Levéltárosok családtörténetei

Tudományos konferencia személyes kötődésekkel

Mint azt dr. Kulcsár Bálint levéltáros, a program szervezője az ülés előtt lapunknak elmondta: már a járvány előtt megszületett a konferencia gondolata, de csak most sikerült tető alá hozni. Az alapötlet onnan származik, hogy néhány évvel ezelőtt a levéltáraknak volt egy Hetedíziglen elnevezésű országos projektje, ahol a családfakutatás, vagyis a genealógia került középpontba. Ekkoriban merült fel az ötlet, hogy jó volna egy olyan tudományos ülést szervezni, ahol a helybéli történészek, kutatók, a saját családfájukat veszik górcső alá, bemutatva egy-egy korszakot, vagy a család néhány szereplőjét. Ilyen kezdeményezés tudomása szerint más levéltárakban még nem volt, ezért is számít kuriózumnak a mostani rendezvény.

A konferencia résztvevői

Hozzátette: a Családtörténeteink című konferencia kilenc előadója területileg is, és időben is széles spektrumot fogott át a tematikát illetően. A 17. század végétől a 20. század végéig követték nyomon a család egy-egy ágát. Vannak köztük távoli helyekről (a Trianon előtti Magyarország valamelyik részéről, vagy a Jászságból) Zala megyébe települt személyek, és tősgyökeres zalai famíliák is. A kutatások módszertanilag is különbözőek voltak, bár jórészt a korabeli anyakönyvek képezték az alapot. De egyéb levéltári források, sőt a családoknál maradt személyes dokumentumok, magániratok is segítséget nyújtottak a múlt feltérképezéséhez. 

Az előadók közül többen magánszorgalomból már régóta kutatták saját családfájukat, néhányan viszont pont a konferencia kedvéért ásták bele magukat őseik múltjába. A családtörténeti kutatás veszélyes elfoglaltság, mert nagyon könnyen beszippantja az embert. Ezt már dr. Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója mondta a konferenciát megnyitva. Ő is zalai születésű, Zágorhidán töltötte gyermekkorát. A múlt feltárásához pedig Kulcsár Bálinttól kapott segítséget.

Dr. Kulcsár Bálint, a rendezvény szervezője

Beszédében többek között kiemelte: a levéltár – mint az ország legrégibb közgyűjteménye – jövőre lesz 300 esztendős. Húsz megyében, 78 telephelyen hétszáz kollégájuk dolgozik. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az emberek 95 százalékban családtörténeti kutatás miatt keresik fel a levéltárakat. A genealógia azért fontos, mert identitásunk első eleme a családhoz kötődő azonosságtudat. A lokalitáshoz kapcsolódó identitás csak ezután következik. Szinte nincs olyan ember, aki ne érdeklődne szülei, nagyszülei, dédszülei múltja, fiatalkora iránt. Jól jelzi ezt az is, hogy a nemzeti levéltár nemrégiben megkapta Moszkvából annak a 682 ezer személynek a kartotékját, akiket orosz hadifogságba hurcoltak, a digitalizálását követően létrehozott internetes felületet pedig az első tíz hónapban 307 ezer állampolgár kereste fel. A főigazgató arról is tájékoztatott, hogy a kormány 1 milliárd forintból családtörténeti kutatóközpontot hoz létre, melynek egyik telephelye a tervek szerint Zalaegerszegen lesz.

Ami az előadásokat – vagyis a helyi történészek, levéltárosok családfáját – illeti, a szálak időben és térben valóban messzire nyúlnak. Az elmúlt évszázadok háborús viszonyai, gazdasági válságai, társadalmi- és politikai változásai jól nyomon követhetők mikroszinten, vagyis az egyes famíliák történetében. De az is kirajzolódott, hogy a korábbi évszázadokban magas volt a gyermekhalandóság, illetve, hogy a házastársak korai halála miatt nem számított ritkaságnak, ha valaki többször házasodott, sőt az sem, hogy ősapáink közül sokan még írástudatlanok voltak.

Hallhattunk többek között Horvátországból a 18. században Andráshidára települt nemesről (dr. Kulcsár Bálint ősei), a zalai Zebecke-Zágorhida között mozgó Bekő család férfitagjairól (Bekő Tamás ősei), de Zalalövő utolsó postamestereiről is (Molnár András ezúttal felesége felmenőinek történetét dolgozta fel). Megelevenedett a felvidéki eredetű Duchon család története, akik a Balaton-felvidékre költöztek (Simon Beáta férje családját kutatta), Gyimesi Lajos gyógypedagógusnak, a Kecskemét környéki tanyavilág egykori tanítójának sorsát és Zalába települését pedig fia, dr. Gyimesi Endre elevenítette fel. Dr. Káli Csaba a Lesencetomaj melletti Billegepusztáról eredeztethető, majd Gutorföldére települt Káli ősök történetéről mesélt, akik között számadó juhászt, asztalost, földművest egyaránt találunk. Dr. Paksy Zoltán pedig a második világháborút követő csehszlovák-magyar lakosságcsere, illetve a Baranya megyei svábok kitelepítésének tragikus időszakába kalauzolta a hallgatóságot. A nap végén egy Jászságból Dunántúlra került parasztcsalád történetébe (Csomor Erzsébet felmenői), illetve egy zalai tsz-elnök életútjába (Bojt-Tóth Orsolya nagypapája) is bepillantást nyerhettünk.

Kulcsár Bálint az ülés előtt felvetette a kérdést, hogy vajon az előadókat nem éri-e majd a szubjektivitás vádja; hiszen tudományos módszerekkel, ám mégiscsak a személyükhöz kapcsolódó történeteket kellett vizsgálniuk. Utólag elmondható, hogy mindenkinek sikerült az objektivitás és a realitás talaján maradni, az érzelmi vonal pedig inkább erősítette a rendezvényt, közelebb hozva ezzel a kutatókat a közönséghez.

A konferencián részt vett Balaicz Zoltán polgármester is. Megköszönte, hogy a helyi közgyűjtemények mindig előállnak valami olyan programmal, ami tudásunkat gyarapítja, és erősíti a lokálpatrióta kötődést. Jelezte: a TOP Plusz projekt keretében a jövőben is sor kerülhet hasonló rendezvényekre és kutatásokra, amikhez 200 millió forint áll rendelkezésre. Az ülésen elnöklő Kiss Gábor könyvtárigazgató a rendezvény végén elárulta: az elhangzott előadások anyagát szeretnék mielőbb kötetbe rendezni.