Háziorvosi konzorcium

életmódi
Új szolgáltatások a háziorvosi praxisközösségeknél
Ismét eredményesen szerepelt két zalaegerszegi háziorvosi konzorcium (háziorvosokból, házi gyermekorvosokból álló praxisközösség) az Emberi Erőforrások Minisztériumának „Három generációval az egészségéért” második körös pályázatán. Az új szolgáltatások a prevenciót hangsúlyozzák.

közélet
Szív- és érrendszeri betegségeket elkerülendően
A pitvarremegés megelőzését is szolgálja a Három generációval az egészségért elnevezésű program, melynek megvalósítására három zalaegerszegi háziorvosi konzorcium nyert összesen 198 millió forintot az Emberi Erőforrások Minisztériumától. A szív-érrendszeri és a daganatos megbetegedések prevencióját segítő projekt a gyerekekre is irányul fizikai aktivitásuk és egészséges táplálkozásuk érdekében, különös tekintettel a dohányzás elkerülésére.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Doni áttörés (7), Csömödéri Állami Erdei Vasút (29), Vajda János Gimnázium (3), Göcsej Galopp (2), FARSANGI DISZNÓVÁGÁS (1), Marcali Múzeum (1), Klubok, szakkörök, képzések (6), Zalaegerszegi Városi Fúvószenekar (4), Balaton Múzeum (106), SWANS BALETT- ÉS TÁNCISKOLA (1), világzene (1), Megye II. (1), FitKarácsony (1), logisztikai központ és konténerterminál (2), Alvászavarok, alvásterápia (1), KutyaJó Kalandok (14), TOP-program (96), Rajzfilmünnep az Art Moziban (10), rendelőintézet (4), Megyei Jogú Városok Szövetsége (1)