Vezető hírek

kortárs
Művészi tojásokat festettek
Húsvéti Tojás Aukciót indít a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem. A kezdeményezés alapötlete az volt, hogy a Zalaegerszegen alkotó művészek húsvét alkalmából, jótékonysági céllal, öt darab – 70 centiméter nagyságú, műgyantából készült – tojás felületére alkossanak, amik majd árverésre kerülnek.
zöld
Nem jó tendencia a gyakori fűnyírás
Az Égigérő fű című filmben gyakran elhangzó és már szlogenné vált „szép zöld gyep” kinek mitől és főleg mekkorában szép, és a vadvirágos növényzet kinek mennyire hiányzik, ebben biztosan van köztünk különbség. Megosztó lesz tehát dr. Illyés Zoltán biológus szakmai és emberi véleménye, aki, ha nem is az eget, de mindenképpen gazdagabb élővilágú földi életet ígér a kicsit vadabban hagyott fűben. Az élet fenntarthatósága, a biológiai sokszínűség miatt követendők jó tanácsai.

kultúra
Elhunyt Tóth Imre költő
Elhunyt Tóth Imre költő, könyvtáros a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár munkatársa, a Deák+Kert irodalmi portál szerkesztője, a Pannon Tükör volt rovatvezetője.

zöld
Vadmalacszezon az erdőkben
Javában tart a vaddisznók ellési időszaka, s mivel ebben a sokak által látogatott Alsóerdő is érintett, megkérdeztük Győrvári Attila megyei fővadászt a témával kapcsolatban.

kortárs
8.01 galéria az online térben
A 2005-ben alakult ZAZEE Kulturális Egyesület igazodva a koronavírus-járvány miatt kialakult nehéz helyzethez, és hogy a képzőművészetet kedvelők ne maradjanak program nélkül, létrehozta a 8.01 online galériát.

oktató
Átszervezik a művészeti alapképzést?
Az elmúlt napokban néhány Facebook-csoportban kezdett el terjedni a hír, miszerint átszervezésre kerülhet a városban az alapfokú művészeti képzés, ami nagymértékben érintené az Ady Endre iskolában zajló, több évtizedes múltra visszatekintő művészeti oktatást. De az új szabályozás más intézményekre (zene- és tánciskolákra) is vonatkozna.

zöld
Nőtt a kutyatartók és a tapasztalatlan gazdik száma
A járvány egy éve alatt mintha jelentősen nőtt volna a városban a kutyatulajdonosok száma. Valóban több az új gazdi és négylábú, vagy csupán érzéki csalódás, hogy szinte mindenhol kutyasétáltató embereket látni? Pontos adat persze nincs a városban lévő kutyák számáról, azért a szakembereket megkérdezve próbáltunk utánajárni annak, hogy tényleg megfigyelhető-e valamiféle növekvő tendencia?

közélet
Erős a harmadik hullám. Csak az oltás jelenthet megoldást
A Zala Megyei Szent Rafael Kórházban működő oltóponton köszöntötte a dolgozókat Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos, ahol tájékozódott a védőoltások beadásáról is a járványügyi szabályok szigorú betartása mellett. A látogatás kapcsán beszámolt róla, hogy nagyon erős a járvány harmadik hulláma, rekord magas a kórházban ápolt betegek-, és a napi új fertőzöttek száma is.

köztér
A megkurtított MÁV-házak története
A Göcseji út Csány téri, és a Göcseji út Ady utcai sarkán is áll egy-egy olyan, az 1920-as évek második felében épült ház, mely manapság kevés figyelmet kap. Köszönhetően talán a környék intenzív gépjárműforgalmának és a közlekedési lámpáknak. Utóbbiak ugyanis mindkét esetben „belógnak” a képbe. (Emiatt még fotózni sem egyszerű a homlokzatokat.)

hanghatás
Petőfi elszökött egy Liszt-koncertre
Megszokott dolog, hogy Március 15-e környékén a történelmi visszatekintések és a témába vágó szavalatok mellett mindig előkerül a Kossuth-nóta és a Nemzeti dal Tolcsvay László féle (immár 53 éves) zenei feldolgozása is. Utóbbit persze az elmúlt évtizedekben sokan és sokféleképpen áthangszerelték, újragondolták, ám az alapmotívumai változatlanok.

