Archivum
Posztumusz díszpolgári címet adományoz Zala megye Szalay Annamáriának
Posztumusz Zala Megye Díszpolgára kitüntető címet adományozza a Zala Megyei Közgyűlés Szalay Annamáriának, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a médiatanács áprilisban elhunyt elnökének - közölte a megyei önkormányzat pénteken az MTI-vel.
A Zala Megyei Közgyűlés csütörtökön zárt ülésen döntött a díszpolgári cím adományozásáról és a megye idei díjairól, amelyeket szeptemberben adnak át.
Szalay Annamária Zalaegerszegen született, politikai pályafutását a Fidesz zalaegerszegi csoportjának alapító tagjaként kezdte. A városi közgyűlésben 1994 és 1998 között önkormányzati képviselőként tevékenykedett, egy cikluson keresztül tagja volt a Zala Megyei Közgyűlésnek, 1998-2004-ig pedig országgyűlési képviselő volt.
2004-től az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) tagjaként dolgozott. 2010. augusztus 11-i hatállyal kilenc évre nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnök az NMHH elnöki posztjára, majd ugyanabban az évben október 11-én ő lett a médiatanács elnöke.
Szalay Annamária méltósággal viselt, súlyos betegség után 51 éves korában, április 12-én hunyt el.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése