Minden nap kellene énekelni!

A fentiek apropóján többek között az énektanításról és az éneklésben, zenében rejlő örömökről beszélgettünk.

A zenei nevelés jótékony hatásairól Kövécs Edittel

- A Nemzeti Alaptanterv körül zajló viták, mintha mindig elkerülnék az ének-zene oktatást. Ennyire nyugalmas „vidék” ez, vagy ennyire egyértelmű, hogy mi kerüljön be a tananyagba?

- Vannak azért viták bőven ezen a területen is, maximum kevésbé hangosak, vagy kevésbé politikai jellegűek. Az azért mindig szóba kerül, hogy heti hány órában lenne jó éneket oktatni, vagy, hogy mennyire legyenek hangsúlyosak Kodály Zoltán alapelvei. Én abszolút az utóbbi híve vagyok! Ha nincs más eszközöd, vagy hangszered, az énekhangod akkor is ott van. Ezt minél hamarabb tudatosítani kell a gyerekekben. Kisebb korban pedig a népdalokkal, mondókákkal, gyermekdalokkal lehet a legegyszerűbben és leghatékonyabban nemcsak tanítani, hanem motiválni is őket. És hát a hangjukon túl ott van az öt pici ujjuk is, amivel a szolmizálás alapjait el tudják sajátítani. Innen lehet aztán továbblépni a kórusban éneklés és a hangszerek felé.

- Maradjunk még egy kicsit az oktatás tartalmi részénél. A népzenei kincs adott, mint ahogy a klasszikus zenei művek is. De mi került például a rendszerváltozás után az úttörő- és mozgalmi dalok helyére? Legyen szó iskolai énekóráról, vagy kórustalálkozókról.

- Főleg más nemzetek dalai, ami adott egyfajta nyitottságot. A rendszerváltozás után ez a nemzetközi találkozókon is jól érződött. Mint ahogyan az is, hogy mennyire értékes külföldön is a magyar népzene, valamint Kodály és Bartók munkássága. Mindezek ellenére néha úgy érzem, hogy mégsem gazdálkodunk jól a Kodály-módszerrel. Minden iskolában, napi szinten kellene időt fordítani az éneklésre, zenére! Hiszen a gyermekkorban megszerezett zenei műveltség – még ha nem is lesz énekes, vagy zenész valaki – a felnőtt korra is kihat. Sokkal igényesebbé, kreatívabbá válunk tőle.

Kövécs Edit, a diákoktól kapott búcsúajándékkal

- Szemléletet ad, ízlést formál…?

- Ez így igaz! Nyitottabbak leszünk a világ dolgai iránt, megtanuljuk, hogy mi értékes, és mi kevésbé az. Ha pedig valaki színpadon is többször szerepel kiskorában, akkor az magabiztosabb felnőtt lesz. Arról nem is beszélve, hogy mennyire felszabadító dolog a közös éneklés. A kórusnak hihetetlen ereje van! Együtt lélegzünk, együtt rezdülünk; óriási energiákat mozgat meg, és az ember még a bánatát is kiénekelheti közben. A régi tanítványaim is mindig mondják, hogy soha nem felejtik el ezeket a pillanatokat. Persze nekem olyan szempontból szerencsém van, hogy egy zenei tagozatos, tehát direkt erre szakosodott iskolában taníthattam. Így a mindennapi énekóra adott volt. Zala megye pedig szintén szerencsés, hogy olyan jeles és elhivatott szakemberek tettek az ügyért, mint Vajda József, idősebb- és ifjabb Horváth Károly, illetve elődöm, Büki Gyuláné Adél néni. Annak idején tőle vettem át a Liszt-iskola tanári és kórusvezetői feladatait. Büszke vagyok rá, hogy a nagy elődök munkájához én is hozzá tehettem a magamét.

- …ami nem is kevés, hiszen felsorolni is nehéz lenne, hogy mennyi tehetséges diákot indított útnak, hányszor lépett színpadra itthon- és külföldön, akár a Liszt-iskola nagykórusával, akár az öreg diákokból álló kórussal. Hogy az egyéb formációkról, vagy a díjakról már ne is beszéljünk. Ráadásul nemcsak népzenéről van itt szó, hiszen menet közben képezte is magát: barokk-reneszánsz kurzust, intenzív karnagyi kurzust is elvégzett.

