Vezető hírek
Zrínyisnek lenni védjegy
A gimnázium első emeleti galériájában nyílt tárlat arra vállalkozik, hogy bemutassa az intézmény életének és az itt zajló munkának a főbb momentumait; a kezdetektől egészen a legutóbbi évekig. A nagyméretű tablókon és a folyosón elhelyezett vitrinekben megelevenedik nemcsak a szigorúan vett iskolatörténet, hanem a diákélet is. A gimnázium kórusáról, a tanulmányi versenyekről, a külföldi utakról éppúgy láthatunk és olvashatunk érdekességeket, mint az iskola sikeres sportolóiról, vagy tudósairól.
Iskolatörténeti kiállítás a 125. évfordulóra
Vajda István, az iskola volt igazgatója nyitotta meg a kiállítást
Mondjuk Keresztury Dezső későbbi költő, akadémikusról, vagy Pais Dezsőről, aki az alma mater kapuit elhagyva, egyetemi tanulmányait befejezve nyelvészként vált ismertté. Utóbbiról azt is megtudhatjuk (az 1896/97-es tanév bizonyítványa alapján), hogy a közismereti tárgyakból ugyan szépen teljesített, hiszen jeles érdemjegyeket kapott, testnevelésből azonban elég gyengécske (csupán elégséges) volt. Viszont írásbeli dolgozatainak külső alakját „csinosra” értékelték. Osztályfőnöke pedig az a Borbély György főgimnáziumi tanár volt, aki többek között a Magyar Paizs lapszerkesztőjeként, valamint a Csány-szobor felállításának legfőbb szervezőjeként vonult be a város történetébe. A kiállítás sok érdekesség mellett megemlékezik a város első leánytanulójáról is: Kohn Malvin 1908-ban jeles eredménnyel érettségizett, 1915-ben pedig Kovács Malvin néven ő lett Zalaegerszeg első női orvosa is.
Pais Dezső bizonyítványa is vitrinbe került
A tárlatot Beckné Sallai Anikó, az iskola tanára rendezte, aki a munkához sok segítséget kapott Béres Katalin történész-muzeológustól. Az ünnepélyes megnyitón dr. Vadvári Tibor alpolgármester, egykori diákként és tanárként elevenítette fel emlékeit. De az iskola volt tanulóinak, tanárainak sokszor szövevényes kapcsolatairól is mesélt. (Ki tanított kit? Ki kinek volt az osztálytársa, majd lett valamelyikük gyerekének tanára…)
Tablók és relikviák mutatják be az intézmény múltját
A kiállítást Vajda István, az iskola egykori igazgatója nyitotta meg. Személyes élményei, kedves emlékei mellett arról is szólt, hogy „zrínyisnek” lenni egyfajta védjegy. A polgári, értelmiségi középosztály ebből az iskolából „termelődött” ki. Zrínyiben végzett diákokkal pedig szinte bárhol találkozni a világban. Bár az iskola elsősorban a matematika-fizika specializációról nevezetes, azért jeles sportolókat, irodalmárokat, nyelvészeket, történészeket is adott a városnak, országnak. De sok későbbi vállalat-és intézményvezető, közgazdász, politikus, sőt művész is érettségizett a Zrínyiben. A gimnáziumi évek életre szóló kapcsolatot is jelentenek, hiszen az itt szerzett barátságok zöme a mai napig tart. Elhangzott: talán furcsa, de az is az iskola történetének része, hogy a jelenlegi igazgató, Horváth Attila immár 27 éve tölti be ezt a posztot, és a gimnázium 125 éve alatt ilyen hosszú vezetői időszakkal nem büszkélkedhetett senki.
Az esemény zárásaként egy felajánlásra is sor került: Ivánkovics Mária (aki egykor szintén az intézmény padjait koptatta) az iskola néhai tanárának, Borbás Györgynek egyik tollrajzát ajándékozta az iskolának.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben