Kihívás volt eljuttatni az evangéliumot, az örömhírt

Pünkösdi beszélgetés az elmúlt hetek vallásgyakorlatáról

- Ilyen nekem még nem volt, hogy nyilvánosan misézni ne lehetett volna. Megszokni nem akartam, de elfogadtam, hogy most ez a helyzet. Dupla annyi feladattal, sok logisztikával járt eljuttatni a hívekhez az evangéliumot. Kihívás volt. De az első apostoloknak sem volt miserendjük, se működő hivataluk, se telefonjuk, mégis elértek az emberekhez. De azt mondom, hogy a XXI. században éljünk a XXI. század eszközeivel. Akinek megvolt a telefonszáma, azokra rájuk telefonáltunk, beszélgettünk velük.

Molnár János atya

Az üres templomban tartott miséket videóra vettük és a honlapon keresztül meg lehetett nézni. Élő adást mi nem tudtunk biztosítani, ezért nagy segítség volt a helyi tévé közvetítése. Mert a híveknek szerencsére érzelmi kötődése is van a saját közösségükhöz, papjukhoz, vágyuk volt, hogy saját templomukat lássák, onnan hallják ismerős hangon az igehirdetést – mondja a fiatal kertvárosi plébános.

- Milyen érzés volt az üres templomban misét tartani?

- Mintha a falnak beszélnék. A szüleim is néztek ilyen közvetített misét, azt mondták, hogy „hát fiam, azért ez nem az igazi.” De közben kreatívvá tette a papot is és a híveket is a helyzet, a fiataloknak jobban ki kellett venni a részüket, hiszen az idősebb korosztály esett ki legjobban a közösségi életből. Így közös ima volt az érettségizőkért, karantén litániát tartottunk a saját lakásból videón keresztül. Önkéntesekkel segítettünk a bevásárlásban, voltak, akik maszkokat varrtak. 

- Könnyű volt megnyerni a fiatalabb korosztályt?

- Vannak lelkesek és szinte elérhetetlenek egyaránt. Most pünkösdkor lett volna a bérmálás, amit majd ősszel tartunk meg. Kérdés nekem is, hogy ezek a fiatalok eljönnek-e a szabadtéri misére? Számít-e az ünnep, számít-e akkor is, ha levesszük róla a hozzákapcsolt extrákat. Volt-e igazi húsvét? Otthon mennyire lehetett elmerülni a mise közvetítésben, meg lehetett-e tanulni ezt a fajta figyelmet? Mennyire vesszük komolyan ezen ünnepek tartalmát? Nem akarjuk, hogy esetleg a templom legyen a fertőzés továbbadásának a helye. Az állandó fertőtlenítést nehéz lenne megoldani. Ezért átmenetileg változott a miserend: vasárnaponként még nincs a plébániatemplomban 3 szentmise. Viszont az is látszik, hogy kell egy fix pont, amikor minden összedőlni látszik. Azt is el kell mondani, hogy bár nem sírom vissza ezt az időszakot, azért voltak benne olyan szép pillanatok, amik az egyébként rohanó világban nem. Volt olyan család, ahol a közös reggeli mellé szokás lett a közös reggeli ima is. Ahogy a segítő összefogás is megható volt. Bazitára több, mint 40 háztartásba én hordtam ki a plébániai Hírlevelet, mert tudtam, hogy internet híján ezzel tudnak az idősebbek tájékozódni közösségünkről. Sokukkal kerítésen keresztül ekkor is tudtam találkozni.
Ebben az időszakban is folyamatosan szerkesztettük a Hírlevelet és Magazinunkat, melyet honlapunkon tettünk elérhetővé, valamint levelező listán keresztül juttattunk el.
Azon is elgondolkodtam az üres templomban, hogy vannak olyan kisebb falvak, ahol szinte egész évben ez a helyzet, bár nem tilos templomba járni. Ez azért szomorú! És az intellektuális feladatok mellett volt idő a bazitai templom tatarozásának folytatására, a kertvárosi templom üvegablakainak fóliázásához, egy nagytakarításhoz. Elkezdtünk készülni a nyári napközis táborra. Lassan jelentkeznek újra keresztelőre. Szomorúságot jelentenek az elmaradt esküvők és jegyesoktatás, elsőáldozók zarándoklata. A legnagyobb fájdalom pedig, azoké, akik az elmúlt hónapokban veszítették el a hozzátartozójukat, akit esetleg az utolsó időkben nem is látogathattak és a temetésen sem lehetett kellően méltón elbúcsúzni.
Összességében elmondhatom, hogy egy percet sem unatkoztam, papként tevékenykedve éltem meg a karantén időszakát.