Vezető hírek
Történelmi diákkonferenciát szervezett az Izsák Imre Alapítvány
Eddig tizenkét alkalommal szervezték meg a megyei eseményt
Az esemény létrejöttét a TIT Ismeretterjesztő és Szakképző Egyesület, valamint a Mathias Corvinus Collegium Alapítványa is támogatta. A konferencián ezúttal a történelem tantárgy került fókuszba.
Mint azt Dúcz Mihály, az Ady-iskola tanára az Izsák Imre Alapítvány nevében elmondta: a tudományos konferencia hol a természettudományoknak, hol pedig a történelemnek ad teret. Eddig tizenkét alkalommal szervezték meg a megyei eseményt, és most ötödik alkalommal várták a történelem iránt érdeklődő középiskolásokat.
A zalaegerszegi diákokat ketten képviselték: Domján István (Zrínyi Miklós Gimnázium), aki „Az Aranybulla és a kehidai oklevél, avagy a XIII. század átalakulási folyamatai” címmel tartott előadást, és Takács Mihály (Kölcsey Ferenc Gimnázium), aki Bethlen Gábor valláspolitikájáról beszélt.
A rendezvényen köszöntőt mondott Makovecz Tamás, önkormányzati képviselő, a Humánigazgatási Bizottság elnöke, Sali Zsófia, az MCC zalaegerszegi képviselet-vezetője, valamint Kajári Attila tankerületi igazgató. Többek között elhangzott: 1991-ben alakult meg az Ady-iskolában az az önképzőkör, mely később felvette Izsák Imre nevét, majd a rendezvények hatékonyabb lebonyolítása érdekében alapítvánnyá szerveződtek.
A cél kezdetek óta az ismeretterjesztés, a tehetségek felkarolása és az önképzés. Továbbá, hogy különféle kiadványok szerkesztésével, pályázatokkal, kiállításokkal és előadásokkal népszerűsítsék a történelmet, valamint a természettudományi tantárgyakat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Útburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészbenAz idei Lokálpatrióta díjra várja a javaslatokat az EZE -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában