Üvegfalas lépcsőházak, ferde vonalak

A szakembert a minap egy helyszíni sétára invitáltuk, hogy megtudjuk mi ihlette a közösségi médiában indított sorozatát, és hogy melyek azok az 1950-es évek végén, 1960-as években létesült épületek (lakóházak, gyárak, közintézmények), melyeket szerinte jó volna eredeti formájukban megőrizni az utókor számára.

Modern stíluselemek a gyárak körül: landorhegyi séta Czeglédy András építésszel

Czeglédy András az egyik jellegzetes Arany János úti épület előtt

- Már korábban is sokszor szót emelt a város épített örökségének-, vagy zöldfelületeinek védelme érdekében. Most viszont egy konkrét városrészre koncentrálnak a bejegyzései. Miért került fókuszba a Landorhegy, illetve a ruhagyár, tejgyár környéke?

- Talán furcsa, de jórészt a gyerekkor ihlette. Ezen a városrészen ért ugyanis az első igazi építészeti „élmény”. Kisiskolás koromban a szüleimmel sokat kirándultunk az Erzsébet-hegyre, mégpedig a Platán soron (vagy korábbi Átlós utcán) keresztül. A környék egyik része még kukoricaföld volt, ám a ruhagyár 1951-es avatása után felgyorsultak itt az események. Lakóházak, közintézmények és laktanya létesült, viszonylag rövid idő alatt. Ma már családi legendává vált az egyik gyermekkori mondásom: Nézzétek – mutattam a szüleimnek és testvéreimnek a laktanya mellett haladva – ott épül a tejgyár, a ruhagyár, itt meg a katonagyár. Akkor még nem ismertem fel, hogy mindezek mellettük, a kialakuló első egerszegi lakótelepen, több száz új lakással „gyerekgyár” is létesül…

- Ezek az élmények befolyásolták a pályaválasztásban is?

- Abszolút, hiszen családi alapja és múltja nem volt annak, hogy az építészet felé forduljon a figyelmem. Egyszerűen csodáltam ezt a gyors fejlődést. Megfogott az épületekben rejlő modern gondolatiság, és ez az érdeklődés később is megmaradt. Kezdtem a látottakhoz hasonló példákat keresni, sőt otthon még modelleztem is néhány épületet.

Modern épületeket a Platán soron is találunk

- A közgondolkodásban máig sok a félreértés: általában szocreálnak nevezik mindazt, ami a szocializmus idején épült, sőt, aki elutasítja a rendszert, az mintha alapból elutasítaná a korszak építészetét is. Szépnek és értékesnek meg végképp nem gondolja őket. El lehet oszlatni valahogy ezeket a félreértéseket, ellentmondásokat?

- Nem könnyű a helyzet, több okból sem. Egyrészt a korábbi, ma már klasszikusnak számító „izmusok”, építészeti stílusok (beleértve a szecessziót és eklektikát is) után korszakváltásnak számított a két világháború közötti időszak modernsége. Más volt a kifejezésmódja, más anyagokat, szerkezeteket, technológiát alkalmaztak. Megjelent az acél, a vasbeton, a műkő, az üveg. Még magastetős, de már egyszerű tömegű épületekről van szó. Kevés díszítőelemmel. Zalaegerszegen ilyen a megyeháza, vagy a Petőfi-iskola épülete. Ez a hagyomány folytatódott a második világháború utáni építészetben is, egy rövidebb (1949-56 közötti), ám termékeny szocreál korszakot követően. A szocreál stílus leginkább azért kárhoztatható, mert monumentalitásával, vagy a túl hangsúlyos építészeti elemek és épületszobrászat alkalmazásával a hamis szocialista embereszmény propagandájának szolgálatába állt. A szocializmus évtizedeinek építészetében joggal kifogásolhatja a közönség az igénytelen, fantáziátlan tervezést, a tömeges építéstechnológiák monotóniáját és sematizmusát, ami miatt az épületek túlnyomó része a szocializmus szegényességének realitására vezethető vissza.  Ugyanakkor a szocreál lecsengése után, az 1950-es évek végén, ’60-as években a tervezők próbáltak a háború előtti modern stílusjegyekhez visszatérni. Ennek következtében szép számmal készültek művészi értékkel bíró épületek is. Ezek eredményeit nálunk is lehet látni. A másik probléma az, hogy a városban óriási nosztalgia van a régi épületek, utcaképek, vagy leginkább hangulatok iránt. Pedig a régiség még nem jelent automatikusan értéket. Közben az elmúlt fél évszázad építészete kevesebb hangsúlyt kap. Sőt, úgy általában véve is az építészet nem tárgya annyira a közbeszédnek. Nincs a városban igazán fóruma az építészeti kritikának, vitáknak, ahogy az ízlésformálásnak sem.

