Nemes László festőművész kis képei, műhelytitkokkal

  Kiállítás rendhagyó beszélgetéssel a Gönczi Galériában

Utóbbi tér meg is határozza (behatárolja?) a lehetőségeket, hiszen ez a műterem kicsi, szűkös, nagyméretű festmények aligha készülhetnek itt. Ezért is kerültek most Nemes László kisebb méretű képei terítékre. A művész arról is gondoskodott, hogy az installációval megidézze a műhely hangulatát; beavatva ezzel a látogatót néhány kulisszatitokba.

Lehota János és Nemes László

Annál is inkább, mert a műhely egy szellemi és fizikai tér. Itt születnek a vázlatok, a kísérletek, a kreatív gondolatok és talán belső vívódásait, gyötrelmeit is itt éli át az alkotó. Emellett a műhely, műterem mindig közösségi tér is. Nemes Lászlóra ez különösen igaz, mert szereti, ha barátai, ismerősei, egykori tanítványai meglátogatják. Az ajtó mindig nyitva áll.

A 35 éve Zalaegerszegen élő alkotó közösségépítő szemléletére utalt Balaicz Zoltán polgármester is a tárlatnyitón. Köszöntőjében többek között úgy fogalmazott: a közösség, a beszélgetések, a fiatal tehetségek felkarolása mindig fontos volt Nemes László számára. Tanárként sok – ma már ismert –képzőművészt indított el a pályán. Azt is megszokhattuk tőle, hogy nem rutinszerűen tart kiállításokat, ha viszont szervez egyet, akkor biztosak lehetünk benne, hogy ezt azért teszi, mert valami új ötlet pattant ki a fejéből. Mindig más megközelítés hatására alkot, kísérletez. Ezt láthatjuk a mostani kiállításon is. A polgármester egyúttal gratulált az alkotónak, aki a napokban ünnepelte 77. születésnapját.

A tárlatnyitó rendhagyó módon nem művészeti elemzéssel, értékeléssel, hanem beszélgetéssel folytatódott. Lehota János esztéta, művészeti szépíró kérdezte az alkotót a most bemutatott kis képekről, a műhely szerepéről, de korunk eszmei, filozófiai kérdéseiről is. Felvetődött például, hogy vajon a mesterséges intelligencia segítségével le tudná-e saját magát generálni az alkotó. Hiszen Lehota szerint Nemes László műveinek van egy sajátos nyelvezete. A művész ezen még nem gondolkodott, de az AI jelenség kapcsán elmondta: bármilyen technika és az azzal készült mű lehet precíz és szakmailag jó, de ha nem tartalmazza azt a csodát amitől emberek tudunk lenni, akkor az nem művészet. Vagyis érzelmek és spiritualitás nélkül nincs értelme a földi életnek és a művészetnek is ez a lényegi eleme.

A beszélgetés során az is kiderült, hogy a kisméretű képek a Páterdombon, a nagyméretűek viszont Szentkozmadombján készülnek, hiszen ott is kialakított egy sajátos teret magának a művész. Mindkettőnek megvan a maga légköre, csakúgy mint a visszatérő látogatói. Nemes László ciklusokban gondolkodik és alkot, ezért mindig valami újdonsággal (új tematikával, technikával) áll elő. Azt mondja, hogy mivel a világ állandó változásban van, nem alkothat mindig ugyanúgy, mert a művésznek le kell reagálnia a permanens mozgást.

Az érdekli, hogy a színes, mozgalmas világból mit lehet kiragadni, akár különböző anyagokat felhasználva. Mindeközben archetípusokat és hagyományos értékeket jelenít meg képein, és ezeket szegezi szembe a mai világgal. Az így felmerülő ellentéteket „küzdi meg”. Művészetével integrálni szeretné a múlt értékeit a jelennel, a folyamatos változással.

A kiállításon az egyes ciklusokhoz tartozó témákat külön csoportokban láthatja a betérő: szigetek, oxigén, invazív virágok,  aktok, önarcképek, horizont, sejtelmek, közeli helyek, természeti formák, idő tekercsek, zárt kapuk, titkok kapui, még élő környezetem. Már e címszavakból is érződik, hogy az állandóság és egyediség, a titokzatosság, a zártság és nyitottság, valamint az idő múlása egyaránt foglalkoztatja az alkotót.

A zárt kapu, mint spiritualitás választóvonalként jelenik meg. Kint maradunk, vagy bent rekedünk, befogadnak, vagy nem? – örök izgalmat jelentő kérdések. Csakúgy, mint a sziget szimbolikája (ez külön installációként jelenik meg a térben), ami az elzárkózást, kívülállóságot éppúgy jelentheti, mint a nyugalmat, az intim közeget, privát teret, vagy az örök felfedezés örömét.  

A kiállítás május 14-ig látogatható.