Vezető hírek
Kompozíció, horizont, színkeverés
Művészeti alkotótábor az adys gimnazistáknak
Az egyhetes alkotótáborba az eddigiektől eltérően nemcsak a gimnázium „elsőseit” várták, hanem a felsőbb évfolyamosok közül is meghívtak néhány tehetséges diákot. Tánczos György és Monok Balázs művésztanárok vezetésével hétfőtől péntekig, reggel 9 órától 15 óráig folyt a munka. Mint azt Tánczos György ott jártunkkor elmondta, a cél az volt, hogy némi elméleti bevezetést követően a diákok egész nap rajzolhassanak, festhessenek. Vagyis, hogy minél inkább elmélyülhessenek a gyakorlati oktatás rejtelmeiben. Órai keretek között ugyanis erre sokkal kevesebb idő jut. A tóparti táborban viszont „sűrítve” kapják meg mindazt, amire év közben sokszor csak a 45 perces időkeret áll rendelkezésre.
Tánczos György, Berta Csongor (9. A osztályos tanuló) és Monok Balázs
Az idei tábor azért volt különleges, mert nemcsak a „kicsiket”, vagyis a kilencedikeseket várták, hanem a felsős gimnazisták közül is jelen voltak néhányan. Ők amellett hogy szintén rajzoltak és festettek, afféle mentorai voltak a fiatalabb korosztálynak. Segítették, támogatták őket és bátran fordulhattak hozzájuk kérdéseikkel is a kezdő gimisek. A tanárok úgy látják, hogy ez a módszer jól bevált. A gyerekek nemcsak tanultak, gyakoroltak, hanem csapatépítő jellege is volt az alkotótábornak.
- A ceruzarajz, a diópác grafika és az akvarellfestés technikájával ismerkedhettek meg a diákok. De elméleti óra, vetítés és ecsetkezelési „útmutató” is várta őket. A téma a Gébárti-tó partján adott: a víz, a fák, a fények. Vagyis a minket körülvevő természet. Ezen belül a gyerekek szabad kezet kaptak. A lényeg inkább az volt, hogy mindenki találjon magának egy olyan témát, vagy motívumot, amit az egy hét során „boncolgathat” – fogalmazott Tánczos György.
Mint mondta, nemcsak több korosztály, hanem többféle stílus is találkozott a táborban. A tanárok számára mindig örömteli, amikor már az alsóbb évfolyamosoknál megfigyelhető az egyediség, a sajátos vonalvezetés, vagy érdeklődési terület. Látszik, hogy később ki lesz minimalistább alkotó, ki pedig részletgazdagabb ábrázoló. Ki vonzódik a szálkás vonalakhoz, vagy épp a teltebb színekhez.
Többféle technikát kipróbálhattak a diákok
- Az elméleti órák keretében bemutattunk nekik eltérő felfogású alkotókat, hogy egy-egy konkrét példán keresztül lássák a stílusbéli különbségeket. Persze azokat a fő törvényszerűségeket is megismerték, amiket minden művészeti gimnazistának el kell sajátítania.
Hogy mik ezek? Tájfestés esetén többek között a helyes kompozíció, az arányok, a horizont, valamint a köd- és a színperspektíva. Miképp változnak a foltok és a színek a távolsággal és milyen szabályai vannak a színkeverésnek?
A Gébárti-tó környezete mindezek megfigyelésére, elsajátítására teljesen ideális terep. Sőt, ahhoz is, hogy a parton – kisebb csoportokban, vagy akár egyedül – ücsörögve elmélyülten alkothassanak a diákok.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban