Richter Egészségváros

közélet
Korszerű ultrahangkészülék a neurológián
A Zala Megyei Szent Rafael Kórház neurológiai osztályán éles üzembe állt az a multifunkciós ultrahangkészülék, amelynek beszerzését a tavalyi Richter Egészségváros program, annak lakossági résztvevői, a kórház és az Ispita Alapítvány segítette. Bekerülésének 34 millió forintos költsége négyes összefogásból adódott össze.

életmódi
Megduplázták az adományt a zalaegerszegiek
Második alkalommal látogatott a Richter Egészségváros Zalaegerszegre, ami ezúttal is szép eredménnyel zárult. A Richter Gedeon Nyrt. országjáró prevenciós programsorozatának 87. állomásán a 3,5 millió forint alapadományt 7 millió 485 ezer 200 forintra sikerült növelni, amelynek segítségével egy többfunkciós ultrahangkészülék beszerzését tervezi a Zala Megyei Szent Rafael Kórház a neurológiai osztály számára.

civil
Egy pont, 300 forint a kórháznak
A Zala Megyei Szent Rafael Kórház neurológiai osztálya számára egy többfunkciós ultrahang beszerzését segítheti elő az, aki részt vesz május 7-én a Richter „Egészség ezreknek, milliók a kórháznak” mottójú, szűrésekkel, tanácsadásokkal, fizikai és lelki betegségekről szóló előadásokkal és kulturális programokkal kísért adománygyűjtő rendezvényén, Zalaegerszegen.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Haloween (5), Téli felkészítés (1), Nagykapornak (10), Dorottya-túra (1), Kedd Velem (3), Táncverseny (5), Nagy Zoltán ügyvezető igazgató (4), Bakonybél (2), Andrássy Gyula Általános Iskola - Letenye (2), Sohollári-völgy (2), Zalakoppány (5), Fagy (2), ABILITY PARK (2), Belső Gábor ügyvezető (1), dr. Palányi Ildikó,a ZEK megbízott főigazgatója (3), Csatár (5), MOL-Új Európa Alapítvány (1), TULIPÁNSZÜRET (2), Főkapitányi elismerés (1), Ivóvíz (7)