Vezető hírek
A zalai Vollein Ferenc festőt fogadta a pápa
A fiatal festő szakrális témájú munkáit kívánta a Szentatya eme gesztussal elismerni. Így Ferenc példaképei, többek között Picasso, Chaggal, alkotásai mellé került a sajátja is. Ezzel Magyarországnak, Zala megyének és Zalaegerszegnek is dicsőséget szerzett.
Az első zalai alkotás a Vatikáni Múzeum és Képtárban
A Szent Márton év alkalmából készült festményt hosszú egyházi előkészületek után adhatta át az alkotó a pápának. Az audienciához ajánlásokra volt szükség. Így dr. Márfi Gyula veszprémi érsek, dr. Veres András győri püspök, dr. Tóth Tamás, a Pápai Magyar Intézet rektora és a Szentszék Magyarországi Nagykövetsége is támogatta a találkozót, mely közel 50 ezer fős tömeg előtt zajlott a Szent Péter téren. Majd a díszvendégek között kapott helyet a gimnazista festő.
Vollein Ferenc elmondta, kedvenc témája a Balaton és a Bibliai jelenetek. Az előbbi szülőföldje révén, az utóbbit a nagymama szerettette meg vele. Csodatévő Szent Márton életéből az édesanyja megkeresztelése, ami Pannoniához köthető, ezért választotta ezt a témát. Modern, naív művészetével életkorának megfelelően kortársai felé is fordul. Legutóbbi munkáját, a „Balerinát” egyik iskolatársa (Várpalotai Művészeti Iskola) alapján mintázta. Mint mondja, témáit megálmodja, megrajzolja és megfesti. Még egyelőre nem álmodta meg a 2017 februárjában Zalaegerszegen, nagykorúvá válása alkalmából rendezendő kiállítás minden darabját. A tárlat Ferenc minden korszakából válogat majd képeket. Újabban azonban felkérésre is dolgozik, most éppen a Völgyi-Skonda Kortárs Gyűjtemény számára készít karácsonyra egy szárnyas oltárt, de családi portrék készítésére is kapott már megbízatást.
„Szent Márton megkereszteli édesanyját”
S hogy ilyen fiatal korban elért magas szintű elismerés után még mi lehet az alkotói cél, arról kérdeztük Ferencet és fő mentorát az édesapját. Elmondták, a kitüntetések jönnek-mennek, sokszor hatalomhoz kötődően. Sajnos a magyar művészek itthon kevésbé elismertek, de a Vatikáni Múzeum örök emléket állít az ifjú alkotónak.
- A cél, hogy jól érezzem magam és fessek, örömet találjak a festészetben, vidám legyek és jókedvű – mondta Vollein Ferenc, aki jelenlegi iskolájában igazi második otthonra lelt, sokoldalú képzés mellett biztosítják számára a művészeti kiteljesedést. A pápával való találkozást legszebb emlékei közé teszi, ahogy az oda-vissza úton látott Toscán tájat, melyről már szintén készített festményt. Alkotói munkáját pedig immár Szentatyai áldással folytathatja.
Az ifjú alkotót zalaegerszegi diákévei alatt a városi önkormányzat ösztöndíjjal támogatta. A fiatal tehetségről szóló írást olvashatnak a Pannon Tükör november 22-i számában is, jelezte Szemes Péter a lap munkatársa.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-banTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform Irodával