Vezető hírek
Adomány a landorhegyi gyermekotthonnak
Átadták a húsvéti tojásaukcióból befolyt összeget
Mint arról már többször hírt adtunk, a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem kezdeményezésére, a húsvéti időszakban öt zalaegerszegi képzőművész készített nagyméretű, színes tojásokat. A kortárs művészeti alkotások a belvárosban volt láthatóak, majd egy licit során értékesítették őket. A befolyt összeg pedig a landorhegyi gyermekotthonhoz került. A Zalaegerszeg Barátai Egyesület Mindezt kiegészítette egy 155 ezer forint értékű ajándékcsomaggal, melyet Bali Zoltán alpolgármester, az egyesület elnöke adott át.
A hangversenyteremben rendezett eseményen részt vett Vigh László országgyűlési képviselő, Balaicz Zoltán polgármester, valamint Velkey Péter humánigazgatási osztályvezető is. Többek között elhangzott: Zalaegerszeg mindig élen járt az adakozásban, és a jótékonysági akciók szervezésében, az pedig különösen fontos, hogy rászoruló gyermekek részére is adományozzanak. Régi álom volt az is, hogy ne csak az adventi időszakban öltözzön díszbe a város, hanem húsvét alkalmával is. A kortárs művészeti tojásaukció, vagyis az utcákon látható festett tojások sikeresen hozzájárultak az ünnepi hangulat megteremtéséhez.
Flaisz Gergő, a Keresztury VMK igazgatója elmondta: azt tapasztalták, hogy a kezdeményes elnyerte a lakosság és a járókelők tetszését. Müller Imre ötletgazda, a hangversenyterem művészeti tanácsosa hozzátette: céljuk az, hogy jövőre az amatőr alkotókat és a testvérvárosok képzőművészeit is bevonják a programba. Így akár ki is lehetne cserélni egy-egy város művészi tojásait.
A landorhegyi gyermekotthon részéről Tóth Gábor Tamás intézményvezető köszönte meg a felajánlásokat. Az összegből különböző méretű hintákat vásárolnak majd az otthon lakói számára. Viszonzásképpen pedig átadta azokat a bekeretezett rajzokat, melyeket a gyerekek készítettek a szervezőknek és a tojásokat festő művészeknek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészben -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában