Vezető hírek

civil
Egy picit mindenki tehet(ne)
Egy helyi, egymást segítő közösségi oldalon kétszer is szembejött Föőr Gábor önzetlensége. Kerékpárt adományozott egy lopás károsultjának és egyszemélyes szemétszedési akcióba kezdett a belvárosban. A fiatalember gondolkodásmódja, és az élethez való hozzáállása reméljük egyre több emberre lesz majd jellemző. Neki legalábbis ez az egyik álma.

oktató
Búcsúzik a régitől, újba költözik
Elbúcsúzik régi épületétől a zalaegerszegi Szent Család Óvoda. A megnövelt telken egy teljesen új, öt csoportszobával, tornateremmel és kápolnával rendelkező épületkomplexumot építenek fel 2022 őszére. A több mint 800 millió forintos beruházás alapkövét március 5-én tették le.

közélet
Zárások, közétkeztetés, otthoni munka - polgármesteri tájékoztató
A járványhelyzet és a szigorítások miatt rendkívüli értekezletet hívott ma össze Balaicz Zoltán polgármester. Ülést tartott a helyi védelmi bizottság, valamint egyeztettek az intézményvezetőkkel is, hiszen a tavaly tavaszihoz hasonló módon azonnal meg kellett szervezni az önkormányzat fenntartásában működő óvodák hétfői zárását, a közétkeztetési ellátást, valamint az egyéb önkormányzati intézmények működési rendjét.

zöld
Eltávolították az illegális hulladékot Botfán
Hat konténernyi illegálisan elhelyezett hulladékot távolítottak el önkéntesek Botfa külterületéről. A sikeres köztisztasági akciót az Innovációs és Technológiai Minisztérium pályázati támogatásával valósították meg, közel 60 fő részvételével.

közélet
Okoszebra a Vizslaparknál
Intelligens gyalogosátkelő-rendszer épült a Vizslaparknál, vagyis az Arany János utca – Mikes Kelemen utca csomópontban. Az úgynevezett okoszebrát Vigh László országgyűlési képviselő, Balaicz Zoltán polgármester, Bali Zoltán alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője, valamint a kivitelező cég részéről Szűcs Alfréd avatta fel.

olvass!
Megjelent a Pannon Tükör idei első száma
Huszonhatodik évfolyamába lépett a Pannon Tükör. A kulturális folyóiratnak a napokban jelent meg idei első száma. A bemutatót ezúttal is a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban rendezték meg, ám a járvány miatt a közönség csak online követhette az eseményeket.

zsibongó
Kicsi ér helyett nyitnikék
Bár a tavasz még odébb van, énekes madaraink már eljövetelét hirdetik napkelte előtt. A széncinege a „kicsi ér” helyett már azt mondja, „nyitnikék”, támasztja alá Darázsi Zsolt, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Zala Megyei Helyi Csoportjának titkára. Mely madarak alkotják a hajnali énekkart, és miért dalolnak ilyen hangosan, kérdeztük.

életmódi
Miben jók a mai fiatalok?
Az a mindenki által jól ismert szöveg, hogy „Ezek a mai fiatalok…” nagyjából egyidős az emberiséggel. A három pont után pedig – némi fejcsóválás kíséretében – az adott korszak öregjei mindig panaszkodnak egy sort az adott korszak fiataljaira.

oktató
Kossuth katonája vetélkedő online
Rekord számú jelentkező, 27 csapat nevezett az Apáczai Művelődési Központ által meghirdetett „Kossuth katonája leszek” című történelmi és honismereti vetélkedőre.

közélet
21. századi ügyféltérré alakultak
Mintegy 20 millió forintos ráfordítással megújult a Zalaegerszegi Tourinform Iroda ügyfélszolgálati tere. A Magyar Turisztikai Ügynökség és a Kisfaludy 2030 Nonprofit Zrt. által kiírt fejlesztési projektre az önkormányzat – mint az iroda fenntartója – nyújtott be pályázatot. Az irodák országszerte megújulnak, egységes dizájnnal és új szolgáltatásokkal is várják az ügyfeleket.

kultúra
Kerek évfordulók, jubileumi kötet
A napokban jelent meg a Zalai Múzeum jubileumi, 25. száma, mely ezúttal egy hármas ünnep apropóján látott napvilágot. A kötetet a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban mutatták be szűk körben, a közönség azonban az online térben követhette az eseményeket.

közélet
Emlékezés a kommunizmus áldozataira
2000 óta február 25-én emlékezünk meg a kommunista diktatúrák áldozatairól, hiszen 1947-ben ezen a napon tartóztatták le Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. Letartóztatása és Gulagra hurcolása volt az első és talán legszimbolikusabb lépése a kommunista pártnak; hogy ezt követően mindenki számára világos legyen, mi vár az ellenszegülőkre.

zöld
Komplex kerékpáros utak és programok
A most lezáruló projekt egy komplex kerékpáros desztináció kialakítását célozta meg a szlovén-magyar térségben, a határ mindkét oldalán jelen lévő szervezetek, turisztikai szolgáltatók együttműködését, közös fellépését hozta létre. Kerékpáros túrajavaslatokat és programokat kínálnak. A két ország közötti hosszú távú együttműködés lehetőségét is biztosító beruházások és szolgáltatások valósultak meg. A közelmúltban megtartott online záró konferencián Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke szólt a megyét is érintő kerékpáros fejlesztésekről és a projekt sikereiről.
népies
Folk Music Heritage: a Muravidék népzenei kincse (videóval)
A „Folk Music Heritage” című projekt arra vállalkozott, hogy a Muravidék összegyűjtött népzenei kincsét a XXI. század embere számára hallgathatóvá, kutathatóvá tegye.

közélet
Páka pont jól
A központi forráselvonásoknak mi sem örülünk. Elvették a gépjárműadót és a cégek által fizetett helyi adók egy részét is azzal, hogy később kompenzáció érkezik. Egyelőre nincs nehézségünk az intézményhálózatunk fenntartásában, de az elvonások a költségvetés összeállításánál bizony okoznak fejtörést. Mint minden évben, így most is bölcs belátással, hitel felvétele nélkül, takarékosan, a költséghatékonyság szempontjaira figyelve próbáljuk összerakni a település éves büdzséjét. Addig nyújtózkodunk, amíg a takarónk ér, de örömmel látnánk, ha a most elvett bevételek később visszacsordogálnának hozzánk – mesélte Lukács Tibor, Páka polgármestere.
életmódi
Nekem a fény a lényeg - beszélgetés Kaszás Ildikóval
A pillangó effektus lényege, hogy véletlenszerű folyamatok megváltoztatják a rendszer hosszútávú működését. Van, aki meg azt mondja, nincsenek véletlenek, mert minden mindennel összefügg és okkal történik. Mindezt a szálat azonban csak visszafelé tekintve tudjuk nyomon követni. Kaszás Ildikónál jártunk, aki szépérzékét, kreativitását több területen is formába önti. Erre az útra azonban egy ajándékba kapott kalap terelte.

interjú
Ötvenes évek, munkástörténet, női eszménykép
Februártól új történész kollégával bővült a Göcseji Múzeum csapata. Erős Krisztina persze nem ismeretlen a helytörténet iránt érdeklődőknek, hiszen eddig a levéltár munkatársaként dolgozott; több tanulmány szerzője, és számos konferencia előadója is volt.

zöld
Turistajelzések között az erdőben
Egyre inkább felértékelődik a szabad levegőn valón tartózkodás, pláne ha az egy szép természetes környezetben történik. Zala megye erdőkben, mezőkben gazdag területe ideális helyszíne a túrázásnak és a természetjárásnak. Tegyük ezt gyalogosan, vagy kerékpárral turistajelzések vannak segítségünkre. Miután Zalában egymást érik az erdők, érdemes tisztában lenni azzal is, milyen szabályokat kell betartanunk egy erdőben. Szabó Balázst, a Zalai Teker(g)ők Kerékpáros Sport és Túra Egyesület elnökét kérdeztük.

civil
Húsz éves a Marosvásárhely-Zalaegerszeg Baráti Egyesület
A két város testvéri kapcsolatát erősíti a 2000-ben alakult Marosvásárhely-Zalaegerszeg Baráti Egyesület. Az elmúlt két évtizedről könyv jelent meg a napokban, mely összefoglalja a civil kapcsolódási pontok történetét. Minderről Cseh Gábor tájékoztatott, aki 16 éve tölti be az elnöki posztot.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Horváth Jácint polgármester (1), NAGYBAKÓNAK (1), Landorhegyi Jótékonysági Lecsónap (4), Hevesi Sándor Művelődési Központ (4), Kárpáti korzó (2), Háziorvosi ügyelet (2), Bográcsozás (4), klímasemlegesség (2), civil ház (3), Veszprém Európa Kulturális Fővárosa (1), Nyitott Akadémia (13), kápolnakert (1), Zrinszki Alapítvány (3), Várostörténeti séta (3), Önvédelem (1), Gróf I. Festetics György Művelődési Központ (6), Modern és show tánc (1), Tolcsvay László és Tolcsvay Béla: Magyar Mise (1), Míves Portékák Hétvégéje (1), Borostyán Presszó (1)