Digitalizálták id. Horváth Károly hagyatékát

Kutatható a muravidéki népdalkincs

Hogy a jeles népzenekutató hogyan jutott el Hernyékről a muravidéki népdalkincs teljes feltérképezéséig, és milyen elemei voltak a gyűjtemény digitalizálását és bemutatását felvállaló Folk Music Heritage pályázatnak, arról dr. Kovács Lajos projektmenedzserrel és ifj. Horváth Károly népzenésszel, népzenekutatóval (id. Horváth Károly fiával) beszélgettünk.

Ifj. Horváth Károly és dr. Kovács Lajos

ZalaEgerszeG: Mi volt előbb, a hagyaték megmentésének ötlete, vagy a pályázati lehetőség adott inkább lendületet a munkához?

Kovács Lajos: Természetesen a mentés, rendszerzés és archiválás gondolata, hiszen ez a tudás és a szakmaiság, mint családi örökség már réges-régen ott van Karcsi fejében. A tartalom tehát adott volt. A pályázat „csak” a keretet adta a munkához. Körülbelül öt-hat éve kerestük már annak a lehetőségét, hogy forrást találjunk a népdalkincs digitalizálásához. Végül egy szlovén-magyar interreg pályázat keretében ez sikerült is.

ifj. Horváth Károly: A történet az én szemszögemből talán onnan indul, hogy 1998-ban ugyanazon a héten hunyt el Zala megye két legendás népzenekutatója, édesapám, vagyis id. Horváth Károly és Vajda József. Ez egy óriási törést okozott és nagy váltást is jelentett, hiszen ők addig pávaköröket vezettek, életben tartották a közösségeket és kezelték a saját gyűjtéseiket. Édesapám halála után nekem is nagy kihívás volt, hogy hogyan tovább, mi lesz a sorsa az anyagnak? Igyekeztem minél nagyobb népszerűséget szerezni a gyűjteménynek: előadásokat tartottam, tanítottam, pávakörökbe jártam és országos zsűrizésekben is részt vettem. Viszont a korabeli kézzel írott kottákkal, és még inkább az 1960-as, ’70-es évekből származó magnószalagokkal óvatosan bántam, nem szerettem volna, ha megsérülnek. Így inkább csak elmeséltem a tanítványoknak, hogy mik vannak ezeken a szalagokon.

Ifj. Horváth Károly, Drago Kunej, Rebeka Kunej (a Szlovén Tudományos és Művészeti Akadémia Népzenetudományi Intézete- ZRC SAZU – munkatársai) (Forrás: Kovács Lajos)

ZEG: Évtizedekig dobozokban pihent az anyag?

ifj. H.K.: Fizikailag tulajdonképpen igen. Édesapám 1954-ben került pályakezdő pedagógusként Zala megyébe, mégpedig egy Isten háta mögötti faluba, Hernyékre. Gyorsan kiderült azonban, hogy ez a falu egy kincsesbánya, hiszen tele volt még élő hagyományokkal. A születéstől a halálig mindent „megültek” az emberek. Így egyből el is kezdett gyűjteni: még találkozott itt olyan férfiakkal, akik mind a két világháborút megjárták és rengeteg katonadalt tudtak. A faluban három olyan személy is élt, akiknek nagyon „erős” tudás volt a birtokában. Közülük kettő sajnos hamarosan elhunyt, de Szili Jancsi bácsitól 670 dallamot gyűjtött fel. Később aztán a környező falvakban is gyűjteni kezdett. Nemcsak kutatott és dokumentált, hanem pávaköröket is alapított. 1969-ben aztán lehetőséget kapott arra, hogy a Muravidék szlovén részére is eljusson. Így állt össze az a hihetetlen mennyiségű hanganyag, amik magnószalagokon és kazettákon várták a mostani digitalizálást. Édesapám féltette ezt a kincset, dobozokba rendezve tárolta a padláson a felvételeket és a kézzel írott kottákat.

ZEG: A tizenháromezres gyűjtemény nyilván nem konkrétan ennyi népdalt jelent, hanem a különféle dallamváltozatokkal együtt jön ki ez a hatalmas szám.

ifj. H.K.: Így igaz, a dallamváltozatok és szövegvariánsok is benne vannak, vagyis hogy egy-egy népdalt hogyan éneklik az egyes településeken, vagy, hogy mennyit változott mondjuk a szöveg vagy a dallamvezetés az évtizedek alatt. 1982-ben megjelent egy bakelitlemez Szép Zalában születtem címmel. Ez már hivatkozik is édesapám gyűjtéseire, illetve arra, hogy egy országos viszonylatban is értékes népdalkincsről beszélhetünk. Azóta sok idő eltelt, és egyre inkább éreztem, hogy jó volna a padláson lévő anyagot megmenteni az utókor számára. Úgy, hogy hallgatható, kutatható legyen.

ZEG: Talán jogosan merül fel a kérdés, hogy a tiszta forrásból eredő népdalok digitalizálására nem volt hazai forrás? Miért pont egy szlovén-magyar projekt révén valósulhatott meg a munka?

K.L: Évekig próbálkoztunk azzal, hogy állami, önkormányzati, vagy egyéb finanszírozási formát találjunk. Bár a törekvésekkel és a tartalmi dolgokkal mindenki egyetértett és támogatásra méltónak találta, egyszerűen nem volt megfelelő technikai és infrastrukturális háttér ahhoz, hogy profi módon digitalizálhassuk ezt az óriási mennyiségű anyagot. Mivel a Muravidék egy országhatáron átnyúló régió, és a szlovének a saját oldalukon már végeztek hasonló munkát, Ljubljanában, a Szlovén Tudományos és Művészeti Akadémia Népzenetudományi Intézeténél megvolt a szakmai és a technikai háttér. Ők egyébként már tudtak a Horváth Károly-gyűjtemény létezéséről. Azért is örültek, hogy ők lehetnek a projekt szakmai lebonyolítói, mert a zalai anyag jól illeszkedik az ő Rába-vidéki és szlovén-vend gyűjtésükhöz. Kiegészítik egymást, egységesítik a határon átívelő tájegység népzenei értékeit.

Több doboznyi korabeli hangfelvételt digitalizáltak (Forrás: Kovács Lajos)

ZEG: A hanganyag digitalizálásán kívül mire adott még lehetőséget a projekt?

K.L.: Tulajdonképpen három egységből állt össze. A már említett digitalizálás, ami kiegészült egy terepmunkával. Vagyis Karcsiék húsz faluba visszamentek, hogy frissítsék a gyűjtést. A digitalizálás részeként készült egy metaadatokkal, jegyzetekkel ellátott adatbázis, ami segíti a kutatást. Ehhez kidolgoztunk egy protokollt, ami mindkét országban azonos módszerekkel teszi lehetővé a közös népzenei kincs kutatását. A program második része a visszatanítás. Laposa Julcsi népzenész, zenei mediátor közreműködésével workshopokat, zenei táborokat rendeztünk a nyár folyamán, pedagógusok, civilek, pávakörösök bevonásával. Több mint 3000 példányban elkészült az általános iskolák 1-4. osztályának szóló „Első Népzenei Füzetem” című kiadvány, ami a Lenti Járás, Zalaegerszeg és a Muravidék általános iskoláiba jutott el. A harmadik elem pedig a kommunikáció, vagyis hogy népszerűsítsük ezt a zenei örökséget. Például kisfilmet forgattunk, amit magyar és szlovén oldalon is bemutatott néhány televízió.  Fontos, hogy a szlovén partnereken és a saját nonprofit cégünkön kívül, a Lenti Városi Önkormányzat vett még részt a projektben. Lentiben és a szlovéniai Beltinciben „Népzenei Találkozási Pontok” jöttek létre, melyek lehetővé teszik, hogy az érdeklődők az élő népzenével találkozzanak. Ez már kicsit a kulturális turizmus irányába is elviszi a dolgot, hiszen Beltinciben nemzetközi népzenei fesztivál van minden évben. A terv az, hogy Zalaegerszegen is legyen egy bázis, ahol a népzenei rendezvényeken túl, bemutatásra kerülhet Horváth Károly hagyatéka, tárgyi öröksége.

ZEG: Az említett „visszatanításra” mekkora a fogadókészség? Nem érzik azt sokan, hogy – kissé lesarkítva – a városiak elmennek vidékre népdalt tanítani az ott élőknek?

ifj. H.K.: Szerencsére nem! A tapasztalatok alapján nagyon nagy az érdeklődés és jó a hangulat. Ez azért örömteli, mert a mostani terepkutatás is nyilvánvalóvá tette, hogy a falvakban már nincs kitől gyűjteni, és így tanulni sem! Ezért óriási szükség van a táborokra, a pávakörökre és a dalok visszatanítására. Tanárként is azt látom, hogy a gyerekek fogékonyak a népzenére. Annál is inkább, mert egy zenész vagy leendő zenész számára mindig alapul szolgálhat más zenei stílusokhoz. Gondoljunk csak a népszerű világzenei irányzatra. Ahogy régen a rockzenével „keveredett” a népzene, úgy most az elektronikus zenei világgal is megtalálja a közös hangot. Magam is vettem már részt ilyen produkciókban. A lényeg, hogy a fiatalok megismerjék az autentikus népzenét; a tiszta forrást.