évforduló
oktató
Negyven éves a Népköz
Az anno egyre terjeszkedő „KISZ” lakótelepen, későbbi nevén a Kertvárosban, a növekvő gyereklétszám miatt igény volt új oktatási intézmény létrehozására. Az egykori kukoricaföldön épült az 1978. november 3-án átadott Népköztársaság Úti Általános Iskola, diák szlengben a „Népköz”, a majdani Eötvös, illetve kertvárosi székhelyiskola. A 40 éves múltra ünnepi műsorral emlékeztek az iskola jelenlegi és korábbi pedagógusai, igazgatói, diákjai.

kultúra
Haláláig szolgálta az irodalom ügyét
Száztizennégy évvel ezelőtt született Zalaegerszegen Keresztury Dezső költő, író, akadémikus, a város díszpolgára. Szép és nemes hagyomány, hogy az önkormányzat és a tudós nevét viselő emlékbizottság évről évre megemlékezik a néhai polihisztorról.

hanghatás
Harminc év blues
Két évfordulót is ünnepel az Egerszeg Fesztiválon Kránitz Tóni, a Shabby Blues Band frontembere. Idén tavasszal éppen harminc éve zenél, hamarosan pedig 55 esztendős lesz.

kultúra
Izrael 70: ünnepi rendezvények
„A sofár hangja” magyar zsidó bélyegek és „Az ígéret földje” izraeli bélyegek kiállításával kezdődik a hét elején az ünnepi rendezvénysorozat Izrael állam újbóli megalapításának 70. évfordulója alkalmából. A Hevesi Sándor Színházban megrendezendő kiállítást Nikodém Gabriella, a Bélyegmúzeum igazgatója nyitja meg, április 16-án, 18.30-kor.
népies
35 éves a népművészeti egyesület
Ünnepeltek a hétvégén a Zala Megyei Népművészeti Egyesület tagjai. S van is mit. 35 éve alkotnak összefogott csapatot Skrabut Éva elnökletével, s második otthonuk a szintén 35 éves Gébárti Kézművesek Háza, Prokné Tirner Gyöngyi gondos, gyakorlatias vezetésével.

közélet
Pacsa olyan hely, melynek géniusza van
A művelődési ház megújított nagytermében ünnepelték Pacsán a várossá válás nyolcadik évfordulóját szombaton. A közép-zalai település nyolc éve, 2009. augusztus 20-án nyerte el a megtisztelő rangot, melyhez kötődően rendezik meg minden évben a városnapot kitüntetésekkel elismerve Pacsa fejlődéséért, közösségéért munkálkodókat.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Helka nosztalgiahajó (3), Hadtörténeti Intézet és Múzeum (1), Teke Világkupa (1), Defibrillátorok (1), Magyar Csárda Hévíz (1), Zalalövő, Általános Iskola (3), Lokálpatrióta-díj (7), Keszthelyi Természetgyógyász Klub (1), Fischer Annie (1), ERDEI NAPKÖZI (napközis tábor) (1), Peresztegi Imre vezérigazgató (3), Nyitott Szemmel előadássorozat (12), Bemutató (12), Dr. Imke Nora Kellner vezérigazgató (1), Képzés, átképzés (2), Alakformálás (2), Várkert (2), Út a zenéhez előadássorozat (1), táborok (1), MAJKA ÉS CURTIS (2)