Miért nincs Ságodban erdő?

Zalaegerszegen egykor európai hírű magpergető gyár működött

A zalaegerszegi erdők történetéről készült monográfia

– Zalaegerszeg önkormányzata a megyei levéltár és a Millecentenáriumi Közalapítvány közreműködésével egy várostörténeti kutatási programot indított el korábban, melynek munkái sorra jelennek meg a "Zalaegerszegi Füzetek" sorozatban – mondja Kiss Gábor megyei könyvtárigazgató, kuratóriumi elnök, a kötet szerkesztője. – A zalaegerszegi erdők és erdőgazdálkodás történetét bemutató tanulmány is ebben a sorozatban látott volna napvilágot, de terjedelmi okok miatt más formába kellett rendeznünk. Dr. Oroszi Sándor, az OEE Erdészettörténeti Szakosztályának elnöke lektorálta az elkészült kéziratot, melynek munkálataiban a megyei levéltár munkatársai, dr. Bilkei Irén, Kapiller Imre és Molnár András is részt vettek. Az előszót Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója írta.

Szakács László	Kiss Gábor

Kiss Gábor elmondta, a monográfia azért érdemel különleges figyelmet, mert ez az első olyan kiadvány az országban, mely egy jelentős város, Zalaegerszeg erdészeti, erdőgazdálkodási, erdőhasználati, növényhasználati, vadászati történetét mutatja be a kezdetektől fogva napjainkig. Érdeme továbbá, hogy a korabeli mezőváros szűken vett területe mellett a Zalaegerszeghez csatolt egykori községek erdészettörténetét is feldolgozza, megjelenítve összefüggéseiben. Izgalmassá teszi a történetet, hogy a megyeszékhely erdei három tájegység – a Göcsej, a Közép-zalai Dombság valamint a Vasi Hegyhát – találkozásában fekszenek.

– Ez a hármas természetföldrajzi tagozódás éghajlati, környezeti és vegetációbeli különbséget jelent. Ezért található itt sok átmeneti növénytársulás, és több növénynek, például az erdei fenyőnek is itt húzódik a természetes keleti határa. Vagyis tőlünk keletre csak telepített erdei fenyők élnek – veszi át a szót a Szakács László, a kötet írója, a zalai erdőgazdálkodás múltjának kiemelkedő kutatója, sok tanulmány szerzője és kiváló természetfotós. – Az éghajlati különbség befolyásolta az erdősültséget, s az erdők kitermelését is. Miután a ságodi fennsíkot napterasznak nevezhetjük, az itt található erdők estek elsőként áldozatául ennek. Ezért nincs most erdő Ságodban, pedig korábban nagy kiterjedésű lehetett, ha Deák Ferencet 500-600 fős vendégsereg fogadta benne az 1840-es években. A mezőgazdasági termelés érdekében az erdőirtás olyan mértéket kezdett ölteni akkoriban, hogy zár alá vették az erdőket, melyekre "zártartók" ügyeltek. Az ilyen erdőt "tilos erdőnek" nevezték. Persze előfordult, hogy kecskére bízták a káposztát...

A valamikori akácos....	....ma a páratlan szépségű Azáleás-völgy

Zalaegerszeg területén a püspökség, Csácsban a zalavári apátság, Botfán az Erdődy majd a Hüvös család, Besenyőben a Skublicsok nagyon szakszerű erdőgazdálkodást folytattak. A kisnemesek viszont másképp bántak erdeikkel, mert kénytelenek voltak hozzányúlni azokhoz gazdasági okok miatt. Jellemző volt Göcsej területére a váltógazdálkodás. Mezőgazdasági termelés céljából kivágtak egy erdőrészt, amelyet addig műveltek, míg a föld ki nem merült. Aztán egy újabb erdőrészt termeltek ki, de nem telepítettek fákat a parlagon hagyott területre, melyek vissza erdősültek, miután a természet megtette a magáét.

Persze a régi korok emberét sem kímélték a területviták- ezek megoldását szolgálták a határkijelölések. A határjárások alkalmával magukkal vitték a fiatalokat is, akiket az öregek jól elvertek a határfáknál, hogy egy életre megjegyezzék, meddig tart a birtokuk. A határjelekre például olyan kifejezéseket használtak, mint a "ravaszlik". Amikor a rókalyuk beomlott, lett belőle a "rosszlik". Határmegjelölésként szokás volt a fákba lövöldözni; a golyó lyuggatta sebek ugyanis sokáig megmaradtak.

Bazitai erdők	Fogadótábla a parkerdőben

Szakács László úgy véli, mindmáig nem szerzett senki Zalaegerszegnek akkora gazdasági hírnevet Európa-szerte, mint Faragó Béla, aki a vasútállomással szembeni területen 120 holdas csemetetelepet és magpörgető üzemet működtetett a 19. század végétől. A fenyőtobozokból kipörgetett magokat és facsemetéket vasúton szállította Európába; a monarchia idején kiérdemelte a császári és király udvari szállító címet. Faragó Béla 1909-ban halt meg, de az üzem 1945-ig az ő (márka)neve alatt működött.

Hasonló érdekességeket és természetesen tényeket, eredeti dokumentumokat tartalmaz a monográfia 390 oldala, melynek illusztrációit, mintegy 190 fotót CD-mellékletben kívánják bemutatni. A megjelentetést hátráltatja a forráshiány, ezért a Millecentenáriumi Közalapítvány a nyomdai költségek fedezetére további támogatókat keres....