- Mindez talán a már említett nyitottságból és folyamatos érdeklődésből fakad. A népzene az alap, és a gyerekek is nagyon szeretik énekelni az egyes ünnepkörökhöz kapcsolódó dalokat. Azonban nemcsak magamon, hanem a tanítványaimon is éreztem, hogy a reneszánsz korok dallamait is jó énekelni, mint ahogy a nagy romantikusokat, Schubertet és Schumannt is. Felsőbb osztályokban nyilván amúgy is bejönnek a képbe a klasszikusok, de a kórustalálkozókra is szívesen készültünk ilyen művekkel. Természetes volt, hogy ha lehetőségem adódott, mindig elmentem/elmentünk konferenciákra, továbbképzésekre, külföldi fellépésekre. 

- Néha azért nehéz elképzelni, hogy a mostani gyerekek két „telefonnyomkodás” között reneszánsz dalokat énekelnek, és élvezik. Nem tartják időnként viccesnek a régi zenék szövegeit?

- Pedig tényleg élvezetesek ezek a zeneművek napjainkban is. A közös éneklés által meg még jobban! És igen, néha viccesnek tartják a dalokat, nevetnek rajta, de akkor ezt meg kell beszélni. A humor egyébként is fontos, mint ahogyan az is, hogy a gyerekek úgy jöjjenek ki délutánonként az iskolából, hogy kaptak valamit, hogy gazdagabbak lettek valamivel. Nem pedig úgy, hogy „na, végre eltelt nap”. Éppen ezért az éneklést, zenetanítást jó összekötni valamivel. Akár egy kis háttértörténettel, akár rajzolással, festéssel, vagy a külföldi szövegek lefordításával. Az ének és a zene mindig egy komplex dolog. Irodalom, történelem, képzőművészet kapcsolható hozzá. Egy jó énektanárnak szinte mindenhez kell értenie egy kicsit.

- Mi a helyzet a mai zenékkel?

- Nyilván a zenei tagozatos gyerekek is hallgatnak mai zenét. Senki nem mondja nekik, hogy ezt ne tegyék. Nehéz is lenne elkerülni, mindenhonnan áramlik feléjük. Beszélünk is a különféle irányzatokról. Reményeim szerint, akik zenei iskolába járnak, válogatósabbak lesznek e terén. Vagyis tudni fogják, hogy mondjuk a pop-, rockzenében mi az érték, ki a jó zenész, jó énekes. Felismerik, ami silány. Amúgy felsőbb tagozatban már szoktunk filmzenékkel, musicalekkel is foglalkozni. De készítettünk különböző feldolgozásokat, átiratokat, sőt volt szerencsém kortárs zeneszerzőkkel is együtt dolgozni. Nemcsak hazaiakkal, hanem külföldiekkel is. Szóval a mai zene – ha az minőségi – egyáltalán nem elvetendő. Mint ahogy az sem, hogy a diákokat megtanítsuk ötletelni, improvizálni. Úgy látom viszont, hogy az iskolarendszer ez utóbbit kissé háttérbe szorítja. A pedagóguson sok múlik, hogy mit csempész be a foglalkozásokba.

- Ilyen pörgős évtizedek után, gondolom a nyugdíj nem jelent teljes visszavonulást?

- Valóban aktív, sőt mozgalmas volt az elmúlt negyven év, és a Liszt-iskola nekem egy Tündérországot jelentett! Fájó szívvel is jöttem el év elején. Most azért élvezem egy kicsit a szabadságot, utazgatom, többet vagyok a családdal. De természetesen nem fejezem be teljesen a munkát. Most volt egy fellépésünk a koraszülött gyerekekkel az alapítványi báljukon. Ráadásul ebben a kis produkcióban Sasvári Sándor színművésszel dolgozhattam együtt, ami nagy öröm. Ezenkívül vannak magántanítványaim, és egy továbbképzés is tervben van…