képzőművészet
kortárs
A Fischerség esszenciája
Fischer csak egy van – legalábbis ami a hazai szobrászművészetet illeti –, a „Fischerek” viszont többen vannak. Főleg, mert a vér nem válik vízzé, az alma meg nem esik messze a fájától – csakhogy ilyen unásig ismételt közmondásokat is idézzünk néha.
Pénteken nyílik a Zalaegerszegi Szalon
Huszonkét megyeszékhelyi, vagy a városhoz valamilyen formában kötődő képzőművész munkáiból nyílik meg szeptember 9-én, 17 órakor a VII. Zalaegerszegi Szalon, a Városi Hangverseny-és Kiállítóteremben.
klasszik
Borkóstoló színek és aktok között
„…Nem mintha feketének láttam volna a dolgokat, hanem mert a feketéből kiindulva akartam azokat megfesteni. Az a meggyőződés támogatott ebben, hogy az ily festésnek éppúgy jogosultsága van, mint a lila, kék vagy más színből kiinduló s abban megoldott festésnek…”
kortárs
Képregény, papírszobrászat, térinstalláció
Elkezdődött a nyári szezon a D’Clinic Studios-ban. A Pál Katja festőművész által működtetett páterdombi alkotóház szeptember közepéig fogadja több turnusban a világ különböző pontjáról érkező képzőművészeket.
köztér
Mini/manó ajtók az utcán
Bájos látványosság és egy kis kutató játék tartja lázban az erre fogékony zalaegerszegieket. Vári Tamás egy évvel ezelőtt három miniatűr ajtót helyezett el a város különböző pontjain. Nem könnyű ezeket meglátni és mire felfedezgették volna őket, kettőnek lába is kelt. Van azonban utánpótlás, melyet rímbeszedett segédlet alapján lehet megtalálni.
klasszik
A magyar festészet megújítója
Bár a 20. század elején szülővárosában, Kaposváron először sikertelenség fogadta, mégis ő lett a 19-20. század fordulójának egyik festőóriása, akit nemzetközi szinten is elismernek, sőt művei a mai napig jól forognak az aukciókon.
kortárs
Közös Mester, eltérő művészi utak
Tegyél túl rajtam! Akár ez is lehetne a mottója a Mester és tanítványai című kiállításnak. A MimikArt Galéria nyári tárlatán olyan zalaegerszegi kötődésű alkotók mutatkoznak be, akik egykor Nemes László festőművész szakkörébe jártak rajzolni.
zsibongó
Kiállítás a művészeti gimnazisták munkáiból
Az Ady-iskola művészeti gimnazistáinak alkotásaiból nyílt tárlat a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. A Kép-Alkotás című kiállításon a gimnázium jelenlegi és volt tanulóinak munkáiból látható egy átfogó válogatás.
kortárs
Izgalmas vonaljátékok, magányos figurák
Jubileumi kiállítása nyílt Németh Miklós grafikusművésznek az Apáczai Művelődési Központ galériájában. Az apropót az adta, hogy az alkotó idén 55 éves. A születésnapot pedig mivel is ünnepelhette volna meg jobban, minthogy kiállításra invitálta barátait, ismerőseit.
kortárs
Színes, abszurd, mégis szerény
Néhány hónapja tért vissza Skóciából Zalaegerszegre Kajos Anna Zsófia képzőművész. Az elgini Moray School of Art egyetem képzőművészeti karának egykori hallgatója, most a Liszt-iskola galériájában mutatja be alkotásait.
kortárs
Élményfestés és az elmúlás gyakorlása
Egyszerre realista és absztrakt, követi a festészet hagyományait, de térinstallációkat is készít. Így lesz minden egyben a veszprémi születésű, Budapesten élő Csiszér Zsuzsi festőművész képein.
kortárs
A víz a festészetben is fontos téma
A kilencvenes évek eleje óta minden év március 22-én a figyelem középpontjába kerül a víz, hiszen ekkor ünnepeljük a víz világnapját. Természetes, hogy ilyenkor környezetvédelmi szempontból beszélünk a kérdésről, ám néha érdemes más nézőpontból is körbejárni a témát. Mondjuk, hogy mit jelent a víz a képzőművészet számára; legyen szó szimbólumról, vagy a festészet számára fontos anyagról.
kortárs
Monokróm, szakrális művek
A kereszthalál és a feltámadás a legfőbb témája a Keresztury VMK legfrissebb kiállításának, mely nem véletlenül a húsvét előtti időszakban nyílt meg. A szombathelyi Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész Stációk címmel mutatja be szakrális alkotásait.
A. Tóth Sándor kiállítása
A. Tóth Sándor BUÉK Tóthék című kiállítása a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben.
kultúra
Avantgárd is és nemzeti is
Az európai avantgárd egyik jeles hazai képviselőjének, A. Tóth Sándor festő- és bábművésznek állít emléket az a tárlat, mely a napokban nyílt meg a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. A művész – annak ellenére, hogy évtizedekig élt, tanított és alkotott Pápán – hazánkban mégis kevéssé ismert.
kortárs
Ösvények, tyúkok, tájidegenség
Tessék mondani, itt mindenki tájidegen? A kérdés talán furcsa – főleg egy képzőművészeti kiállítás kapcsán – pedig a válasz az, hogy igen. Valamilyen formában mindannyian „tájidegenek”, „gyüttmentek” vagyunk. Sőt, biztos vannak olyan szokásaink, tulajdonságaink, melyek különböznek másokétól.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Tourinform (50), Farkas Ferenc Zeneiskola Ifjúsági Fúvószenekara (2), Egerszeg Fesztivál (28), járóbeteg-szakellátás fejlesztése (1), Újudvar (8), Hasonmások revü-musical (2), Teremlabdarúgó torna (5), Az én városom Keszthely (1), Relaxáció (11), The Garden (8), Bungee Jumping (1), Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny (1), KISZÖV Szenior Táncegyüttes (1), Kétvölgy (3), ifj. Horváth Károly (4), Művelődési Központ, Hévíz (12), Zalaegerszegi Honvédklub Egyesület (1), Termelői és Kézműves Vásár az Art Moziban (17), Club PopUp Underground (51), Élhetőbb Zalaszentivánért Egyesület (2)