Fotó-projekt a narancsszínű térben

Történetmesélés analóg képekkel

Borsos Zoltán amatőr fotográfus minimalista (narancs és fehér) enteriőrjét, és benne a projekt központi eleméül szolgáló két fotóskönyvét nézhették meg a látogatók a közelmúltban a D’Clinic Studios páterdombi műtermében. Pontosabban a házhoz tartozó garázsban, ami egy ideje mini kiállítóhelyként szolgál. A Red Flamingo Project Space program lényege az, hogy az adott művész kap egy teljesen fehérre festett, üres garázst (amolyan white-boxot), melybe megálmodhatja a saját maga terét. A neki tetsző színekkel, egyéni formákkal és hangulatokkal.

Borsos Zoltán a minimalista enteriőrben

Borsos Zoltán ezúttal fotókönyveit helyezte el a különleges térbe, melyet az első kötet borítója ihletett. Az eredeti fotó a Ludwig Múzeum egyik kiállítóterében készült, analóg technikával. A tér mesterséges fénnyel volt megvilágítva, ami az ottani színek hatására narancs árnyalatúvá tette a fotót. Az analóg kép némi digitális munkák révén bekerült a könyvbe, sőt annak borítója lett. A szín pedig ihletet adott a fehér garázs átváltoztatásához. Az alkotó a képen látható narancssárga árnyalatok középtónusát kereste, majd festette fel egy sávban a garázs padlójára és falára (teljesen hagyományos, manuális technikával). Az enteriőrbe már csak két kényelmes szék kellett, hogy a bemutatásra szánt könyvek helyet foglaljanak benne.

Szabad-e megbontanunk a kompozíciót, vagyis kivenni a székből a könyveket, hogy azokat lapozgatva mi magunk üljünk bele – merülhet fel a kérdés az illedelmes látogatóban. Természetesen igen, hiszen nem egy konzervatív kiállítótérben járunk, ahol a tárgyakat tilos megközelíteni, megérinteni. Az „Untitled fotó-projekt” lényege éppen az, hogy lépjünk be Borsos Zoltán (kép)világába, foglaljunk helyet (de ha úgy tetszik ácsoroghatunk is), nyissuk ki a könyveket és legyünk részesei a benne szereplő történeteknek. A „cím nélküli” jelző itt nem névtelenséget jelez, hanem inkább a minimalizmus lényegére és a történetek konzekvencia nélküliségére utal – vallja a szerző.

A két képeskönyv ugyanis a story-tellingről, vagyis a történetmesélésről szól, csak szöveg és végső tanulság nélkül. (A könyvekben csak angol nyelvű fejezetcímek vannak.) A képsorozatokban sztori rejlik; a táj, a színek, a szereplők, vagy a hangulatok kötik össze a fotókat és a szálakat az egyes fejezetekben. Az alkotó azt mondja, a fotókiállítások csak kiragadnak dolgokat, de nem írják le folyamatként a képeken szereplő történeteket, ezért gondolta azt, hogy az elmúlt évek fotóit inkább két kötetbe rendezi. Az első album nyomtatása 2019-ben, a második 2020-ban készült el (a bemutató a covid miatt maradt el tavaly). A fotók túlnyomó többsége viszont még a pre-covid világot ábrázolja, a történetek a járvány előtti életből valók.

Az első kötet borítója, vagyis a projekthez ihletet adó fotó

Tájak, városképek (és azok töredékei), Zoli számára kedves emberek arcai, sziluettjei, és utazások emlékei kerültek lineárisan „elmesélve” a kötetekbe. Gondolhatnánk, hogy talán az installációnak ihletet adó, narancssárga színhez kapcsolódó sztori a legfontosabb számára (főleg, hogy a színen túl egy női portré is része a képnek), de egy teljesen más törtnetet említ. Mégpedig a 2019-es velencei árvizet, aminek ő is részese volt, hiszen éppen az olasz városban tartózkodott. Néhány nap alatt végig fotózta az egész szigetet… és az árvízi hangulatot. Ez máig meghatározó élmény számára.

A könyvekből mindössze tíz pár készült, szerzői kiadásban, és tulajdonképpen már gazdára is találtak. Bár a könyvek (és a bennük rejlő történetek) kézzelfogható módon megmaradnak a tulajdonosoknál, a projekt egésze mégis illékony. Pont úgy, mint egy múzeumi kiállítótér fényei, ha lekapcsolják a lámpákat. A narancssárga minimalista térből is újra white box lesz; vissza kell festeni fehérre, hogy egy újabb alkotó újabb terébe (és talán történetébe) léphessünk be legközelebb.