2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Örökpanoráma és kritikai hozzáállás

2024. február 20. kedd, 17:24
Szerző: -pet-; Fotó: pP
A Magyar Írószövetség 2018-ban kezdeményezte, hogy minden évben február 18-án, azaz Jókai Mór születésnapján ünnepeljük a magyar széppróza napját. Az évfordulóról a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban is rendszeresen megemlékeznek.

 Beszélgetés Szeifert Natália íróval a széppróza napján

Az idei évben Szeifert Natália, Pannon Tükör- és Mészöly-díjas író volt a vendég. A 2022-ben megjelent Örökpanoráma című könyve kapcsán Bubits Tünde, a Pannon Tükör folyóirat főszerkesztője beszélgetett a szerzővel. Az író-olvasó találkozón többek között elhangzott, hogy az immár négyregényes alkotó Zircen szültetett, jelenleg pedig Budapesten él. Az írás mellett egy időben rádiózott, és kulturális podcastot is működtetett. 

Bubits Tünde, Szeifert Natália és Tóth Renáta

Azt mondja magáról, hogy az egész élethez való hozzáállása kritikai szemléletmódot tükröz. Szerinte aki gondolkodik, az nem tud nem kritikus lenni a világgal. De ez nem feltétlenül jelent mindig negatív véleményt, sokkal inkább egy értékelő attitűdről van szó.

Az Örökpanoráma című regényével kapcsolatban elmondta: nagyon érdekelte, izgatta a történet megírása. Egy bonyolult könyvről van szó, ő maga is kíváncsi volt rá, hogy meg tudja-e csinálni. A regény 150 év történetét meséli el, és egy képzeletbeli faluban játszódik. A település keletkezése és pusztulása is megjelenik. Emellett egy családtörténetet mesél el, női ágon. A szerző végig játszik az olvasóval, sok a titokzatosság a történetében, melynek műfaja kicsit a sci-fire is emlékeztet. Ennek oka az, hogy Szeifert Natáliát mindig érdekelte a tudomány fejlődése. A történet szereplői egy kísérletbe fognak, melynek célja az, hogy a modern orvostudomány eszközeivel meghosszabbítsák az életüket. Egy orvos, egy ápoló és egy író elszigetelt küzdelmét élheti át az olvasó.

A rendezvényen a széppróza napja alkalmából Tóth Renáta, a megyei könyvtár igazgatója mondott köszöntőt, majd Szemes Béla, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Zala Megyei Tagozatának elnöke is felszólat. Szeifert Natália pedig a nap folyamán a Zrínyi Miklós Gimnázium 10-es osztályának rendhagyó irodalomórát is tartott.
 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK