képzőművészet
klasszik
Bemutatták Laczkó Gyula festőművész Apponyi-portréját
Sokáig a Kazinczy téri egykori városháza épületének nagytermét díszítette, majd 1945 után eltávolították. Még a képet is kivették a keretből, melynek állaga így leromlott. Egy több évtizedes viszontagságos „kényszerpihenő” után most újra láthatta közönség a festményt.
kortárs
Tizenhárom zalai alkotó művei a Vitrinben
Néhány év kihagyás után ismét kiállítást rendezett a Vitrin Kortárs Képzőművészeti Egyesület. A zalai alkotókat tömörítő társaság tagjai a Hevesi Sándor Színház nézőtéri galériájában állították ki legfrissebb műveiket.
kortárs
Ef. Zámbó István kis életműve a Gönczi Galériában
A szerelem, élet-halál hármassága határozza meg műveinek témáját. A három közül „valamelyik előbb utóbb lekaszál” – tehetjük hozzá, hiszen a gondolat így teljes az ef. Zámbó Happy Dead Band dalszövege szerint.
Ef. Zámbó István Kis életmű - Kiállítás
Ef. Zámbó István Munkácsy-díjas képzőművész, érdemes művész Kis életmű című kiállítása látható a Keresztury VMK Gönczi Galériájában.
kortárs
Nemes László filozofikus szigetei
Nyitott műtermi estre várta az érdeklődőket Nemes László festőművész a zalaegerszegi Páterdombi Közösségi Házba, melynek szomszédos helyiségében található műterme is.
Kiállítás Kajos Anna Zsófia alkotásaiból
A zalaegerszegi Gönczi Galériában nyílt tárlata a fiatal alkotónak.
kortárs
Tudatalatti álomnaplók
Tudat alatt címmel nyílt önálló kiállítása Kajos Anna Zsófia képzőművésznek, a zalaegerszegi Gönczi Galériában. A búcsúszentlászlói születésű alkotó a Kölcsey-gimnázium diákja volt, ám délutánonként az Ady-művészeti iskola rajz szakkörébe járt, Monok Balázs művésztanár javaslatára.
zsibongó
Mennyi szín! - adysok kiállítása az Apáczaiban
„Mennyi szín, Mennyi szín!” címmel nyílt kiállítás az Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény felső tagozatos diákjainak alkotásaiból az Apáczai Művelődési Központ galériájában október 24-én. A pompás, vegyes témájú tárlat november 16-ig látható.
városháza
Zalaegerszeg Város Művészeti Ösztöndíja
A Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Humánigazgatási Bizottsága pályázatot hirdet a városban élő kiemelkedő művészi tevékenységet és művészeti tanulmányokat folytató tanulók, hallgatók támogatása, kiemelkedő művészeti értékű alkotások, művek létrejöttének elősegítése céljából létrehozott „Zalaegerszeg Város Művészeti Ösztöndíja” elnevezésű ösztöndíj elnyerésére.
kortárs
Farkas 65 – jubileumi tárlat
65. születésnapja alkalmából nyílt jubileumi tárlata Farkas Ferenc Munkácsy-díjas szobrászművésznek a zalaegerszegi Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. Az ünnep apropóján a legutóbbi időszak műveiből is válogatott, és néhány köztéri szobor kisebb méretű bronz változatát is láthatja a közönség.
kortárs
Válogatás HáEmZé művésztelepeinek anyagából
Műfaji sokféleség és a színek harmóniája fogadja a látogatót a zalaegerszegi Keresztury VMK Gönczi Galériájában, ahol festményekből, grafikákból, plasztikákból és kerámiaművekből nyílt tárlat a közelmúltban. Nyolc ország alkotóitól láthatók művek.
kortárs
Lengyel plakátművész alkotásai a múzeumban
A plakát lényege, hogy figyelemfelkető, lényegre törő és szókimondó legyen. A plakátművészeté meg az is, hogy mindazt az információt, melyet közölni kíván, egy geggé sűrítse. Az sem baj ha arcul üt, úgy, hogy közben halljuk a csattanást is.
kortárs
Harminc év alkotásaiból válogatott Németh Miklós
"Át a tű fokán, keresztül hét tengeren..." címmel nyílt kiállítása Németh Miklós zalaegerszegi grafikusművésznek az Apáczai Művelődési Központ galériájában. A tárlat a Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozat részeként látható, és a művész munkásságának elmúlt harminc évéből válogat.
oktató
Ingyenes rajzfelvételi-előkészítő az Adyban
A zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola ingyenes felvételi előkészítőt tart azoknak a 7-8. osztályos gyerekeknek, akik az iskola művészeti gimnáziumában szeretnék folytatni tanulmányaikat.
klasszik
Vándorló Petőfi a városházán
Folytadóik a Göcseji Múzeum hónap műtárgya sorozata, melynek keretében újabb és újabb érdekességek kerülnek a polgármesteri hivatal aulájában felállított vitrinbe.
Adysok festőtábora a Gébárti-tónál
A zalaegerszegi Ady-iskola művészeti gimnazistái egyhetes alkotótáborban vettek részt a Gébárti-tó partján.
oktató
Tóparti festőkurzus Gébárton
Ne csak a tóra és a toronyra koncentráljatok, nem baj, ha a kisebb elemek, az apróbb részletek is középpontba kerülnek egy-egy rajzon. Tánczos György festőművész, tanár instruálta ezekkel a szavakkal tanítványait a Gébárti-tó partján.
kultúra
A „Balaton festője” Veszprémben – zalai szálakkal
Európa Kulturális Fővárosa Veszprém, így nemcsoda, hogy a nyári hónapokban a bőséges programkínálat sok kirándulót, érdeklődőt csábít a szomszéd megyébe. Annál is inkább, mert a kulturális kavalkádnak vannak zalai szálai is; például a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban látható Egry József (Zalaújlak, 1883. március 15. – Badacsonytomaj, 1951. június 19.) kiállítás.
kortárs
Hekk, Balaton, satöbbi
Mindszentkállán nyílik kiállítása augusztus 5-én, szombaton Herkli Mátyás Barnabás grafikusnak. A zalaegerszegi születésű alkotó tavaly a megyeszékhelyi MimikArt galériában jelentkezett balatoni témájú rajzaival egy csoportos tárlat keretében. Az akkori kiállításon Nemes László festőművész egykori tanítványai mutatkoztak be a közönségnek.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Ludas Matyi (1), Agykontról (13), Erdei programok (10), Magyar Állami Operaház (1), Közélet (29), Batthyány Lajos Gimnázium (1), WorldSkill (1), 7mérföld Közhasznú Nonprofit Kft. (1), Pácsonyi Imre alelnök (11), Csipkeházak (1), Gyógyfürdő (4), Club Angels (7), Helikon Taverna (2), Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola (2), Lakberendezés (4), Fogyatékosok és Pszichiátriai Betegek Otthona (1), Csömödér (6), rajzverseny (2), Zalaegerszegi Jégcsarnok (3), Földi kémiai gyérítés (1)