Történelmi kalandozás a bor körül

  Szőlőtermelés és borkultúra Zalaegerszegen

A Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatósága a téma kapcsán konferenciát rendezett a város dísztermében, „Szőlőtermelés és borkultúra Zalaegerszegen és környékén a középkoról a 20. századig címmel.” Havasi Bálint, a múzeum főigazgatója a megye borlovagrendjének ruháját magára öltve köszöntőjében elmondta: a balatoni borfogyasztás egyik legkorábbi bizonyítéka egy 2000 éves kétfülű edény, melyen a Da bibere! (Adj innom!) mondat olvasható. (A régészeti lelet Cserszegtomajról került elő.) A mostani konferencia célja az, hogy a legkorábbi időktől tekintse át a szőlőtermelés és borfogyasztás szokásait.

Szintén köszöntőt mondott Balaicz Zoltán polgármester, aki kiemelte: az utóbbi időben számos olyan tudományos ülésre és könyvbemutatóra került sor, ami a nagyközönség számára is élvezhetően és közérthetően mutatta be a város történetének egy-egy szegmensét. Bízik benne, hogy ez a konferencia (és az előadásokat összefoglaló kötet) is népszerű lesz a városlakók körében.

A rendezvényen – melynek levezető elnöke Gyanó Szilvia, a nagykanizsai Thúry György Múzeum etnográfusa volt – elsőként Németh Roland, a Göcseji Múzeum régésze tartott előadást a római kori borkultúráról, mégpedig a Borostyánkő-út mentén fellelhető régészeti leleteket (amforatöredékeket) alapul véve. Mint mondta, a római korban a gazdaságnak és kultúrának is fontos részé volt a bor. Rendszeresen előkerült a vallási szertartások és az ünnepek, lakomák alkalmával is. Akkoriban az édes, fűszerezett, higított fehérborokat fogyasztották szívesen. „Tisztán” inni a bort barbár szokásnak számított. A nedűt amforákban szállították a birodalom területeire. Ilyen borszállító amforák maradványai Zalalövőről is előkerültek.

Bilkei Irén történész (MNL Zala Vármegyei Levéltár) a 15-16. századba kalauzolta a hallgatóságot, és azt tekintette át, hogy a középkori oklevelek alapján milyen volt Egerszeg környékének szőlő- és borkultúrája. Bevezetésképpen elmondta: a középkorból számos képi ábrázolás maradt fenn a szőlészettel és borászattal kapcsolatban (főleg a kódexekben). A szőlő és bor nagy értéknek számított, nem véletlen, hogy gyakran támadtak rá borszállító szekerekre. Ezeknek a pereskedéseknek van írásos nyoma. A város körüli szőlőművelésre utaló első adat pedig az 1381-es határjárás oklevélből ismert. 

Kulcsár Bálint levéltáros a reformkori Zalaegerszeg környékének pinceverőiről beszélt, akik nem voltak mások, mint betörők, tolvajok. Ők fosztogatták a szőlőhegyi hajlékokat (hiszen már akkor is sok városlakónak volt „hegye”, akárcsak napjainkban). Az elkövetők vagy cselédek, vagy „hegyi emberek” (alacsony jövedelmű, ám nagy helyismerettel rendelkező személyek) voltak. A levéltárban fellelhető jogszolgáltatási iratok azért fontosak, mert bepillantást engednek a korszak gazdálkodásának tárgyi kultúrájába.

A konferencián szóba kerültek a 20. századi présházak, szőlőhegyi hajlékok (Megyeri Anna történész, Göcseji Múzeum). A zsúpfedeles, vagy zsindelytetős házakba már a századelőn sokan ki is költöztek. Gyanó Szilvia a szőlőhegyek néprajzi jellegzetességeiről mesélt Gönczi Ferenc nyomán. Megemlítve a hegyközségek korai formáit, valamint a Jánka-hegy, Egerszeg-hegy, Géva-hegy szőlőbirtokait. Mint mondta a filoxéravészig nem igazán változott a szőlőkultúra. Kiss Nóra etnográfus (Göcseji Múzeum) „Jézusom segélj meg, az idei termésből is iszom” címmel szőlőhegyi életképeket hozott a 19. század végétől a 20. század közepéig. Elárulta: az idézet az újbor kóstolásakor hangzott el.

A konferencián a filoxéravész előtti és utáni szőlőfajtákról, valamint a művelésben és technológiában bekövetkezett változásokról is volt szó (Kiss Gábor főkönyvtáros). Erős Krisztina történész pedig az 1950-es évek kitelepítéseiről beszélt, hiszen a lakáshiány miatt sok családot éppen a Zalaegerszeg környéki szőlőhegyekre telepítettek ki. Belvárosi házaikba pedig a párt kádereit költöztették.

A rendezvény – Pampetrics György borkereskedő vezetésével – borkóstolással ért véget.