Pánczél Petra
egyszervolt
A türjei kolostor évszázadai
Befejeződött a türjei kolostor területének feltárása. Az elmúlt hónapok régészeti kutatásainak eredményét egy nyilvános bejárás keretében tekinthették meg az érdeklődők. Mint ismert, a Csornai Premontrei Prépostsághoz tartozó türjei templom, és annak épületegyüttese egy 2016-os, majd 2017-es kormányrendelet értelmében nemcsak felújítás, hanem fejlesztés alatt is áll.
kultúra
Indul a Könyvtár a küszöbön! program
Az enyhítések ellenére a könyvtárak egyelőre nem látogathatók, hiszen az erre vonatkozó tilalmat az Operatív Törzs még nem vonta vissza. A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár az átmeneti helyzetben viszont egy új szolgáltatással várja az olvasókat.
egyszervolt
Múlt századi „hideg nyalatok”
Nem mindig örvendett nagy népszerűségnek az olasz fagylalt. Legalábbis ez derül ki a korabeli reklámokból és újságcikkekből. A téma a május 8-i fagylalt világnapja kapcsán került elő, mégpedig a Göcseji Múzeum jóvoltából, akik Facebook oldalukon osztottak meg egy 20. század első feléből származó „fagyizós” fotográfiát.
zöld
Szúrós szépségek nemzetségei
A kiindulás az a hangzatos tételmondat is lehetne, hogy minden kaktusz pozsgás, de nem minden pozsgás kaktusz. Még akkor sem, ha tövise van.
pódium
Gyermeknap online mesemaratonnal
Előadások ugyan most nem lehetnek, de azért nem szeretné elveszíteni a kapcsolatot a gyerekekkel a Griff Bábszínház társulata. Annál is inkább, mert közeleg a Gyermeknap, amire idén az online térben kerül sor; mégpedig az ország bábszínházainak nagyszabású összefogásával.
hanghatás
Zongorakoncert a platóról
Szabadtéri koncertsorozattal szórakoztatja a zenekedvelőket a hétvégén Tóth László zongoraművész, a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem csoportvezetője, a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar Egyesület elnöke.
kortárs
Covid-19 keretbe zárva
A bajai zeneiskola, a tihanyi táj és a koronavírus-járvány között fellelhető némi kapcsolat. Persze nem kontaktkutatásról és fertőződésekről van szó. Hacsak nem a művészet, vagy a táj szépségének lélekre gyakorolt ragályos hatásáról beszélünk.
köztér
Elkezdődött a régi épületek bontása
A munkaterület átadását követően zajlanak az Alsóerdei Sport- és Rekreációs Központ fejlesztéséhez (MVP), valamint a „Zalaegerszeg Alsóerdő komplex turisztikai fejlesztése” című projekthez kapcsolódó előkészítési munkálatok.
Éva presszó és a súlytalanság állapota - Kocsmasztorik a múltból
Valószínűleg soha nem jutott volna eszembe a zalaegerszegi Éva presszóról írni, ha nem bontják le az uszodát és nem kell a dózerolásról fotósorozatot készítenem. Az egyik legjobb látószög épp a nevezett presszó teraszáról nyílt, de a fényképezés pillanatában amiatt is ideális terepnek bizonyult, mert a koronavírus-járvány következtében átmenetileg bezárt a kocsma.
hanghatás
MoJazzter: kísérletező duó, jazzes alapon
Csak néhány hónapja alakultak, máris megjelent három daluk, közülük egyhez videoklip is készült. A munka azóta is gőzerővel zajlik, formálódnak az új szerzemények, amikből lassan egy koncertre való anyag is összejön.
köztér
Vendéglátás korlátozott keretek között
Óvatosan, és a biztonsági követelményeket betartva a héten újraindult az élet Zalaegerszeg belvárosában. Napközben már nagyobb a mozgás, mint az elmúlt időszakban, megnyíltak az éttermek, kávéházak, fagylaltozók is, igaz egyelőre csak a teraszok, kerthelyiségek. Sokan már el is fogyasztották a karantén utáni első sörüket, vagy süteményüket.
egyszervolt
A háború a hátországot sem kímélte
Vajon milyen volt a mindennapi élet egy magyarországi kisvárosban, nevezetesen Zalaegerszegen az első világháború idején? Két évvel ezelőtt erre a kérdésre keresték a választ annak a tudományos konferenciának az előadói, akik a legújabb kutatási eredményeket felhasználva értekeztek a Nagy Háború időszakáról, és a nemzetközi események helyi vonatkozásairól.
olvass!
Elkészült az új Pannon Tükör
Nyomtatott formában ugyan egyelőre nem, de pdf-ben már elérhető a Pannon Tükör legfrissebb száma. Bubits Tünde főszerkesztő arról is tájékoztatta lapunkat, hogy a folyóirat mellett egy új kiadvány is elkészült (ami egyelőre szintén pdf-ben olvasható). Ezúttal a 2019-es Egymondatokból állt össze a The time is out of joint című kötet.
kultúra
Teázás, túrázás és online színház
Vajon hogyan telnek a napjai mostanában a Sóska, sültkrumpli című tragikomédia két (nem túl életvidám) partjelzőjét alakító színművésznek, Baj Lászlónak és Szakály Aurélnak? A kialakult körülményekhez képest szerencsére jól érzik magukat, sőt a kényszerű pihenőidőt mind a ketten igyekeznek tartalmasan eltölteni.
életmódi
A megfelelést most el kell engedni
A magyarországi veszélyhelyzet kihirdetése óta szinte mindannyiunk élete jelentősen átalakult. Sokan egyedül maradtak a karanténban, míg másoknak épp az lehet zavaró, hogy kis helyen vannak összezárva családtagjaikkal. Ráadásul minden eddiginél több időt töltünk az online térben is.
népies
Skanzenfejlesztés: egy igazi göcseji falu létesül
Zajlik a Göcseji Falumúzeum fejlesztése, jelenleg a Hencz-malom homlokzati felújításán dolgoznak a szakemberek. Mint ismert, a város egy TOP-projekt keretében közel 150 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az 1968-ban megnyílt skanzen fejlesztésére. A következő hónapokban zajló munkálatok részleteiről a helyszínen rendeztek sajtóbejárást.
egyszervolt
A Lenin-szobortól a címerházig
1970-ben avatták fel a zalaegerszegi Ifjúsági Park (Vizslapark) szélén a Lenin-szobrot. Marton László szobrászművész négy méter magas bronz alkotása a megszokottakhoz képest viszonylag lezseren, zsebre tett kézzel ábrázolta a Szovjetunió első vezetőjét.
oktató
Kockarajz lecke az online térben
A gömb vetett árnyéka, ellipszisek tengelyállása, perspektivikus körök, méret-, levegő- és vonalperspektíva. Csak néhány téma azok közül az animált gifek, illetve rövid videók közül, melyekkel Monok Balázs rajztanár avatja be tanítványait a karantén alatt a rajzolás elméletébe és gyakorlatába.
kultúra
Az online térben is zajlik a múzeumi munka
A koronavírus okozta járványt mindenki szorongással és nehézségekkel éli meg, ám a múzeum munkatársai már készülnek a jövőre. Hiszen a ma eseményei holnap történelemmé válnak. Éppen ezért a Göcseji Múzeumban már most elkezdődött a veszélyhelyzethez és a járványhoz kapcsolódó tárgyak, fotók és más „relikviák” gyűjtése, dokumentációja.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Medgyaszay Ház (122), Shotokan Karare (1), Vasboldogasszony (3), katonadal fesztivál (3), Béke-Shalom Baráti Társaság (14), Magyar Antifasiszták és Ellenállók (2), Hemo, Nagykanizsa (1), Kemenceépítés (1), mezőváros (2), Manninger Jenő országgyűlési képviselő (24), Mozgássérültek Zala Megyei Egyesülete (3), József Attila est (1), 76-os út (1), Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (4), faültetés (30), 1956 (35), Sznopek Veronika rendőr főhadnagy (1), inkubátorház (2), Bálintné Szalai Anikó vezető (1), Zala Springs Golf Resort (2)