évforduló
egyszervolt
30 éve, októberben
Csak egy kis visszaemlékezés… Hogyan kezdődött? Nem ment könnyen, - ezt válaszolja szinte mindenki, akivel a rendszerváltoztatás éveiről, a tanácsi rendszer utáni önkormányzatiság kialakulásáról beszélgetünk. Az első közgyűlés tagja lett, majd alpolgármestere Müller Imre (MDF).
egyszervolt
A megfontolt reformok híve volt
Festményavatással és ünnepi koszorúzással is tisztelegtek a városban Deák Ferenc születésének 217. évfordulója előtt. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság aulájában csütörtökön helyezték el Buday Mihály festőművész Deákról készült új portréját.
olvass!
Három lapszám és a maszk
Idén ünnepli 25. születésnapját a Pannon Tükör folyóirat. A kulturális periodika 1995. decemberében alakult. Arra akkor minden bizonnyal senki sem gondolt, hogy a mostani évfordulóra formatervezett szájmaszkokat is készítenek majd.
oktató
Kötetben a Zrínyi-gimnázium múltja
Idén 125 esztendős a Zrínyi Miklós Gimnázium. Az iskola számos eseménnyel készült a jubileumi évfordulóra, ám a koronavírus-járvány átírta a forgatókönyvet. A jeles alkalomra még korábban elkészült Emlékkönyv (1895-2020) sajtóbemutatóját is csak a napokban rendezhették meg.
oktató
Zrínyisnek lenni védjegy
Megannyi múltbéli siker, örömteli pillanat, értékes relikvia és jövőbe tekintő arc a tablókról. Impozáns iskolatörténeti kiállítással emlékezik a Zrínyi Miklós Gimnázium fennállásának 125. évfordulójára.
egyszervolt
Tiszteletkötet a Keszthelyi Kórház 260. évére
A Keszthelyi Kórház alapításának 2019-es 260. évfordulója alkalmából jelentetett meg jubileumi kötetet dr. Szutrély Péter orvos, aki édesapja révén kötődik a nagy múltú intézmény több évtizedéhez.
civil
Húszéves a Lokálpatrióta Klub
Huszadik születésnapját ünnepelte a Lokálpatrióta Klub. A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban rendezett eseményen sok olyan közismert személyiség vett részt, akik korábban vendégei, előadói voltak a szervezet estjeinek.
egyszervolt
Tablókon a rendszerváltozás
30 éve szabadon címmel látható kiállítás a Hevesi Sándor Színház előtti Ruszt József téren. A tizenkét tablóból álló tárlat a rendszerváltozás 1989-90-es éveinek állít emléket. Az installációt egy grafikákkal díszített Trabant is színesíti.
civil
Születésnap a Zalaegerszegi Városvédő Egyesületnél
Az ötlet dr. Szilvás Rudolf főorvosé volt, aki 1989-ben úgy gondolta, hogy szükség van egy olyan civil szervezetre, amelyik a város építészeti örökségével, a városkép értékeivel foglalkozik. A kezdeményezés sikeres volt, kezdetben mintegy háromszáz tagja volt a városvédő egyesületnek. A harminc éves születésnapon az egybegyűltek visszaemlékeztek az elmúlt évtizedekre, a sikerekre és a kudarcokra, felelevenítették, mit nem sikerült megvalósítani a sok-sok javaslatukból.
klasszik
Tisztelgés Ady születésnapján
Ady Endre születésének 142., halálának pedig 100. évfordulójára emlékeztek a minap a róla elnevezett zalaegerszegi iskolában. Az eseménnyel egyúttal lezárult a januárban induló Ady100 emlékév is.
oktató
Zrínyi-tabló és dizájn-tárgyak
Megújult a Zrínyi Miklós Gimnázium Zrínyi-tablója. Az iskola idén ünnepli fennállásnak 125. évfordulóját, ennek apropóján modernizálták a névadó életét és munkásságát megörökítő tablót, mely a földszinti folyosón található.
egyszervolt
A jogállamiságért és szólásszabadságért
Deák Ferenc születésének 216. évfordulójára emlékeztek október 17-én Zalaegerszegen, a róla elnevezett téren. A haza bölcsének születésnapján immár három évtizede szerveznek koszorúzással egybekötött ünnepséget a Deák-szobornál.
kultúra
50 éves az Olajipari Múzeum
Több programelemből álló, nagyszabású rendezvénnyel ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum (MOGIM). Az eseményen volt és jelenlegi kollégák, családtagok, a társintézmények képviselői, valamint közéleti személyiségek vettek részt.
oktató
65 éves a Báthory-iskola
Jeles jubileumot ünnepeltek egy hetes rendezvénysorozattal a Báthory Szakgimnázium és Szakközépiskolában. 1954-ben saját iskolaépület és saját tanári kar nélkül kezdték a munkát Kereskedelmi Tanulóiskola néven. Mára több országos és helyi kitüntetést kiérdemelt, a diákok, szülők és a szakma által elismert számos képzési ágazattal rendelkező intézménnyé lettek. 65 év történetét, fejlesztéseit, sikereit felsorolni e cikk kevés, szemezgetésre van csak mód.
népies
Palotásból Szélrózsa
Palotásból Szélrózsa, Szélrózsából kultúra, kultúrából közösség. S mindez 10 éve számtalan hagyományéltető együttlét alapja. Jubileumot ünnepelt az andráshidai amatőr néptánc együttes.
kultúra
Vándor László régészt köszöntötték
Hetvenedik születésnapja alkalmából köszöntötték fel egykori kollégái és a Göcseji Múzeum jelenlegei munkatársai dr. Vándor László régészt, az intézmény nyugalmazott igazgatóját. Az ünnepségre a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár előadótermében került sor.
oktató
Negyven éves a Népköz
Az anno egyre terjeszkedő „KISZ” lakótelepen, későbbi nevén a Kertvárosban, a növekvő gyereklétszám miatt igény volt új oktatási intézmény létrehozására. Az egykori kukoricaföldön épült az 1978. november 3-án átadott Népköztársaság Úti Általános Iskola, diák szlengben a „Népköz”, a majdani Eötvös, illetve kertvárosi székhelyiskola. A 40 éves múltra ünnepi műsorral emlékeztek az iskola jelenlegi és korábbi pedagógusai, igazgatói, diákjai.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Órakiállítás (4), Mobilitas rendezveny (3), Hévíz, Muzeális Gyűjtemény (9), Akadályfutás (3), Tizenegyesrúgó Bajnokság (2), Egerszeg Fesztivál 2017 (10), Veszélyek (1), Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő (4), GIRO D'ITALIA (2), Vízitúrák és evezés (3), KISZÖV Szenior Táncegyüttes (1), Bazitai pogácsa fesztivál (2), Hévízi-tó geotúra (3), Deák Ferenc Technikum (7), Ünnep (43), Bivalyrezervátum (7), Dalest (6), Crystal Nails-Elite Körmös Akadémia (1), Új beszerzés (1), Dr. Koncz Zsófia miniszterhelyettes, (2)