Pánczél Petra
Kiemelik a középkori kemencéket
Kiemelik, restaurálják, majd a Mindszenty-központ felépítése után egy állandó kiállítás formájában bemutatják azt a két középkori téglaégető kemencét, melyek 2017-ben kerültek elő a Göcseji Múzeum melletti területről.
egyszervolt
Megmentik a középkori kemencéket
Kiemelik, restaurálják, majd a Mindszenty-központ felépítése után egy állandó kiállítás formájában bemutatják azt a két középkori téglaégető kemencét, melyek 2017-ben kerültek elő a Göcseji Múzeum melletti területről.
kortárs
Lift-pánik a festészet eszközeivel
Aki átélt már valaha félelmet zárt terekben, vagy egyszerűen csak szeretné jobban megismerni az efféle „parák” mibenlétét, mindenképpen látogasson el a keszthelyi Balatoni Múzeum legfrissebb kiállítására. Tóth Xénia festőművész Általános félelmek című bemutatkozó tárlata ugyanis a pánik-hangulat témáját járja körül, a képzőművészet eszközeivel.
köztér
Üvegfalas lépcsőházak, ferde vonalak
A modern épületek nyomába eredt Czeglédy András építész, a Zalaegerszegi Városvédő Egyesület elnöke. Az elmúlt hetekben egy sorozatot indított Facebook-oldalán, ahol fotókkal illusztrált bejegyzéseivel próbálja felhívni a figyelmet a Platán sor és környéke, valamint a Landorhegy értékes, modern stílusú épületeire. Később mindebből előadást is tervez.
olvass!
Lapszám- és kötetbemutató a széppróza napján
A széppróza napja és a farsangi szezon egyaránt ihletője volt a Pannon Tükör idei első lapszámbemutatójának. Az eseményt kötetbemutató kísérte, ahol a groteszkség és a szakralitás is szóba került. Köszöntőt Velkey Péter, humánigazgatási osztályvezető mondott.
Felújítási munkálatok a zsinagógában
Egy TOP-pályázatnak köszönhetően felújítás zajlik a Városi Hangverseny-és Kiállítóteremben.
kultúra
A parkettától a fénytechnikáig
Megújul a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem teljes padlózata, fénytechnikája, valamint a vizesblokkok és az öltözők. Egy TOP pályázatnak köszönhetően, mintegy 33 millió forint értékű felújítás kezdődött az épületben.
hanghatás
Minden nap kellene énekelni!
A Kodály-módszerben hisz, meg mindennapi éneklés személyiségre és lélekre gyakorolt pozitív hatásaiban. A város nemrégiben Zalaegerszegért díjjal jutalmazta Kövécs Edit, ének-zene szakos pedagógus és karnagy munkásságát. A Liszt Ferenc Általános Iskola művészeti vezetője nyugállományba vonul, január 30-tól már a „sétálóidejét” tölti.
Vadlánlik: Barlanglakó vadleányok a Keszthelyi-hegységben?
Túrázás közben időnkét nagyon fura, és egyben roppant szórakoztató elnevezésekkel lehet találkozni, már ami az egyes állomáshelyek (legyen az természeti képződmény, mesterséges objektum, vagy épített örökség) neveit illeti. Legutóbb például a Keszthelyi-hegység gyenesdiási szakaszán kirándultunk; ahol is a Szent Ilonáról elnevezett kápolnától egészen a Vadlánlikig (igen, Vadlány-lik) lehetett eljutni.
egyszervolt
Mezőn álló várostól a várfalakig
Levéltári forrásokra, és az elmúlt évtizedek régészeti kutatásainak eredményeire támaszkodik az a napokban megjelent kötet, mely Zalaegerszeg középkori életébe nyújt bepillantást. A dr. Bilkei Irén főlevéltáros (a Zala Megyei Levéltár egykori igazgatója) és dr. Vándor László régész (nyugalmazott múzeumigazgató) által jegyzett kiadvány a Zalai Füzetek sorozat 16. számaként jelent meg.
életmódi
Turisztikai börzékről és online marketingről
Idén a Zalaegerszegi Tourinform Iroda is képviseltette magát a Székesfehérvári Utazás Kiállításon. Az országos turisztikai börze immár nyolcadik alkalommal került megrendezésre. Elsősorban dunántúli idegenforgalmi szervezetek, szálláshelyek mutatkoztak be, de Szegedről és Szolnokról is voltak résztvevők.
kortárs
A tűzzománc kémiája és boszorkánysága
Az iparművészet szerint képzőművészet, a képzőművészet számára pedig sokszor inkább iparművészeti kategória. Szóval a tűzzománc amolyan határterületet jelent az alkotóművészetben. Nagy Szilvia fekete-fehér faliképei pedig magának a műfajnak a határait is feszegetik kissé, hiszen a tűzzománcról leginkább valami színes dolog jut eszünkbe.
egyszervolt
Közösségi élet, kisvárosi értelmiség
Céhek, kaszinók, egyletek és más társadalmi szervezetek; a török kortól, nagyjából az 1990-es évek közepéig. Egy TOP pályázatnak (helyi identitás és kohézió megteremtése Zalaegerszegen) köszönthetően feltárásra került a város közösségi életének története.
kultúra
Emlékkötet Kapiller Imrének
Meglepetéskötetnek készült, de a sors közbeszólt, így emlékkötet lett az a most megjelent kiadvány, melyben kollégái tisztelegnek Kapiller Imre előtt. Az MNL Zala Megyei Levéltárának munkatársa 65 éves korában hunyt el váratlanul, 2018 őszén.
egyszervolt
A múzeumi munka pillanatképei
Lassan három éve, hogy a leszármazottak jóvoltából a Göcseji Múzeumba került az intézmény egykori igazgatójának, dr. Szentmihályi Imrének az írásos hagyatéka. Az irategyüttes részleteiről, valamint a múzeum legfrissebb kutatásairól a közelmúltban megrendezett Pillanatképek című szimpóziumon hallhattak előadásokat az érdeklődők.
kortárs
Huszonhat művész, huszonhat látásmód
A Magántulajdon és az Út a fehér felé című festmények nyerték az idei Szalon díjat. Gombos Zsófi és Szentgróti Dávid festőművészeket a Zalaegerszegi Szalon elnevezésű, helyi alkotókat felsorakoztató képzőművészeti seregszemlén díjazta a szakmai zsűri.
egyszervolt
Levéltári évkezdés Vajda-hagyatékkal
A levéltárhoz került Vajda József zenepedagógus, népzenegyűjtő hagyatékának egy része. A főleg személyes iratokból, fotókból álló dokumentumokat az 1998-ban elhunyt népdalgyűjtő fiai, Vajda László és Vajda István adták át az MNL Zala Megyei Levéltárának.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Medgyaszay Ház (122), Shotokan Karare (1), Vasboldogasszony (3), katonadal fesztivál (3), Béke-Shalom Baráti Társaság (14), Magyar Antifasiszták és Ellenállók (2), Hemo, Nagykanizsa (1), Kemenceépítés (1), mezőváros (2), Manninger Jenő országgyűlési képviselő (24), Mozgássérültek Zala Megyei Egyesülete (3), József Attila est (1), 76-os út (1), Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (4), faültetés (30), 1956 (35), Sznopek Veronika rendőr főhadnagy (1), inkubátorház (2), Bálintné Szalai Anikó vezető (1), Zala Springs Golf Resort (2)