kultúra
Munkácsy-díjban részesült Budaházi Tibor
Munkácsy-díjat kapott Budaházi Tibor, Zalaegerszegen élő és alkotó, festőművész. Az elismerést a kiemelkedő képzőművészeti tevékenységért kapta, a díjat azonban a járványhelyzet miatt egyelőre nem vehette át Kásler Miklós minisztertől, aki levélben üdvözölte a művészt.

kultúra
Csókjelenet maszkban
A maszkban próbálás „rejtelmeiről”, vagyis inkább nehézségeiről kérdeztük Farkas Ignác Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, mégpedig a Hevesi Sándor Színház legújabb produkciója, az Elnémult harangok apropóján.

közélet
Sajtónapi köszöntések
A pandémia miatt a város és a megye vezetői idén levélben, illetve közlemény formájában köszönték meg az újságírók munkáját.

közélet
Fonendoszkóp helyett ultrahang
Olyan speciális kézi ultrahang diagnosztikai készülékhez jutott hozzá a zalaegerszegi szívsebészet, amely nagyban megkönnyíti a betegek műtét utáni vizsgálatát. Az eszköz beszerzését Farkas Imre nyugalmazott elnök-vezérigazgató alapítványa támogatta.
civil
Jól jönne a segítség az állatsimogatónak
A korlátozások miatt tavaly bő három hónapot üzemelhettek, az idén pedig még nem tudtak kinyitni. Miközben a nem létező belépők árából tudnák biztonságosan ellátni a több mint 100 kis és nagyobb jószágot a csácsi Állatkert, Állatsimogató és Állatotthonban. Jóérzésű emberek, állatbarátok támogatásában bíznak jelenleg.

olvass!
Kölcsönzés helyett online programok
A kormányrendelet értelmében március 8–22. között szünetel a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár, valamint a tagkönyvtárak „Könyvtár a küszöbön” szolgáltatása - tájékoztatta a sajtót Kiss Gábor igazgató.

életmódi
Zöld és színes zöldségeink
Tavasz közeledtével mindig kérdés, hogy a téli hónapok után miként hozzuk magunkat formába. A novembertől eltelt időszak a járványhelyzet következtében fizikailag és lelkileg is eléggé megterhelő volt mindannyiunk számára. Egy egészen más alapról kell indulnunk, hogy a természettel együtt mi is megújuljunk tavasszal.

népies
Digitalizálták id. Horváth Károly hagyatékát
Digitalizálták és kutathatóvá tették Zala megye egyik legjelesebb népdalgyűjtőjének, id. Horváth Károlynak a hagyatékát. A Muravidék autentikus népzenéjére koncentráló, tízezernél is több népdalt magába foglaló anyag jelentős része egy szlovén-magyar európai uniós pályázatnak köszönhetően vált elérhetővé.

egyszervolt
Régészet, közösség, identitás
A közösségi régészet identitásformáló szerepéről esett szó a minap a Göcseji Múzeum online előadássorozatának részeként. Havasi Bálint igazgatóhelyettes, Eke István régész és Sipos Ferenc, Bagod polgármestere egy tavalyi bagodi régészeti feltárás kapcsán beszéltek a témáról.

közélet
Töröltek minden sajtóeseményt
Március 22-ig töröltek minden sajtóeseményt, amit eredetileg tervezett a város (Laposa Julianna új kiadványának bemutatója, Sajtó Napja alkalmából sajtótájékoztató, Pannon Városok Szövetségének ülése, egyedülálló anyák részére az MJVSZ által szervezett csomagok átadása). Idén sem lesznek megemlékezések a nemzeti ünnepen.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök (5), hőszivattyús rendszer (2), Mozgásanalizáló laboratórium (1), Művelődési Központ Zalalövő (22), Tv-toronyfutás (1), Párnacsata (1), Dr. Friedler Ferenc rektor (1), Zalaegerszeg története (1), Kézilabda (13), Elkerülő út (2), Vívóverseny (1), Interjú (60), Bemutatóőrlés (1), focitábor (3), Hídépítés (1), Méhnyakrák Megelőzési Nap (1), Kiskastély - Nagykanizsa (1), Utassy József (1), Budafapuszta (2), Balaton Színház-Keszthely (469)