Magyar Menyasszony a Göcseji Múzeumban

 22 női sorsot mutat be a vándorkiállítás, melyhez előadás is kapcsolódott

A tárlat anyaga 500 évre visszamenőleg vizsgálja a magyar társadalom nőkhöz, szüzességhez, eljegyzéshez, házassághoz való viszonyát. A Zalaegerszegre érkezett vándorkiállítás 22 nő sorsát mutatja be; hercegné, nemesek, polgári családból származó hölgyek és kitelepített cselédlány élettörténete egyaránt szerepel a válogatásban. Az első házassági történet 1522-ből való, ekkor lépett frigyre Habsburg Mária és II. Lajos magyar király. Az utolsó sztori pedig 2015-ös, és egy online ismerkedés utáni esküvőt mutat be.

Havasi Bálint múzeumigazgató és Kollár Csilla művészettörténész

A kiállítás nem kronologikus sorrendben vonultatja fel az egyes házasságokat, hanem hogy milyen tárgyak maradtak fenn az ismerkedéstől, udvarlástól kezdve az esküvői napjáig, és azon túl. Vagyis hogy a „nagy naphoz” vezető út mely szakaszához kapcsolódnak a személyes – és a történészek számára ma már nélkülözhetetlen – (kor)dokumentumok. A tárlat anyaga szerelmes leveleket, eljegyzési képeket, házassági szerződéseket tartalmaz, de természetesen az esküvő fontos kellékei is megjelennek ruhák, kiegészítők formájában. A tablók között feltűnik egy válóperes történet is: Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő férjét, gyermekét hátrahagyva, hosszú haját levágatva lett boldogtalan feleségből tudós, gyógyító nő. Egy másik tabló pedig a szüzességet őrző szűzhártya máig tartó (amúgy hamis) mítoszával foglalkozik.

Előadás a 19. századi esküvői ruha divatjáról

Az utazó kiállítás az „1100 éve Európában, 20 éve az Unióban” programsorozat keretében érkezett a Göcseji Múzeumba, és ennek részeként a szombati napon egy témához kötődő előadás is várta az érdeklődőket. Kollár Csilla, a Magyar Nemzeti Múzeum művészettörténésze a menyasszonyi ruhák kapcsán beszélt a 19. századi divat változásairól. Mint fogalmazott, a hosszú 19. század politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális változásokat is hozott. Minden felgyorsult a korábbi évszázadokhoz képest, így a divat is évtizedről évtizedre, majd szezonról szezonra változott, ami korábban kevéssé volt jellemző. Mindez az esküvői ruhákra is kihatott.

Persze ekkoriban még jellemző volt az a nézet (ami ma újra kezd divatba jönni), hogy a ruhákat nem kidobjuk, hanem átalakítjuk, „újrahasznosítjuk”. Emiatt a menyasszonyi ruhák némi módosítás után később akár alkalmi-, báli ruhaként is funkcionálhattak. Ekkoriban még az sem volt egyértelmű, hogy a menyasszonyi ruha fehér színű. Ez majd 1840 (vagyis Viktória királyné fehér ruhás esküvője) után kezd csak terjedni.

Az előadó arra is kitért, hogy a század folyamán kik diktálták a divatot, hogy szivárgott le az aktuális trend (legyen szó fazonról, anyagról vagy színekről) a polgárság, majd onnan az alsóbb rétegek felé. Sőt, hogy az utóbbi társadalmi csoport körében viselt funkcionális kötény hogyan jutott el a felsőbb körökig, és vált belőle nemzeti viselet. Kollár Csilla kiemelte a 19. századi divatlapok (melyek irodalmi, kulturális újságok voltak, ám közöltek divatképeket is) szerepét a trendek, szabásminták terjedésében.

Mint mondta, a korabeli ábrázolásokon néha nehéz megállapítani, hogy báli- vagy menyasszonyi ruhát latunk-e a képen. Ha azonban biblia van a hölgy kezében, akkor szinte biztos, hogy esküvői ruháról van szó.