji Múzeumban
Október 23-ig látogatható a Göcseji Múzeum emeletén a Magyar Menyasszony című utazó kiállítás, mely a Magyar Nemzeti Múzeum azonos című tárlatából ad ízelítőt 22 tabló segítségével.
egyszervolt
Magyarul Európában a zalaegerszegi levéltár folyosóján
Magyarul Európában címmel vándorkiállítás érkezett Zalaegerszegre, az „1100 éve Európában, 20 éve az Unióban” című programsorozat keretében. A legfontosabb történelmi eseményeket felvillantó tablókiállítás a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltárának folyosóján látható még október 21-22-én.
kultúra
50 éves a Zalai Gyűjtemény könyvsorozat
Ötven év, 91 kötet; röviden ez a mérlege a Zalai Gyűjtemény könyvsorozat fél évszázados történetének. „Vidéki műhelyek – 50 éves a Zalai Gyűjtemény” címmel szervezte meg hagyományos levéltári napját a MNL Zala Vármegyei Levéltára a megyeszékhely dísztermében.
egyszervolt
Kiállítás a pálos rend történetéről Zalaegerszegen
A zalaegerszegi Göcseji Múzeumban nyílt meg a Pálosok című rendtörténeti kiállítás. Az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend múltját bemutató vándorkiállítás anyagának jó része a Magyar Nemzeti Múzeumból indult körutazásra.
pódium
Az Ifjú Mátyás színre lép
Lázár Ervin program keretében megvalósuló zenés-történelmi ifjúsági színművel indítja a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház az idei évadot szeptember 20-án. Az ifjú Mátyás, illetve az új király életébe, korába vezet Mikó Csaba műve.
Attila örökösei: a hunoktól az Árpád-házig
Attila örökösei: a hunoktól az Árpád-házig címmel nyílt vándorkiállítás Zalaegerszegen, a Mindszentyneumban.
kultúra
Keresztury a 20. század mértékadó közéleti személyisége
Egyik képen létrán áll, hogy elérje a felső polcokon lévő köteteket a berlini Magyar Intézet könyvtárosaként, valamikor az 1930-as években. Máskor meg a budapesti Eötvös Collegium teteje a „magaslati pont”, ahol 1945-ben – immár az intézmény igazgatójaként – cserepeket pakol többedmagával, hogy helyreállítsa a háborús károkat.
kultúra
Nőnek lenni akkor; egy kiállítás tapasztalatai
Korszakot idéző sanzonokkal, kuplékkal zárult június elsején a Göcseji Múzeum „Nőnek lenni akkor…” című időszaki kiállítása. Az elmúlt négy hónapban látogatható tárlat finisszázsán Bódis Bettina énekes lépett fel. A koncertet megelőzően a három kurátor – Béres Katalin és Erős Krisztina történészek, valamint Kiss Nóra etnográfus – tartott rövid tárlatvezetést.
Konferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekről
„Szabadidő, szórakozás, társasági élet Zalaegerszegen a 19-20. században” címmel szervez tudományos konferenciát május 22-én, 9 órától a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára.
egyszervolt
Előadás Széchenyi szerelmeiről
Gróf Széchenyi István szerelmei volt a témája a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Zalaegerszegi Szervezete rendezvényének. Dr. Brummer Krisztián jogász, politológus, a KÉSZ soproni szervezetének elnöke, az országos elnökség tagja ezzel három részes sorozatot kezdett, melyben a jeles magyar történelmi személy életét több szempontból mutatja be.
egyszervolt
Rejtélyek, sorsok, spontán mumifikálódás
A világ legismertebb múmiái Egyiptomban vannak, ám néhány hónapja Zalaegerszegen is láthatunk egy különleges leletegyüttest, mégpedig a váci múmiákat. „Rejtélyek, sorsok, múmiák” címmel a Mindszentyneum időszaki kiállítótermében állomásozik a Magyar Természettudományi Múzeum és a váci Tragor Ignác Múzeum vándorkiállítása.
oktató
A zalaegerszegi zsidóság múltja volt a téma
A holokauszt 80. évfordulója alkalmából esszépályázatot hirdetett a város középiskolás diákjai számára a Béke-Shalom Magyar-Izraeli Baráti Társaság zalaegerszegi szervezete. A program témaköre a zalaegerszegi zsidó közösség történetéhez kapcsolódott.
egyszervolt
Szamizdat kultúra a Kádár-korszakban
A Kádár-kori szamizdat kiadványokról és az ezekhez kapcsolódó ellenzéki mozgalmakról esett szó a zalaegerszegi Utóvéd – Képzőművészeti Terepasztal-beszélgetések előadássorozat legutóbbi összejövetelén.
oktató
Történelmi diákkonferenciát szervezett az Izsák Imre Alapítvány
Március 22-én rendezték meg a zalaegerszegi Ady-iskola Izsák Imre Alapítványának immár hagyományos tudományos diákkonferenciáját, melynek ezúttal az MCC zalaegerszegi képzési centruma adott helyet.
kultúra
Gürtler Katalin előadása Jordániáról
A Kultúrák Találkozása programsorozat részeként a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban Jordánia történelmi helyszíneire kalauzolta a résztvevőket dr. Gürtler Katalin régész.
egyszervolt
Mátyás könyvtárának kódexeit kutatja a zalai filológus
Csesztregen született, a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnáziumban érettségizett, ma pedig az Országos Széchenyi Könyvtár és a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat kódex kutatócsoportjának tudományos munkatársa. Évek óta Mátyás király Corvina könyvtárának díszes kódexeivel foglalkozik.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Ruhatárlat (1), Dormán József vezérigazgató (2), Informatika (8), Murakeresztúr (6), Kálvária temető (4), Véradók köszöntése (5), Kertmozi (14), Balaton-part (32), Önvezető autó (4), Kaszópuszta (1), Nagylengyelért Közalapítvány (1), Babamúzeum (6), Világjáró programsorozat (44), Bakonybél (2), Dr. Háry András, a ZalaZONE Ipari Park Zrt. vezérigazgatója (11), PUSZTAEDERICS (1), Zalakaros Isteni Irgalmasság Templom (5), ZALAKAROSI REPÜLŐTÉR (1), Egregyi Táncház (4), POFOSZ (4)