A felújítással sokszor eltűnnek a korszakra utaló sajátosságok. Az építész szerint ez történt ennél a Platán sori háznál is.

- Most az ízlésformálás jegyében pont azokra az épületekre hívja fel a figyelmet, melyek ritkán kerülnek reflektorfénybe. Mennyire tekinthető építészetileg egységesnek a Landorhegy és a Platán sor környéke?

- Nem az. Szocreál és korai-, illetve későbbi modern elemek keverednek, az egyes határok, stílusváltások pedig nagyon szépen feltérképezhetők. A ruhagyár – mely a városrész fejlődésének egyik legfőbb motorja volt – modern felfogást tükröz, téglaburkolata pedig a modern skandináv építészet elemeit. Vele szemben a lakóházak jellegzetes szocreál stílusban épültek fel a Platán soron. Mögöttük, az Arany János utcai házak inkább modernek, letisztultabbak. Érdemes megnézni itt a vasbeton konzolos erkélyeket, ferde felületeket, a kiugró, üvegborítású lépcsőházakat. Ilyen üvegfalas lépcsőház korábban nem is volt a városban. A Jókai útnál aztán van egy határvonal: itt már egy iparosodott technikát láthatunk, előre gyártott téglablokkokból álló lakóépületeket. Tovább sorolva a példákat: a tejgyár (melynek vasbeton keretekből álló kapuzatát érdemes megnézni) szocreál és modern elemeket is magán visel a több ütemű építkezésnek köszönhetően, csakúgy, mint a laktanya épületei. Határvonal található ezenkívül a Platán sor - Landorhegyi út - Gasparich út tömbben: ez már az úgynevezett „blokkos” épületek világa. Kissé monoton, és kevésbé emberléptékű lakóházakat láthatunk itt. Ezek valóban nem sok esztétikai élményt nyújtanak. Úgy modernek, hogy a modernizmus, mint gondolat, tulajdonképpen elhalt belőlük. Felújítással viszont barátságosabbá tehetők. Érdemes még megfigyelni a Platán sor - Gasparich utca északi sarán álló lakóházakat is, illetve szintén a Platán sor északi felén lévő, épületeket. Itt a hatvanas évek elején meglehetősen modern felfogású, négyszintes lakóépületek létesültek. Izgalmas szinteltolásokkal, belső lépcsőházzal. Bár a felújítások nem minden esetben sikerültek jól.

Téglaburkolat, szalagablakok. A szakmunkásképző épülete a Gasparich úton

- A Gasparich út épületeivel kapcsolatban külön megemlítette az itt található oktatási intézményeket. Ezekre miért érdemes figyelni?

- A szakmunkásképzőt emelném ki leginkább, ami abszolút a hatvanas évek modern útkeresését tükrözi. Lapostető, vasbeton váz, szalagablakok, téglaburkolat, hogy csak a legfontosabb jellemvonásait említsem. Szerintem egy kellemes épület. De ehhez hasonló a Ganz-iskola, sőt a páterdombi Kinizsi-iskola is. Mint arra Káli Csaba történész felhívta a figyelmemet, ezek is országos típustervek szerint készültek, szóval nem „egyedi esetek”. Ami miatt szerintem érdekesek, az az, hogy egy korszakváltást jelentettek az addigi kisablakos iskolaépületekhez képest.

- Már említettük, hogy sok helyen felújítások zajlanak. Hogy lehet jól játszani a színekkel, struktúrákkal?

- A legfontosabb, hogy kellő tisztelettel nyúljunk az eredeti formákhoz, különben eltűnnek a korra utaló sajátosságok, finom részletek. A színezésnél is fontos lenne a homlokzati arányok figyelembe vétele. A minőségi felújítás egy jó lehetőség az építészeti formák esztétikusabb bemutatására, ugyanakkor a történetiséget és a tervezési elveket nem értő, vagy azt figyelmen kívül hagyó áttervezés ronthat az épületek látványán.

- A tulajdonosok részéről van szándék az értékmentésre?

- Nehéz kérdés. Kéne, hogy legyen, annál is inkább, mert van településképi rendelet, ami kötelezővé teszi az értékek figyelembe vételét, a felújítások esetében is. Városvédőként azon dolgozom, hogy bővüljön ez az „értéklista”, így talán jobban odafigyelünk majd az 1945 után létesült épületeinkre. Higgyük el, hogy van mit megmenteni az utókor számára.