Vezető hírek
Kerek évfordulót ünnepeltek
60 éves a Mikes Utcai Tagóvoda
Balaicz Zoltán, Radnóty Istvánné, Kovács Józsefné, Péntek Gyuláné, Horváthné Ambrus Marianna és Bali Zoltán
Hatvan év nagy idő egy intézmény életében, még akkor is, ha a város 775 éves történetéhez képest elenyészőnek tűnhet, mondta köszöntőjében Balaicz Zoltán polgármester. Mint fogalmazott, 1962-ben eleink úgy gondolták, hogy óvodát létesítenek, amely immár hat évtizede biztosítja a magas színvonalú nevelést. A növekvő gyermeklétszám miatt 1972-ben új szárnnyal bővítették épületét, amely 2017-ben teljes korszerűsítésen esett át a város intézményi felújítási programjában. A polgármester kiemelte, az önkormányzat sok feladata közül a legfontosabb az, hogy a lehető legjobb körülményeket biztosítson a gyerekeknek, hiszen ők lesznek majd azok, akik felnőttként tovább építik a várost. Egy intézmény, egy ember, egy városvezető életében a legnagyobb felelősség az, hogy a jelent építve mindig gondoljon a jövőre. Beszéde végén az óvoda mindenkori dolgozójának elmúlt hatvan évbeli lelkiismeretes munkáját a város közgyűlésének kitüntető oklevelével köszönte meg.
A négycsoportos, százgyermekes Mikes Utcai Tagóvodában különös figyelmet fordítanak a környezettudatos életmódra. Kovács Józsefné vezető elmondta, a zöld óvoda címet háromszor nyerték el, ezért 2023-ban már az örökös zöld óvoda címre pályázhatnak. A gyermekekkel együtt ültetik el a virágokat, és együtt gondozzák a paradicsomot a kiskertekben. Esővízzel öntöznek, a lehullott faleveleket komposztálják, a papírhulladékot szelektíven gyűjtik. Fontosnak tartják a néphagyományok ápolását, a jeles napok megtartását. Minden ilyen programon élményt és saját tapasztalatot szerezhetnek a gyerekek. Ezek egyike a szüret, amelyen ők maguk préselik a szőlőt. Kiemelte, a szülők minden kezdeményezésüket támogatják. A nevelőtestület tagjai szeretettel és nagy teherbírással végzik munkájukat, mindig ott vannak, ha egy kisgyermeket dicsérni vagy éppen vigasztalni kell.
A Mikes Utcai Tagóvoda ajándékként 200 ezer forintos támogatást kapott eszközfejlesztésre az önkormányzattól. Bali Zoltán alpolgármester két tortát hozott az ünnepségre, amelyen Horváthné Ambrus Marianna, a Zalaegerszegi Belvárosi I. számú Óvoda vezetője is köszöntötte a jubilálókat. A rendezvényen részt vett az óvoda két korábbi vezetője, Péntek Gyuláné és Radnóty Istvánné. Október 11-e az ünneplés jegyében telt el. Délelőtt hatvan galambot röpítettek a magasba és hatvanszor tapsoltak a gyerekek az intézmény udvarán. Délután pedig kézműves foglalkozások várták őket szüleik társaságában.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban