Vezető hírek
Pick to light, a BGE okos laborja
Egy vidéki felsőoktatási intézmény több mint egy oktatási intézmény, mert szellemi kisugárzó központ, a fiatalok, a leendő értelmiség megtartásának, helyben tartásának a záloga, fogalmazott köszöntőjében dr. Horváth Zita, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára. Hangsúlyozta, értelmiség nélkül ugyanis nincs fejlődés, éppen ezért a felsőoktatási intézmények egyik legfontosabb biztosítékai a települések, így Zalaegerszeg és szűkebb-tágabb környezete fejlődésének. Az elsős hallgatókhoz szólva azt emelte ki, hogy saját karrierjüket beteljesítve helyben próbáljanak annak a közösségnek a szolgálatába állni a diplomát követően, ahonnan származnak. Biztatta őket a külföldi tanulásra, tapasztalatszerzésre élve az Erasmus ösztöndíj lehetőségeivel, de aztán jöjjenek haza.
Méltatta a BGE és annak zalaegerszegi kampusza képzésének magas színvonalát, és mint mondta, az itt megszerzett diploma megfelelő ajánlás a munkaerő-piacon. A város és a megye egyaránt tud olyan lehetőségeket kínálni, hogy megtalálják a boldogulásukat.
Az elmúlt évek fejlesztéseivel nem csupán korszerű tanulási körülményeket teremtettek, hanem környezetbarát működést is. Így önök most zöld kampuszon kezdhetik meg tanulmányaikat, köszöntötte az elsőéveseket dr. Jancsik András, a BGE oktatási rektorhelyettese. Az idei tanévre megújított tantervvel is készültek, melynek fontos jellemzője, hogy a képzési kínálat bővítése mellett tovább növelték a gyakorlati órák számát és a szakmai tantárgyak arányát. A munka világában ugyanis nemcsak szaktudásra, hanem készségekre is szükség van, hangsúlyozta.
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztosa arra hívta fel a hallgatók figyelmét, hogy mire megszerzik a diplomájukat, elkészül az önvezető és elektromos autók tesztelésére alkalmas zalaegerszegi tesztpálya, melynek működtetésére, kiszolgálására nagyon sok képzett szakemberre lesz szükség.
Ősszel elkezdődik a 170 milliárd forintos költségű R76-os okos gyorsforgalmi út építése, továbbá logisztikai központ és konténerterminál is épül, egészítette ki az elhangzottakat Balaicz Zoltán polgármester. Szólt arról, hogy a zalaegerszegi felsőoktatási intézmények 5,2 milliárd forintos infrastrukturális, valamint kutatás-fejlesztési beruházások előtt állnak, mely összegből a legnagyobb részt a gazdasági kar projektjei élvezik.
Lambertné Katona Mónika, a BGE zalaegerszegi karának dékánja a tanévnyitót követő avatáson azt mondta, stratégiai céljaik között fontos szereppel bír a vállalkozásbarát egyetem kialakítása. Így jött létre a kapcsolat a Flex Kft.-vel, melynek magyar mérnökei Pick to Light elnevezéssel okos technológiákra épülő logisztikai labort fejlesztettek ki. Ennek lényege, hogy a gyár szimulációs raktári rendszerében világító jelek mutatják meg, milyen alkatrészek szükségesek egy adott termék összeállításához. A képzés színvonalát növelve ugyancsak okos technológiákkal szerelik fel azt az innovációs és tudásközpontot, melynek létesítésére a zalaegerszegi gazdasági kar csaknem 700 millió forint uniós forrást fordíthat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben