Vezető hírek
Mustra teraszfesztivál Zalaegerszegen május 15-17 között
Grillekkel és jó zenékkel indítják a szezont a helyi vendéglátósok
A részletekről sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők. Mint azt Becze Barnabás (Spájz), a négy évvel ezelőtt létrejött gasztro-esemény egyik ötletgazdája elmondta: a kezdeményezés beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Még a Covid idején indultak azzal a céllal, hogy felpörgessék a helyi vendéglátást egy igazi teraszrendezvénnyel, ahol jó borok, jó ételek és jó zenék találkoznak. Azóta évente kétszer (a tavaszi terasznyitások idején és az őszi szüreti időszak alkalmával) szervezi meg a Mustrát. A tavasz mindig a grillételekről szól.
Az idei eseményhez hat belvárosi vendéglátóhely (Parázs Bisztró, Csáó Béla, Spájz, Contrast Cafe, Piccolo, Alibi Pub) csatlakozott, melyek üzletvezetői (Major Bence, Tőke Erik, Szekeres Péter, Takács András, Papp Péter és Becze Barnabás) szintén részt vettek a sajtótájékoztatón, bemutatva az általuk vezetett hely fesztiválmenüjét.
A negyedik Mustra Grill&Chill fesztivál szervezőinek Balaicz Zoltán polgármester mondott köszönetet, hiszen – mint fogalmazott – a Mustra egy brand lett Zalaegerszegen az elmúlt években. A szervezők mindig valami új ötlettel állnak elő, és példaértékű az az összefogás is, ami jellemzi a helyi vendéglátóhelyeket.
Az idei kínálattal kapcsolatban többek között elhangzott: van ahol zalai-, vagy hazai borokat, habzóborokat kínálnak, máshol olasz sör, vagy éppen tavaszi koktélok kerülnek terítékre. Az ételválaszték is széles spektrumon mozog: grillkolbászokat, smash burgert, pizzákat, prószát, taco’s-t, BBQ grillhúsokat is vásárolhatnak a vendégek. Az ételek egységára idén 3900 Ft lesz, ami egy kóstolóadagnak felel meg.
Az egyes helyeken különféle esti koncertekkel készülnek. Fellép többek között a Gida Blues Band, Jakab Milán tangóharmonikás, Berkes Adél szaxofonos, a Magyarucca zenekar és Kanta Judit is a jazz formációjával.
Becze Barnabás hozzátette: megújult a fesztivál honlapja és a social media felületek is aktívabbak lesznek. Ezek kezelésére marketinges stábot alkalmaznak. Sőt gasztrobloggerek is csatlakoznak az eseményhez. A szervezők célja az, hogy a Mustra egy regionálisan, vagy akár országosan is ismert és elismert brand, illetve „életérzés” legyen. A teraszfesztivál támogatói közé pedig egy delikát olajakat forgalmazó cég is belépett. Az idei fesztiválételeket már az ő termékeivel ízesítik.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji Falumúzeumban -
rovatunk hírei
Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi GalériábanBudaházi Tibor jubileumi kiállítása a Göcseji MúzeumbanVárosi Farsang 2025 - ZalaegerszegMágia a műanyag világban - Dana Puhosh tárlataElkezdődik a volt HEMO felújítása„Az én babám lakodalmast játszik” - népviseleti babák kiállításaÉvindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttHolland kerékpáros tanulmányúton járt Bali ZoltánMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Titkos csalók: Célkeresztben a fiatalokEgészséges Zalaegerszeg: együttműködési megállapodás az önkormányzat és a kórház között