Vezető hírek
Kínai gyerekkar a kastélyban
Mint megtudtuk: A hagyományos és innovatív zeneoktatás iránt elkötelezett IGW kínai zeneiskola diákjai franciaországi útjuk előtt ejtették útba a Balaton fővárosát. A program szervezésében oroszlánrészt vállalt Pálné Szelencsik Klára, a tavaly Keszthely Város Szolgálatáért kitüntető címet kapott kórusvezető, akinek figyelmébe a volt tanára ajánlotta a szépen éneklő csoportot. Az élet védelmét nyíltan felvállaló együttes rövidített angol neve azt jelenti, hogy az álmok valóra válnak. A zene nyelvével igyekeztek szeretettel és szépséggel elkápráztatni a keszthelyi közönséget is. Többször nyertek arany díjat mind Kínában mind a tengerentúlon. Négy évvel ezelőtt Quing Dao-ban elnyerték a „Legszebb Harmónia” díjat úgy a gyermek mind a kamarakórus kategóriákban. Három évvel ezelőtt pedig szintén első díjat vihettek haza a Los Angeles-ben megtartott Lansum Nemzetközi kórusfesztiválról.
Az állami és diplomáciai eseményeken gyakorta szereplő kóristák magukat a nemzetközi kulturális csere kis küldöttjeinek hívják és számos jótékonysági rendezvényen is köszöntötték őket. Sokszor ajánlották föl a jegybevételüket a szegény gyermekek javára. Az állatok, különösen a bébi medvék és fókák elkötelezett védőiként egy kínai állatvédő szervezettel közösen részt vettek a feketemedvék megmentésében is. Eddig több mint tíz országot látogattak meg, köztük az Amerikai Egyesült Államokat, Angliát, Európa több országát, valamint Japánt, ahol kulturális előadásokat is tartottak. Holczerné Szabó Ágnes, a hévízi kórus vezetője elárulta, hogy a közös koncerten ők magyar szerzők többszólamú klasszikus kórus műveit adták elő mintegy harmincan.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészben -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában