Archivum
Ruhagyár az óvoda helyén?
Ötven éves a zalaegerszegi Kosztolányi téri Óvoda, 1963. szeptemberében nyitotta meg kapuit November 7. téri Óvoda néven. De egyáltalán hogyan és mikor alakult térré a belváros ezen területe? Belváros volt ez akkor egyáltalán? Röviden a válasz: részben, hiszen még csak alakulóban, épülőben volt ez a lakónegyed. Az óvoda felépülése előtt bő tíz esztendővel például még teljesen beépítetlen volt a mai Kosztolányi tér.
Történetek a Kosztolányi térről
Olyannyira, hogy mikor 1950-ben helyet kerestek a ruhagyár épületei számára, ezt a területet szemelték ki elsőnek. Káli Csaba "Zalaegerszeg az ötvenes években 1947-1956" című könyvéből (Zalaegerszegi Füzetek 9.) kiderül, hogy a felépítendő ruhagyár lehetséges telephelyei közül a Kosztolányi - Berzsenyi - Bíró Márton - Petőfi utcák által határol tömböt nézte ki elsőnek az akkori városvezetés. Ez volt ugyanis az egyik legnagyobb, még jórészt beépítetlen, de már a városközponthoz integrált területe a városnak. A talajmechanikai vizsgálatok eredményei (magas talajvízszint) miatt végül elvetették az ötletet, s lassan megkezdődött a tömb más célú hasznosítása.
Az iparosítás és a népességszám emelkedése miatt lakáshiány alakult ki a városban, így az évtized végétől bérlakásokat kezdtek építeni ezen a részen, mely 1957-ben kapta a November 7. tér nevet. Az új lakóövezet további bővítése szerepelt az 1960-as és 61-es városfejlesztési tervben is. (Zalaegerszeg - Dokumentumok a város történetéből 1985.) Nátrán János tanácselnök 1958 végén azt nyilatkozta a Népszavának, hogy a Kosztolányi úttal szomszédos téren egy új település épül. 1960-ban át is adtak újabb 18 lakást, ezen kívül elkezdődött a SZOT (szakszervezeti) székház és a művelődési központ (ma színház) építése is. Ez a többfunkciós épületkomplexum 1962-re készült el teljesen, ifj. dr. Kotsis Iván tervei alapján.
Korabeli felvétel az óvoda előtti térről
A November 7-e téren, a művelődési ház előtt, 1961-től már állt a Fekvő férfi szobra, és erre az évre tehető a környék közvilágításának kiépítése is. Felépült - a későbbi óvoda szomszédságában - a transzformátorház, a Kosztolányi utca keleti oldalát, a Petőfi utcát és a November 7. teret pedig aszfaltburkolattal is ellátták. 1962-ben aztán megindult az ötven férőhelyes óvoda építése, mely végül hetvenöt férőhelyesre bővült, s 1963-ban augusztusában készült el.
Mint az a megyei napilap korabeli tudósításából kiderül: az építkezés jórészt télen zajlott, így sok minden akadályozta a munkát, és a műszaki átadást. A jó idő beálltával újra kellett parkettázni a helyiségeket, mert a burkolat a hidegben felpúposodott. További érdekesség, hogy a szeptemberi tanévkezdésre az udvar még nem készült el. A feltöltéséhez szükséges 1500 köbméter földet ugyanis csak később hozták át az Arany Bárány hotel mellől, mikor a szálló új szárnyának alapozása megkezdődött.
A cikkből az is kiderül, hogy az első óvodások egyike Hardubé Judit - az önkormányzat szociális és igazgatási osztályának jelenlegi vezetője - volt. Ráadásul ő volt a hetes is (Németh Magdolnával együtt) az első óvodahéten. Mikor az újságírók ott jártak, épp ebédhez terített...
- Ismerem ezt a tudósítást, hiszen a szüleim sokat emlegették - válaszolta érdeklődésünkre. Hogy mire emlékszem még? Például arra, hogy kötényt kellett hordani, amit nagyon szerettem. A téliszalámit viszont nem, így amikor ezt kaptunk uzsonnára, mindig levettem a kenyérről, és a zsebembe tettem. Ennek már nem örültek annyira a szüleim.
Az osztályvezető és családja akkoriban a November 7. téren lakott, így - mint meséli - az ovi udvarából rálátott az ablakukra, és ez mindig megnyugtatta, főleg hogy édesanyja sziluettje is feltűnt néha. Sokat játszottak óvodán kívül is a környéken. Kedvenc helyük a művelődési ház előtti tér volt, azon belül is a Fekvő férfi szobor környéke. Akkoriban még nem volt ennyire forgalmas ez a városrész, és sokkal inkább térszerűnek hatott.
A rendszerváltozás aztán új nevet adott a térnek, és így az óvodának is, mely a szomszédos utca után a Kosztolányi Dezső nevet kapta. Hogy miért nem erre keresztelték mindjárt az elején? Valószínűleg akkor nem a logika volt a mérvadó. Nem kizárt, hogy amikor 1957-58 tájékán elhatározták, hogy a fokozatosan kiépülő térnek nevet adnak, épp a nagy októberi szocialista forradalom 40. évfordulója környékén jártunk.
Az óvoda 50. születésnapi ünnepségéről bővebben itt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatán