Egy rém konfliktusos család

Igaz az alapanyag, vagyis a Tracy Letts által jegyzett Augusztus Oklahomában című dráma is kitűnő. A forgatókönyvből készült filmben pedig olyan sztárok játszottak főszerepet, mint Meryl Streep és Julia Roberts. Ezek után talán mégsem olyan könnyű egy vidéki színház deszkáira varázsolni a darabot úgy, hogy a mozi- és színháznéző közönség ne akarja óhatatlanul is összehasonlítgatni a szereplőket.

Fekete komédia blues aláfestéssel

Ez azonban felesleges, mert Funtek Frigyes rendező tökéletesen válogatta ki a színészeket az egyes karakterekhez. Csík György díszlet és jelmeztervező jóvoltából pedig tényleg egy amerikai család házába csöppenünk. A forgószínpadnak köszönhetően minden helyiségbe belátunk, mintha csak egy stúdióban felvett, televíziós szappanopera díszlet-lakásában járnánk. Az egy konfliktus/egy jelenet/egy helyiség elve szerint.

Persze az előtér-háttér viszonyát érdemes egy kicsit megvizsgálni, hiszen van egy állandósult „üresség” a színpad elején. Mégpedig az alkoholista költő, vagyis Beverly (Farkas Ignác) üresen maradt dolgozószobája. A jobb sorsra érdemes író és családapa ugyanis mindjárt a történet kezdetén öngyilkos lesz. Ez most nem spoiler: a darab pont arról szól, hogy az ő eltűnése/halála miatt gyűlik össze a család. Hogy aztán az augusztusi fullasztó és izzasztó forróságban kiderüljenek a régi titkok, sérelmek. A drámát a dolgozószoba mögötti hátsó „szférában” látjuk kibontakozni. Az apa egykori felségterületét már csak komoly titkok kibeszélése vagy elrejtése miatt keresik fel néha-néha a családtagok.

Szóval Beverly fizikailag ugyan nincs ott, de azért mégis jelen van, hiszen az ő múltján keresztül bontakozik ki a többi családtag története. Na és ott az indiánlány, Johnna (Mikita Zsuzsanna) is, akit a családfő még halála előtt fogadott fel amolyan háztartásbelinek; hogy gondozza Beverly rákos, gyógyszerfüggő feleségét, Violet-et (Ecsedi Erzsébet). Meg, hogy tovább vigye a költő és általában véve az irodalom szellemiségét; rábízza ugyanis könyvtárát (jelképesen egy T.S Eliot művel).

A családi dráma trónusán kezdetben az instabil, ám minden titkot ismerő Violet ül. Ecsedi Erzsébetet már sokszor láthattuk kiváló szerepekben, ám ezt a karaktert mintha ráírták volna. Profin formálja meg a gyógyszerektől összezavarodott, félrebeszélő feleséget, majd a határozott(nak tűnő) zsarnokoskodó, erőszakos anyát, vagy éppen az esendő, fizikai és lelki fájdalmaktól összetört nőt. Mindezt túljátszás nélkül, a tőle megszokott természetességgel. „Uralkodói székéből” lánya, Barbara (Pap Lujza) próbálja kiszorítani (gyógyszer-razzia, pszichiátria), de gyorsan kiderül: ebben a családban már senki nem lehet győztes még önmaga számára sem.

Ez nemcsak Barbarára igaz, hanem Violet és Beverly másik két lányára is: a szerelmével/unokatesójával menekülni vágyó Ivyra (Magyar Cecília) éppúgy, mint a „picsoid”, nagyvilági libát alakító Karenra (Kovács Olga) is. De bőven van vaj Violet húgának (Lőrincz Nikol) füle mögött is. Olyan összekuszáltak a viszonyok és olyan mélyek a sérelmek, hogy egymás után robbannak ki a konfliktusok és mindig történik valami váratlan fordulat. Szép szimbólum, hogy Violet úgy próbál szabadulni a mentális terhektől és a nyomasztó múlttól, hogy minden ócska kacatot ki akar dobni a házból. Ami amúgy is fullasztó és sötét.

A jövő sem mutatkozik túl fényesnek: az unoka, vagyis Barbara lánya, Jean (Kovács Virág) még kiskorú, de már csak füves cigivel képes vicces pillanatokat szerezni magának. Társra is akad Steve, vagyis Karen vőlegénye (Bellus Attila) személyében; aki viszont épp az ilyen kis fiatal pipikre bukik. (Ami majdnem saját bukásához is vezet. Így egy #metoo vonala is lesz a sztorinak.) És ha már férfiak: nagyjából lúzer, vagy hazug mindegyik (Barbara férje – Urházy Gábor László, Mattie, Violett sógora – Kiss Ernő és fia, Kicsi Charles – Helvaci Ersan David). Nem állnak a helyzet magaslatán, és semmivel sem örömtelibb az életük, mint társaiké.

Az előadás egyik erőssége, hogy sok kétszereplős, párbeszédes jelentből, konfliktushelyzetből építkezik, melyekből jól kirajzolódik az egyes karakterek egymáshoz fűződő viszonya. Ez a színészeknek is kiváló lehetőség, hogy maximálisan a nézők elé tárják az egyes figurák személyiségjegyeit. A jelenetek egymásutánjából gyorsan kiderül, itt nincs is igazán főszereplő. Vagyis de: maga az egész elcseszett élet. A kísérőzeneként felcsendülő blues-dallamoktól kedvünk is kicsit „blues” lehetne a végére. Ám az ütős poénok – még ha erősen szarkasztikusak is – oldják a hangulatot. Trágárság pedig még talán sosem volt ennyire természetes, sőt irodalmi a színpadon, mint most.

Ebben a családi tragédiában az apa öngyilkossága vajon erkölcsi tett? Előre menekülés? Vagy feloldása valaminek? Az előadás nem akar konkrét választ adni a kérdésekre. Mint ahogy az öngyilkosság okaira sem. Viszont nagyon úgy tűnik, hogy csak egy igazán stabil ember van az egész kavalkádban, akik ráadásul mindannyiunk lelkiismerete is. Az indiánlány. Ő ugyan árva, de rendben van a múltjával. A generációkat összekötő köldökzsinórt egy ősi indián hagyomány szellemében a nyakába akasztva viseli. Ez az erő akár Violet támasza is lehet az elhagyatottság perceiben. Még akkor is, ha az indián szinte végig idegenként, megtűrt lényként tűnik fel, halad át a színen (de legalább az almás pitéjét bekajálják).

(Az Augusztus Oklahomában mindenképpen ajánlott nagyobb családi összejövetelek - mondjuk karácsony - előtt.)