Vezető hírek
Biztonságban a mindennapokban címmel szerveztek gyermektábort
A tűzvédelemmel, az elsősegélynyújtással és a búvárfelszereléssel is megismerkedtek a gyerekek
Domján Nikolett óvodapedagógus ötlete nyomán szerveződött a tábor, melynek célja, a gyerekeket olyan ismeretekkel felvértezni, melyek a mindennapok során nagyobb biztonságot adnak számukra. Első nap tűzvédelemmel foglalkoztak és a városi tűzoltóságra látogattak. A szituációs játékok mellett filmvetítésre került sor. A további napokon a rendőrséggel és a büntetésvégrehajtási intézettel közösen szervezett bűnmegelőzési nap volt a program.
De a biztonságos kerékpáros- és rolleres közlekedés is téma volt, ahogy a honvédelem is. A különleges mentők pedig két jól képzett, többször kipróbált mentőkutyával mutatkoztak be, illetve részletesen ismertették a búvárfelszerelés egyes darabjait. A biztonságos vízhasználat elméleti tudás mellett természetesen volt mód strandolni, sőt sárkányhajóra és kenuba is szálltak a lurkók.
Minden nap volt sport, méghozzá önvédelmi, Németh Gábor önkormányzati képviselő, jelen esetben mint edző és a tábor társszervezője szakmai irányításával.
- Azokat az ismereteket, amit itt megtanulnak, remélhetőleg nem kell majd használni a mindennapokban, de a felkészítés fontos. A tábor az iskolai tananyag kiegészítése, használható tudást ad. Ez nagyon fontos dolog, a jövő iskolája is erről szól majd. A valóságot meg kell mutatni a gyerekeknek, tudatosítani kell a helyes viselkedést adott helyzetekben, és a foglalkozásokon a gyerekek kreativitására kell építeni. A tábor Niki ötlete volt és nagyon jól válogatta össze hozzá a programot. Sok mindent megtanulnak a gyerekek, hogy mit kell tenni, ha baj van, de ami még fontosabb, hogyan lehet megelőzni a bajt. Erre készítjük fel őket és rajtuk keresztül a szülőket is – mondta többek között Németh Gábor.
- Hogyan szerveződött össze a csoport?
- Egy korábbi táborból ismertük a gyerekek egy részét, de jöttek újak is a város egész területéről, 5-15 év közöttiek. Jó ez a korosztálybeli különbség, mert a nagyok segítik a kicsiket, odafigyelnek rájuk – mondta Domján Nikolett. – Bár a gyerekeknek vannak előzetes ismereteik, lehet újat mondani a biztonság terén. A programok kialakítását segítette a különböző szervekkel való jó kapcsolat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészbenAz idei Lokálpatrióta díjra várja a javaslatokat az EZEVerspiknik Káváson, a Szényi-portánAz Év Kiállítása 2024 díj jelöltjei közé választották a Nőnek lenni akkor... című tárlatot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Megnyílt a Rejtőzködő kincsekZegFeszt 2024Miklosovits 80Fundamentum, négy fiatal művész tárlataVonalgyakorlatok - André Zoltán kiállításaMűvészeti gimnazisták év végi kiállításaNémeth János 90 - jubileumi tárlat a hangversenyterembenTóth József festményeiből nyílt kiállítás a Hevesi Sándor SzínházbanRejtélyek, sorsok, múmiák - kiállítás a MindszentyneumbanVárosi Farsang 2024 - Zalaegerszeg top 10
Ismét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenCsuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenFilmezést tanulnak a Reels-videók világábanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenEmlékezés Ruszt József színházalapító, rendezőreSzálinger Balázs felvidéki gyalogtúrára indul Petőfi nyomábanMúzeumi kerengés Kisfaludi Strobl Zsigmond 140. születésnapjánAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér Hattyú